A római hatóságok olyan kirekesztő lakhatási támogatási rendszert vezettek be, amely több ezer roma ember számára teszi lehetetlenné a megfelelő lakhatási körülményeket, áll egy ma az Amnesty International által közzétett jelentésben.
“Róma városvezetése romák ezreit taszítja a társadalom szélére. Az új lakhatási rendszer etnikai alapon több ezer roma lakost különít el, és kényszerít primitív táborokba, messze a városi szolgáltatásoktól és lakóközösségektől. Ez Róma szégyenfoltja” – mondta John Dalhuisen, az Amnesty International Európai és Közel-keleti programigazgatója.
“Az Olasz Kormány nem biztosítja valamennyi polgárának a lakhatáshoz való jogot, a római intézkedés pedig ebben az ügyben való passzív bűnrészesség. A lakhatáshoz való jog megszegése európai normákkal megy szembe, a diszkrimináció felszámolása az Európai Jog alapján az olasz hatóságok nyilvánvaló kötelessége.
Az Amnesty International tudósítása – Kettős mérce: Olaszország lakhatás politikája diszkriminálja a romákat – felfedi, hogy Olaszországban hivatalosan több mint 4000 roma él táborokban. Rendszerszintű diszkriminációjuk akkor is megnyilvánul, amikor szociális bérlakásra nyújtanak be igényt. Ugyanis ekkor teljességgel esélytelenek.
A romákat a kényszer kilakoltatások után a városi hatóságok által épített, elkülönített, túlzsúfolt táborok félkész konténereibe vagy lakókocsijaiba helyezik el. Ez tökéletesen ellehetetleníti, hogy ezek az emberek valaha is állandó munkát találjanak, és beilleszkedjenek a társadalomba.
Több mint tíz éve az a gyakorlat, hogy a szociális lakáskérelem elbírálásánál a pályázónak bizonyítania kell, hogy ténylegesen kilakoltatták előző bérelt vagy magántulajdonú lakásából. Mivel a tábor nem minősül egyiknek sem, az itt élők számára a lakáshoz jutás teljességgel lehetetlen.
2012 végén Olaszországban bevezették a szociális bérlakáshoz jutás új feltételrendszerét. Ez azokat a hátrányos helyzetű embereket részesíti előnyben, akiknek alapítványok és az önkormányzat biztosít átmeneti lakhatási megoldást. Azonban, amikor roma táborban lakó emberek nyújtottak be lakásra vonatkozó igényt, a római hatóságok gyorsan világossá tették, hogy rájuk ez nem vonatkozik.
2008-ban Róma előző polgármestere bevezette a „Nomád Terv” nevű programot, ezzel akarta felszámolni az illegális roma településeket, és bevezette a romák elkülönítését az olasz lakónegyedektől távoli, csak romáknak létrehozott, engedélyezett táborokba. A részben végrehajtott terv több száz roma kényszer kilakoltatásával járt. Sokuk remény nélkül maradt, elkülönített életre, szegénységre és társadalmi kirekesztésre ítélve.
“A „Nomád Tervet” felül kell vizsgálni, és megszüntetni. A terv ugyanis valójában a problémák elodázása. Egyenlőre elbukott a romák lakhatásának és társadalmi integrációjának kérdése. Még az olasz kormány is egyértelműen beismerte, hogy ezek a nagy, elkülönített roma táborok több generáción keresztül sújtják az ott élő családokat. Ignazio Marino polgármesternek igen bátornak kell lennie, hogy mindezt megváltoztassa” – mondta John Dalhuisen.
“Az Amnesty International nem azt akarja elérni, hogy a táborokban élő romák elsőbbséget élvezzenek a lakáskiutalások során. Csak azt szeretnénk, hogy egyenlő esélyekkel induljanak, etnikai hovatartozásuktól
függetlenül.”
“Kevés szociális lakás áll rendelkezésre, de mindenkinek meg kell adni az egyenlő esélyt. Az újonnan megválasztott polgármesternek el kell törölnie a romák diszkriminatív kizárását a társadalomból” – mondta John Dalhuisen.
“Az Amnesty International kiáll a lakhatáshoz való emberi jog mellett, és sürgeti a római hatóságokat, valamint az olasz kormányt, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a több ezer lakásra váró, fővárosi család szociális bérlakáshoz jusson. Ehhez a lakások számát iis növelni kell.
Körülbelül az Olaszországban élő romák fele rendelkezik olasz állampolgársággal. A többi, állampolgársággal rendelkező menekült az egykori Jugoszláviából, a bevándorlók nagy része Romániából és a Balkánról érkezett.
A romák az olasz társadalom részei. Rómában és sok más olasz városban ők képezik a nem megfelelő lakhatási körülmények és a diszkrimináció által sújtott társadalmi csoportot.
A hatóságoknak helyi és országos szinten is kötelességük a diszkriminációmentes elv alkalmazása. Az elkülönítő táboroknak csak akkor lehet véget vetni, ha a romák is egyenlő esélyekkel indulnak a szociális lakások igénylésekor, illetve munkavállaláskor.
Nincs semmilyen mentség a diszkriminatív lakhatáspolitikára. Az olasz kormánynak felül kell vizsgálni a jelenlegi lakásügyi jogszabályokat, meg kell szüntetniük a romákat diszkrimináló és „fogva tartó”gyakorlatot.
Ha az olasz hatóságok nem intézkednek ez ügyben mihamarabb, és továbbra is megszegik az Európai Unió diszkriminációmentességre vonatkozó elvét, minden eddiginél sürgetőbbé válik, hogy az Európai Bizottság szabálysértési eljárást indítson Olaszország ellen.”
Személyes vallomások
Miriana Halilovic, olasz állampolgár, feleség és négy gyermek anyja, köztük a 2013 közepén született ikreknek. Egy kis lakókocsiban helyezték el őket a salonei „engedélyezett” táborban, miután 2010-ben kilakoltatták őket egy „illegális” településről. “Amikor elvittek minket a Casilino 900-ból, azt mondták, hogy a tábor átmeneti megoldás. Most már három és fél éve kell itt élnünk. Teljesen el vagyunk szigetelve a világtól. A legkisebb folyton azt kérdezi: ‘Mikor megyünk el innen? Miért nincs házunk?’ Mit kéne, hogy mondjak a fiamnak? Hogy a többi ember jobb, mint mi?” Miriana jelenleg a szociális bérlakásra benyújtott kérelme eredményét várja.
A 23 éves Hanifa 3 éve él a Róma melletti, castel romanói táborban férjével és öt gyermekével. “Elvitték a buszmegállót is. Ez olyan, mint a börtön. Ha nincs autód, akár éhen is halhatsz!”
Georgescu Vassile, pék, feleségével érkezett Romániából 1999-ben. “2001-ben igényeltem szociális bérlakást. 8 pontot kaptam az elbíráláskor, ami túl kevésnek bizonyult. Három család él egy tároló konténerben, mi, a két fiam családostul. Van három unokánk is. Gondolkoztunk lakásbérlésen, de ez kivitelezhetetlen számunkra. 1000 eurót kéne fizetni havonta a 11 ember után. Ha hozzáadjuk a többi kiadást, az már 1500 euró. Ezt anyagilag nem engedhetjük meg magunknak. Csak két fizetésből élünk.”
