Radnóti Virág beszámolója a képzők képzése 9.0-ról

Virág már régóta szeretett volna részt venni az Amnesty-képzők képzésén, de valahogy sosem jött össze. Szerencsére számára is megfelelő volt a februári időpont, így elsők között jelentkezett. Ahogy a beszámolójából is látszik, cseppet sem bánta meg a döntését, mert életre szóló élményeket szerzett.

Teljesen átlagos, szürke, februári szombatnak indult. Vagyis mégsem. Egy éve fedeztem fel az Amnesty International Magyarország Emberi Jogi Oktatását a Facebookon és ahogyan egyre többet olvastam róla, annál inkább úrrá lett rajtam egy olyan érzés, amit nagyon szeretek, amit minden nagy és fontos dolog előtt érzek az életemben.

Lassan megtelt a gimnázium 200-as tanterme, amit septiben átrendeztünk és körbe raktuk gyorsan a székeket, mintha legalábbis egy csoportterápiára készülődnénk. Tulajdonképpen hasonlított is egy csoportterápiára, hiszen, ahogyan telt az idő, a kezdeti feszengések láthatóan elkezdtek feloldódni, egyre többször szólaltunk meg egyénileg akár hosszabb eszmefuttatások erejéig is, és a bemutatkozós, labdagurítós játék után már egyre önfeledtebben merültünk el az újabb és újabb szituációs helyzetekben. Ismét diákok lettünk és jó volt, nagyon jó. 15 nagy diák.

Játékaink és beszélgetéseink során rengeteg sajátos emberi út és sors bontakozott ki, mindenki hozta magával a saját kis történeteit, problémáit, kérdéseit és a nap végén már úgy váltunk el, hogy nagyon várjuk a holnapot, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk.

Az Ellenség-órán cicákká és kutyákká változtunk, megtanultuk, hogyan mutassuk meg a legkisebbeknek, hogy akit a sztereotípiák miatt gyakran ellenségnek gondolunk, valójában rengeteg dologban hasonlít hozzánk és meghallgattunk egy tanmesét a két katonáról a lövészárokban, akik a „véletlen” során lövészárkot cserélnek és akkor döbbennek rá, hogy a másik is fél, fázik, vannak álmai és egy szerető családja, aki hazavárja.

Az Mi lenne, ha…? órán saját bőrünkön érezhettük néhány pillanatra, milyen is lehet az, ha menekültként el kell hagynod az otthonod és egy idegen országban kötsz ki, ahol nem túl kedves a fogadtatás…aztán véletlenszerűen családokká verbuválódtunk, mindenki a saját családtörténetével, és gyors döntést kellett hoznunk, maradunk vagy menekülünk, ha kitör a háború az országunkban. Egy megdöbbentő kisfilm zárta az órát, melynek hatására még jobban éreztük, hogy ez a helyzet bárkivel, bárhol, bármikor megtörténhet. Hogy felelősek vagyunk a bajbajutottakért, mert ki tudja, mit hoz a holnap.

A Gyűlölet-bűncselekmény órán Demeter Áron, az Amnesty emberi jogi szakértőjének segítségével elemezhettük és kategorizálhattuk a Gyűlöletpiramis egyes szintjeit az előítéletektől az uszításon és a gyűlölet-bűncselekményeken keresztül a népirtásig, majd ezekbe a kategóriákba kellett besorolnunk helyzeteket, állításokat, melyeket hosszasan elemeztünk ezután, megértve a különbségeket, illetve az egyén és a társadalom felelősségét ezekben a nehéz helyzetekben.

Számtalan nagyon érdekes szituációs játékot játszottunk még a képzésünk négy napja folyamán, amely egy vizsgával zárult, ahol írásban egyénileg, gyakorlatban párosával adhattunk képet a megtanult dolgokról.

Hogy még komfortosabban érezhessük magunkat, folyamatosan rendelkezésünkre állt a teremben egy kis büféasztal friss teával és kávéval, szörppel, finom pogácsákkal, aprósütikkel. Együtt jártunk el a leghosszabb szünetünkben ebédelni is, én minden alkalommal más társasághoz csapódva, hogy minél több mindenkit megismerhessek kicsit jobban. Itt is és az órákon is nagyon jó volt hallani, látni, tapasztalni, érezni, hogy mennyire mások vagyunk és mennyire sok dologban egyezünk. Főként abban, hogy tenni szeretnénk azért, hogy jobb legyen a világ. Szeretnénk már egész kicsi kortól felhívni a gyermekek, fiatalok figyelmét arra, hogy a világ sokszínű, mi emberek mind mások vagyunk, de ez a másság jó dolog, mert rengeteget tanulhatunk egymástól. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha bele tudjuk élni, képzelni magunkat a másik helyzetébe, ha segítünk az elesetteken, ha önálló, kritikus gondolkodásra nevelünk, érzékenyítünk az emberi jogok irányában életkornak megfelelő szinten és minél több helyre eljuttatjuk az üzenetet: a gyűlölet zsákutca. Az elfogadás, empátia, segítségnyújtás, szeretet, összefogás a jó célokért mindig csak előre visz. Hiszen ha jó magot ültetünk, abból csak jó kelhet ki.

Köszönjük kedves oktatóinknak, hogy átadták nekünk ezt a tudást, hogy mi is tovább vihessük az Amnesty International értékeit, minél több gyermekhez, fiatalhoz és felnőtthez is eljutva! És boldogok vagyunk, hogy megismerhettük egymást! Nagyszerű csapat voltunk, nagyon várjuk a közös munkákat a jövőben és minden érdeklődőnek jó szívvel ajánljuk a nyári, 10.0 Emberi Jogi Képzést.

Téma