Rohingyák az apartheid fogságában

A rohingyákkal szemben a mianmari állam által fenntartott és intézményesített hátrányos megkülönböztetés eléri az apartheid szintjét – derül ki az Amnesty International új átfogó jelentéséből, amely az Arakán államban jelenleg dúló krízis kiváltó okait vizsgálja.

JELENTÉS

A
Nyitott ketrecbe zárva címet viselő jelentés igyekszik a
legutóbbi erőszakhullámot kontextusba helyezni. Augusztus vége
óta a mianmari biztonsági erők gyilkosságai és gyújtogatásai
elől több mint 600 000 rohingya menekült a szomszédos
Bangladesbe.

A
két évig tartó vizsgálat felfedi, hogy a hatóságok hogyan
korlátozzák az Arakán államban élő rohingyák életének
lényegében minden területét, és hogyan kényszerítették őket
gettókba, ahol nem férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz
vagy az oktatáshoz. Olyan is előfordult, hogy az állam bizonyos
területein a falvaikat is el kellett hagyniuk. A jelenlegi helyzet
minden tekintetben kimeríti az emberiesség elleni bűncselekmények,
azon belül is az apartheid tényállását.

A
mianmari hatóságok jogellenesen elkülönítik a rohingya nőket,
gyerekeket és férfiakat, és egy embertelen apartheid rendszert
építettek ki. Naponta érik őket különböző jogsértések, az
elnyomás pedig fokozódott az elmúlt években.” – mondta Anna
Neistat, az Amnesty International kutatási igazgatója.

A
rendszert arra találták ki, hogy annyira reménytelenné és
embertelenné tegye a rohingyák életét amennyire ez csak
lehetséges. A biztonsági erők elmúlt három hónapban
végrehajtott etnikai tisztogatása csak egy újabb példa erre az
elképesztően aljas bánásmódra.”

Bár
ezek a jogsértések nem kaptak annyi figyelmet, mint az elmúlt
hónapok történései, pont ugyanannyira horrorisztikusak. A
jelenlegi válság kiváltó okait kell kezelni, fel kell számolni
az elnyomás ördögi körét, és lehetővé kell tenni, hogy a
rohingya menekültek egy olyan helyre térhessenek vissza, ahol a
jogaikat és az emberi méltóságukat tiszteletben tartják.”

Arakán
állam: a szabadtéri börtön

Miközben
a rohingyák évtizedekre visszanyúló, rendszerszintű és
államilag támogatott elnyomásban élnek, az Amnesty jelentése
feltárja, hogy az elnyomás hogyan erősödött meg 2012 óta,
amikor az ország buddhista és muszlim közösségei közötti
erőszak végigsöpört az államon.

Az
Arakán államban élő rohingyák lényegében a külvilágtól
elzárva élnek, a szabad mozgáshoz való jogukat pedig durván
megsértik azzal, hogy a nekik kijelölt falvakba és járásokba
száműzik őket. A korlátozások alapját törvények, “helyi
rendeletek” és egyéb szabályok szövevényes hálója adja,
amelyeket az állami hatóságok nyíltan rasszista módon végre is
hajtanak.

Az
érvényben lévő szabályozás szerint az “idegeneknek” és
“bengáli fajúaknak” (a rohingyák pejoratív megjelölése)
különleges utazási engedélyre van szükségük, ha egyik járásból
a másikba akarnak utazni. Arakán északi részén, ahol a mostani
menekültválságig a rohingyák többsége lakott, még a falvak
közötti utazást is engedélyekhez kötik. A többségében
rohingyák lakta területeket az elmúlt öt évben önkényes
kijárási tilalmakkal is sújtották.

Az
állam középső részén a rohingyákat szigorúan saját
falvaikban és ideiglenes menekülttáborokban tartották. Egyes
helyeken nem használhatják az utakat, csak a folyókat, és így is
csak muszlim falvakba utazhatnak.

Azok
számára, akik nem tudnak utazási engedélyt szerezni, az északi
területeken felállított és főleg a határőrség emberi által
felügyelt ellenőrzőpontok állandó fenyegetést jelentenek, olyan
helyeket, ahol gyakran zaklatják, kenőpénzt fizettetnek velük,
megverik vagy letartóztatják őket.

Egy
rohingya férfi a buszon utazott, amikor a rendőrök megállították:
“Összesen négy rendőr volt, ketten közülük botokkal verték a
férfiak hátát, vállát és csípőjét. Egy másik
négyszer-ötször felpofozott egy nőt… Ezután elvitték őket a
rendőrörsre.”

A
kutatás közben az Amnesty munkatársai is a saját szemükkel
látták, hogy egy határőr az egyik ilyen ellenőrzőpontnál egy
rohingya férfit rugdos, és legalább egy statáriális kivégzést
is dokumentáltak. A határőrök egy 23 éves férfit lőttek agyon,
amiért megsértette a kijárási tilalmat.

A
2012-es erőszakhullám idején több tízezer rohingya menekült el
a városokból, elsősorban az állam fővárosából, Sittwéből.
Napjainkban nagyjából még 4000 rohingya élhet a városban egy
szögesdrótokkal és rendőrségi ellenőrzőpontokkal körbezárt
gettóban. Ha megpróbálnák elhagyni a gettót, letartóztatják
őket vagy a környékbeli lakosok bántalmazásának esnének
áldozatául.

Élet
a túlélés határán

Az
utazási tilalmak pusztító hatással vannak a több százezer, a
túlélésért küzdő rohingya mindennapjaira.

Az
Arakán államban található kórházak és klinikák színvonala
egyformán rossz minden ott élő számára, de a rohingyáknak
számos, sokszor az életüket veszélyeztető korlátozással is
szembe kell nézniük.

Nem
mehetnek be az állam legjobb színvonalú, Sittwében található
kórházába kivéve különleges súlyos esetekben. Ilyenkor is csak
úgy, ha erre külön engedélyt kapnak és a rendőrség kíséri
őket. Más lehetőség híján ezért sokan az állam északi
részéből inkább Bangladesbe utaznak orvosi ellátásért, de ezt
gyakran csak a gazdagabb családok engedhetik meg maguknak.

Egy
az ötvenes éveiben járó férfi ezt mesélte: “A sittwei
kórházba akartam menni, de az tilos, a kórházi dolgozók mondták,
hogy a saját érdekembe ne is menjek oda, inkább Bangladesbe.
Nagyon sokba került. A testvéremnek rizsföldjei és ökrei vannak,
ezekből párat el kellett adnia, hogy ki tudjuk fizetni az utazást.
Nekem szerencsém volt, de a legtöbben ezt nem engedhetik meg
maguknak, így meghalnak.”

Az
államon kívül alig pár egészségügyi intézményt vehetnek
igénybe. Ezeken a helyeken a rendőrség által felügyelve,
elkülönített “muszlim részlegekben” tartják őket. Egy
segélymunkás a börtönkórházakhoz hasonlította őket.

Több
rohingya beszélt arról, hogy meg kellett vesztegetniük a kórházi
dolgozókat és a rendőröket, ha fel akarták hívni a
családtagjaikat vagy kintről akartak ételt bevinni. A többiek
elkerülik a kórházakat – félnek az orvosoktól és a
nővérektől, vagy azt gondolják, nem foglalkoznának velük
egyáltalán.

Elképesztő,
hogy megtagadják az orvosi ellátást a rohingyáktól – egy nő
azt mondta, hogy inkább otthon szülne rossz körülmények között,
minthogy megkockáztassa a bántalmazást és megaláztatást a
kórházban.” – mondta Anna Neistat.

2012
óta a mianmari hatóságok a korábbinál is komolyabb
korlátozásokat vezettek be az oktatás területén. Arakán állam
túlnyomó részén a rohigya diákok nem járhatnak a korábban
vegyes iskolákba, az állami alkalmazott tanárok pedig gyakran
megtagadják, hogy muszlimok lakta környékeken tanítsanak.

A
felsőoktatás szinte csak álom a rohingyáknak, a legtöbben a
teljes kilátástalanságról és reménytelenségről meséltek az
Amnestynek.

Az
utazási korlátozások eredményeképpen nagyon sok rohingya család
megélhetése került veszélybe. Az emberek olyan áruk eladásából
próbálnak megélni, amiket nem jutnak el a piacokra, miközben a
gazdáknak gyakran megtiltják, hogy a földjeiken dolgozzanak. Az
alultápláltság és szegénység egyeduralkodó lett a rohingya
közösségekben, amit tovább súlyosbít, hogy a hatóságok a
humanitárius segélyeket sem engedik be ezekre a területekre.

Nagyon
nehéz a helyzetünk, mert nincs mit ennünk. Jobb lenne fogdában
vagy börtönben, mert ott legalább van rendszeres ellátás. De
amúgy olyan, mintha egy börtönben élnénk.” – mondta egy 25
éves férfi.

A
négynél több embert érintő gyülekezés tilos, különösen a
muszlim többségű területeken, ami a gyakorlatban azt is jelenti,
hogy a rohingyák nem tudnak közösen imádkozni sem. A mecsetekbe
szintén nem mehetnek.

Állampolgárság
nélkül

A
hátrányos megkülönböztetés alapja a rohingyák jogfosztottsága
Mianmarban. A diszkriminatív törvények és gyakorlatok közös
kiindulópontja az 1982-es állampolgársági törvény, amely az
etnikai származásuk miatt megfosztotta a rohingyákat az
állampolgárságuktól.

Az
Amnesty kutatása azt is feltárta, hogyan a mianmari hatóságok
hogyan fosztották meg szándékosan a rohingyákat még attól a
kevés személyazonosságuktól is, ami még megmaradt. 2016 óta a
kormány elképesztően megnehezíti, hogy a rohingya újszülötteket
be lehessen jelenteni családjuk címére, pedig gyakran ez az
egyetlen hivatalos bizonyítéka a rohingyáknak arra, hogy
Mianmarban élnek. Továbbá azok az állam északi részén lakók,
akik nincsenek otthon az éves “népszámláskor” azt
kockáztatják, hogy törlik őket az összes hivatalos regiszterből.

Ennek
következtében szinten lehetetlenné vált, hogy a rohingya
menekültek visszatérhessenek az országba. Ez különösen azért
aggasztó, mert a 2016-2017-es katonai akciók miatt közel 700 000
ember menekült Bangladesbe, akik jelenleg menekülttáborokban élnek
rettenetes körülmények között.

A
rohingyák jogfosztottságának megszüntetésére, és a
diszkriminatív szabályok azonnali hatályon kívül helyezésére
van szükség a még Mianmarban élők, és azok esetében is, akik
vissza szeretnének oda térni. A menekült rohingyáktól nem lehet
azt kérni, hogy egy apartheid rendszerbe térjenek haza.” – mondta
Anna Neistat.

Az
apartheid felszámolása

A
rendelkezésre álló bizonyítékok alapján és egy alapos jogi
elemzés során az Amnesty arra a következtetésre jutott, hogy a
mianmari hatóságok rohingyákkal szembeni bánásmódja
apartheidnek minősül, ami Az
apartheid bűncselekmények leküzdéséről és megbüntetéséről
szóló egyezmény és a Nemzetközi Büntetőbíróság Római
Statútuma szerint emberiesség elleni bűncselekmény.

Mianmarnak
jogi kötelessége felszámolni az apartheid rendszert Arakán
államban, és az igazságszolgáltatás elé állítani az
emberiesség elleni bűncselekményeket elkövetőket.

Arakán
állam egy bűnügyi helyszín. Már az elmúlt hónapok előtt is az
volt. A hátrányos megkülönböztetés és jogellenes elkülönítés
rettenetes rendszere a rohingyák életének minden részét tönkre
teszi, és ha csak azonnal nem vetnek neki véget, akkor a jövőben
is fennmarad.” – mondta Anna Neistat.

A
hatóságok nem takarózhatnak tovább azokkal az átlátszó
indokokkal, hogy “biztonságot” teremtenek vagy a “terrorizmus”
ellen küzdenek, miközben a rohingyákat üldözik. Az elnyomás
jogellenes és teljesen aránytalan. Az emberiesség elleni
bűncselekmény soha nem indokolható – sem “biztonsági
lépések”, sem semmilyen más formában.

A
nemzetközi közösségnek észre kell vennie ezt a rémálmot, és
látnia kell az évek óta a szeme előtt zajló horrort. Miközben
az ország fejlesztése fontos része a megoldásnak, ez nem
jelenheti a korábbi elnyomás bebetonozását. A nemzetközi
közösségnek, elsősorban a donor országoknak biztosítaniuk kell,
hogy nem járulnak hozzá a jogsértések elkövetéséhez.”

Háttér

Az
apartheid bűncselekmények leküzdéséről és megbüntetéséről
szóló egyezmény és a Római Statútum alapján az apartheid
emberiesség elleni bűncselekmény. Az apartheid egy sor embertelen
bűncselekményt foglal magában, amelynek a célja valamely faji
csoport által az emberek egy másik faji csoportja feletti uralom
megszerzése és fenntartása, illetőleg a másik faji csoport
rendszeres elnyomása.

Az
embertelen tettek a nyíltan erőszakos bűncselekményektől
(emberölés, szexuális erőszak és kínzás) egészen az olyan
adminisztratív és egyéb lépésekig terjedhetnek, amelyek célja,
hogy megakadályozzák a faji csoport politikai, szociális,
gazdasági és kulturális életben való részvételét, és amelyek
megfosztják a csoport tagjait az alapvető jogaiktól és
szabadságaiktól. Arakán állam esetében erre tökéletes példa a
rohingyák szabad mozgáshoz való jogának korlátozása, amely a
Római Statútum alapján “a fizikai szabadság elvonásának
súlyos formája”.