Skala Sikamineas-tól nem messzire található egy világítótorony, Korakas a neve, a fénye oda vonzza a gumicsónakokat, de ez az északi partvonal egyik legsziklásabb része. A víz alatt meghúzódó éles sziklák veszélyt jelentenek a vékony gumicsónakokra, ezért a független önkéntesek elhatározták, minden éjszaka megfigyelő csapatot küldenek Korokasra, hogy fényjelzéssel irányítsák a gumicsónakokat biztonságosabb kikötők irányába. Így alakult meg a Lighthouse Relief nevű non-profit szervezet.
Az
itt partot ért csónakok utasait a kis halászfalu szélén
található táborba szállítják, ahol száraz ruhát, ételt és
meleg szállást kapnak. A nyugodt éjszaka után utaznak Moriába, a
regisztrációs táborba, ami innen egy órányira található.
Mary
helyi lakos, régen ápolónőként dolgozott. Egyik nap,
decemberben, amint a kutyáját sétáltatta, egy kislány partra
sodort holttestét fedezte fel. Azóta a Lighthouse Skala Sikamineas
táborában dolgozik, minden nap. Ő mesélte, hogy az 1920-as
években sok határ módosult, többek között a Görögország és
Törökország közti is, aminek hatására 1922-ben sok görög
nemzetiségű embernek el kellett hagyja Konstantinápolyt. A török
hatóságok elkobozták a vagyonukat, így mindent hátrahagyva
érkeztek meg Leszbosz szigetére, ezért a görög kormány kis
házakat épített a menekülőknek. A kis kunyhók maradványai ma
is megtalálhatóak Skala Sikamineas-on. Mary úgy gondolja, ez az
oka annak, hogy a szigetlakók nem ellenségként tekintenek a
menedékkérőkre, hanem segítenek rajtuk, ahogyan tudnak. Még nem
felejtették el azt, hogy az őseik is hasonló körülmények között
érkeztek meg a szigetre, 94 évvel ezelőtt.
