A buszút Ricky-vel, egy
barátságos tízéves fiúval a központi Tor de’ Cenciből a Róma
peremvidékén elhelyezkedő La Barbutába tartó iskolabuszon
ismerkedtem meg. Csevegni kezdtünk a 40 perces úton.
„Szeretsz a La
Barbuta táborban élni?” – kérdeztem egy idő után.
„Nem, mindentől
nagyon messze van. A Tor de’ Cenci sokkal jobb volt, ahhoz minden
közel volt.”
Valóban, az iskolabusz
egy különleges szolgáltatás a La Barbutában élő gyerekek
részére, mivel a tábor a semmi közepén, a Ciampino reptér
kifutópályája és egy vasút között terül el.
A La Barbuta egy új,
kizárólag romáknak épített telep, mint például Ricky és a
családja, akik azelőtt a Tor de’ Cenciben, egy másik, az
önkormányzat által az 1990-es években létrehozott táborban
éltek. A Tor de’ Cencinek is megvoltak a maga problémái, ám a
környékén voltak iskolák, orvosok, tömegközlekedés és más
szolgáltatások, amelyek egy nagyobb közösséghez való tartozás
érzetét keltették. 2008-ban azonban Róma új polgármestere
pedzegetni kezdte, hogy a romáknak távozniuk kellene onnan. Amint a
La Barbuta elkészült – azaz felhúzták a kerítéseket köré,
és bekapcsolták a térfigyelő kamerákat – a polgármester
bezáratta a Tor de’ Cenciben lévő tábort, és a La Barbutába
való áttelepítést hagyta meg az egyetlen lehetőségként a
Ricky-éhez hasonló családok számára. Így hát átköltöztek az
új táborba, annak ellenére, hogy a legtöbb gyerek továbbra is a
Tor de’ Cenciben lévő iskolákba jár, ezért minden nap hosszú
ingázásra kényszerül.
Barátok a kerítés
túloldalán
„Jól kijössz az
osztálytársaiddal?”
„Igen, barátok
vagyunk, és jól szórakozunk, mikor együtt játszunk. Régen a
délutánt is együtt tölthettük. Iskola után a parkban
játszottunk. Most azonban, mióta La Barbután lakunk, egyenesen
haza kell mennünk az iskolából az első busszal, hogy időben
hazaérjünk. Többé nem tölthetem együtt a szabadidőmet az
osztálytársaimmal. A táborban nem tudunk mit csinálni,
unatkozunk.”
„Ha választhatnál,
a táborban maradnál vagy beköltöznél a városba?” – kérdeztem.
Ricky szeme
felragyogott a boldogságtól. „Ha adnának nekünk egy lakást,
ugrálnék örömömben.”
Ellentétben a
megdönthetetlennek tűnő előítélettel, miszerint a romák nomád
körülmények közt szeretnek élni, többségük szívesen költözne
házakba, ha meg tudná magának engedni anyagilag vagy a rendszer
azt lehetővé tenné. A hatóságok azonban nemrég kijelentették,
hogy a táborban élő családok – akik közül mindenki roma –
nem kaphatják meg a lakhatásra rászorulók részére adható
pontokat a hatóságoktól , így a szociális lakhatásra való
jogosultságot sincs esélyük megszerezni.
A származásod
eltitkolása
A La Barbután
megismerkedtem Norisszal, egy fiatal férfival, aki szintén arról
álmodik, hogy egyszer majd elhagyja a tábort.
„Munkára van
szükségünk, hogy összegyűjthessük a pénzt, amiből
bérelhetnénk magunknak egy lakást a táboron kívül. Tudom, az
jó, hogy itt együtt lehetünk, de fontos, hogy kijussunk a
táborból, összekuporgassuk a megélhetésre valót, és a
társadalom részévé váljunk.”
Noris csak 20 éves, de
tudja, miről beszél. Néhány éve egy nagy cég házaló
ügynökeként dolgozik. Az összeg, amit megkeres, hónapról
hónapra változik, neki pedig stabil bevételre lenne szüksége,
hogy kibérelhessen egy lakhelyet. A nem romákkal való közös
munka is tartogat számára kihívásokat.
„Rossz, hogy nem
magyarázhatod el, ki vagy valójában. Az emberek tele vannak
előítélettel. Néhány kollégám hazavisz az autójával munka
után. Sokáig arra kértem őket, hogy a városban tegyenek ki, majd
gyalog tettem meg a maradék két kilométert a La Barbutáig, mert
nem akartam, hogy a kollégáim megtudják, hogy egy táborban élek.
Maguktól sosem jönnének rá, hiszen öltönyt viselek minden nap.
Végül közöltem a főnökeimmel, hogy fel akarok mondani, mert egy
táborban lakom, és nem akarom tovább titkolni. Azt mondták, nem
érdekli őket, hogy ki vagyok, és hogy jó ügynök vagyok, majd
meggyőztek, hogy maradjak. Egy kollégám még vacsorázni is eljött
hozzám, és megváltozott a romákról alkotott véleménye. De
minden ember véleményét meg kell változtatnunk, nem csak az
övét.”
A falak ledöntése
Az előítéletesség
megkönnyíti a hatóságoknak, hogy hátrányosan megkülönböztető
intézkedéseket vezessenek be. Az erőszakos kilakoltatások, a
szegregált élet a táborokban és a szociális lakhatás terén
jelen lévő diszkrimináció mindennaposnak számít és szünet
nélkül folytatódik. Csupán pár hónappal ezelőtt jelentette ki
Róma alpolgármestere, hogy „A romák lemondhatnak a szociális
lakhatásról.”
Minden nehézség
ellenére Ricky és Norris továbbra is hisz egy másfajta jövőben,
és mindent megtesznek azért, hogy elérjék céljaikat. Sikerük
nemcsak rajtuk, de rajtunk is múlik.
