2025. május 24-én bírói függetlenségről szóló workshopot tartottunk magyar bírák és nemzetközi szakértők részvételével Budapesten. A rendezvény apropóját az EBESZ-ODIHR által 2023-ban elfogadott, A bírói függetlenségről és elszámoltathatóságról szóló ajánlások (Varsói ajánlások) jogi dokumentum jelentette, amely bár nem kötelező érvényű, de az érintett kérdésekben való nemzeti gyakorlatokat sztenderdjeivel jelentősen formálja. A Varsói Ajánlások újító jellegű meglátásai olyan területeket érintenek, amelyek a magyar igazságszolgáltatás szempontjából is rendkívüli aktuálisak és fontosak, nevezetesen: az elszámoltathatóság és a bírói önkormányzati szervek, a bírák véleménynyilvánítási és egyesülési szabadsága, a fegyelmi eljárások és a bírák bíróságok közötti áthelyezése. Az ezeken a területeken felmerülő magyar problémákra bőséges példát szolgáltattak az elmúlt hónapok történései.
A workshop célja volt, hogy meghívott szakértők és a szervezők segítségével az érdekeltek megismerhessék az ajánlásokat, és közösen gondolkodhassanak arról, magyar viszonylatban hol mutatkoznak hiányosságok a követelmények teljesülése kapcsán. A program első részében európai bírósági szervezetek, illetve a bíróságok függetlenségével foglalkozó európai szervezetek képviselői tartottak előadást. A találkozó második részében a résztvevők a Varsói Ajánlások alapján közösen bírói függetlenséggel kapcsolatos fiktív eseteket is megtárgyaltak.
A bírákat többen igyekeztek távoltartani a rendezvénytől. Az esemény sikerét megakadályozni akaró bírósági vezetők között volt a Budapest Környéki Törvényszék elnöke is, aki – mondvacsinált integritási kockázatra hivatkozva – az általa vezetett bíróság valamennyi bírója, bírósági titkára és fogalmazója számára “ajánlotta” az eseménytől való távolmaradást. A beavatkozási kísérletnél semmi sem igazolhatta volna jobban a Varsói Ajánlások üzenetének magyar időszerűségét.
A vezetői nyomásgyakorlással sem tudták elrettenteni a workshopon való aktív részvételtől a több különböző bíróságról érkező, érdeklődő bírákat. Így az Ajánlásokról való közös és konstruktív gondolkodás megvalósulhatott, a résztvevők pedig a megfogalmazott tanulságokat magukkal vihették a saját bíróságaikra.