Önző országok vs. a menekültválság kezelése

A világ példa nélküli humanitárius krízishelyzettel néz szembe. Az ENSZ 1951. évi Genfi Egyezménye elfogadásának 65. évfordulóján 65 millió ember van a világon, akinek el kellett hagyni az otthonát, a legtöbben a második világháború óta. Körülbelül a harmaduk menekült, a menekülteknek legalább a fele gyerek. Mégis halogatják és próbálják kiüresíteni az egyetlen, erre az elképesztően sürgető problémára nemzetközi szinten megoldást kereső kezdeményezést.

A
világ példa nélküli humanitárius krízishelyzettel néz szembe.
Az ENSZ 1951.
évi Genfi
Egyezménye elfogadásának 65. évfordulóján 65 millió ember van
a világon, akinek
el kellett
hagyni
az
otthonát,
a legtöbben a második világháború óta. Körülbelül a harmaduk
menekült, a menekülteknek legalább a fele gyerek. Mégis
halogatják és próbálják kiüresíteni az egyetlen, erre az
elképesztően sürgető problémára nemzetközi szinten megoldást
kereső kezdeményezést.

A
tavalyi év végén az ENSZ-főtitkára, Ban Ki-Mun javaslatot tett
egy alapvető változásokat hozó globális szerződésre,
amely igazságosan osztaná szét a világ államai között a
menekültek védelmének a felelősségét. A javaslat egy
összehangolt globális cselekvési terv nagyszámú
menekült
megindulása esetére. Kezelné a látványos igazságtalanságokat
is, például azt, hogy a világ menekültjei 86%-a fejlődő
országokban él, míg a leggazdagabb országok esetleg elismerik a
menekültek jogait, de a szerepvállalás sokszor megmarad a szavak
szintjén. Most egy jobb, igazságosabb megoldás bukkant fel,
amelyben a gazdagabb országok is jobban kiveszik a részüket a
tennivalókból.

De
ez a terv, a Globális Szerződés a menekültügyi
felelősségmegosztására nem biztos hogy valóban létre fog jönni.
Az ENSZ tagállamai július végéig fogalmazhatják meg a
javaslataikat, mielőtt egy szeptemberi ENSZ-csúcstalálkozón
elfogadhatják a tervezetet. Az Amnesty International elemzése a
tagállamok javaslatairól arra utal, hogy könnyen lehet, a világ
elszalasztja a lehetőséget az egyre súlyosbodó probléma
kezelésére.

Néhány
állam megpróbálja felvizezni a tervet a saját szándékai
szerint, hogy csak bizonytalan látszatintézkedések szülessenek,
amelyek nem mozdítják előre a helyzetet, vagy akár még rontanak
is rajta. A szolidaritás helyét átveszik a nemzeti vagy regionális
érdekek, a bátorság helyébe a túlzott elővigyázatosság lép.
Az eredmény így megint egy szépen fogalmazott szöveg lenne, ami
továbbra is lehetővé teszi semmittevést, ahogy azt megszoktuk. Ha
ez tényleg bekövetkezik, akkor a vezetőink nem csak a több
tízmillió menekültet és otthonát elvesztett embert hagyják
cserben, hanem mindenki mást is.

Bár
a mellébeszélőknek változatos indokaik vannak, de Ausztrália,
Kína, Egyiptom, az Európai Unió, India, Oroszország, Pakisztán
és az Egyesült Királyság és más államok legtöbbször
egyszerűen a saját érdekeiket helyezik előtérbe. Voltak, akik
szerint a megállapodás érintené az államok szuverenitását vagy
a választások kimenetelét. Azok a fejlődő országok, amelyek
gazdasága számára előnyös a migráció, a kérdést is bevonnák
egy nagyobb léptékű egyezménybe, amely 2018-ig halogatná a
megoldást. Mások azt szeretnék, hogy továbbra is zavartalanul
próbálhassák elrettenteni a feléjük indulókat akár gyerekek
vagy teljes családok fogva tartásával.

Tavaly
az ENSZ elfogadta a 17 Fenntartható Fejlődési Célt. A programnak
része, hogy „minden emberi lény kiteljesítheti önmagát
méltóságban, egyenlőségben, egészséges környezetben”. Ezek
a „célkitűzések, amelyek átalakítják a világot” mindenki
számára jólétet és önmegvalósítást ígérnek.

Az
ENSZ ezt tartotta szem előtt, amikor kijelentette, hogy
kiindulópontként kezeli az 1951.
évi Genfi
Egyezményt és az 1967.
évi kiegészítő jegyzőkönyvet, amikor kidolgozza az új
programját a mostani és a jövőbeli olyan esetek kezelésére,
amikor nagyszámú ember indul meg határokon keresztül. Az ENSZ egy
májusi jelentésében felvázolt egy tartós, globális rendszert,
amely hosszútávon biztonságosan,
szabályozottan és rendezetten
segítheti a menekülteket.

De
a történelmi áttörés helyett lehet, hogy történelmi kudarc
előtt állunk. Nem várathatjuk tovább a több millió menekültet,
akik néha már évtizedek óta olyan országokban élnek, amelyek
nem tudnak megfelelően gondoskodni róluk. Egy legyengített
megállapodás, ami nem hoz döntő fordulatot csak állandósítaná
a szükségtelen szenvedést, és életeket tenne kockára,
értelmetlenül elpocsékolva számtalan férfi, nő és gyermek
lehetőségeit.

Az
Amnesty International javasolt egy ötpontos tervet az ENSZ
tagállamainak, hogy egyenlően osszák meg a menekültek ellátásának
és segítésének felelősségét, például a bruttó hazai
össztermék, a munkanélküliségi ráta és egyéb objektív adatok
alapján. A felelősség megosztása milliókat menthetne meg a
szenvedéstől vagy a haláltól, és a menekülteknek valódi,
biztonságos és legális migrációs csatornákat nyitna. De kézzel
fogható intézkedések helyett a tagállamok felvizezték az eredeti
javaslatokat, és a halogatás miatt még az sem biztos, hogy
mikortól vezetnék be ezeket.

Pedig
a menekültválság kezelése lehetséges. A nemzetközi közösség
már megmutatta, hogy képes megoldani
olyan
összetett globális feladatokat, mint a Fenntartható
Fejlődési Célok kidolgozása, vagy a párizsi klímamegállapodás
tavaly decemberben. A globális menekültválság igazából a
vezetés válsága, nem az
erőforrások
hiánya.
A nemzetközi közösség válasza az indokínai menekültválságra
az 1970-es és 80-as években bebizonyította, hogy a világ az
ENSZ-en keresztül képes gondoskodni többszázezer emberről, hogy
a gazdag országok képesek együttműködni és vállani a
felelősséget a menekültek segítéséért.

Topics

    © 2023 Amnesty International Magyarország