Egy hideg, tavaszi reggelen Rania Alabbasi karjában kislányával, Layannal lefelé tartott damaszkuszi lakásuk lépcsőházában. Öt másik gyermeke követte őt. A család beült egy autóba, ami elhajtott velük. Ez 2013 márciusában történt, azóta senki sem hallott róluk.
Testvére, Nalia meséli el történetüket.
„Nyom
nélkül tűntek el”
Először
akkor tűnt fel, hogy valami baj lehet, amikor sehogy sem tudtam
elérni Raniát. Napokon át hívogattam őt otthon és a mobilján
is, de nem vette fel.
Később
megtudtam, hogy egy csapat fegyveres férfi a katonai hírszerzéstől
március 9-én megjelent a nővéremék házában és indoklás
nélkül letartóztatták Rania férjét, Abdulrahmant.
Másnap
visszatértek és kifosztották a házat; elvitték a családi
ékszereket, mobiltelefonokat és a gyerekek tabletjeit. A család
útleveleit és más iratait is lefoglalták.
Ezután
letartóztatták Raniát és hat gyerekét, útban kifelé pedig
leszedték az épület biztonsági kameráit is, hogy ne hagyjanak
nyomot maguk után.
Azt
hitte, hogy nem eshet bántódása
Amikor
2011-ben kitört a konfliktus, Rania nem volt hajlandó elhagyni
Szíriát. A családunk többi része Szaúd-Arábiában dolgozott,
és mi hívtuk őt is, hogy csatlakozzon, de azt mondta, hogy a
társadalomnak szüksége van rá és Szíriában akarja felnevelni a
gyerekeit, azt akarja, hogy ott fejezzék be a tanulmányaikat.
Soha
fel sem merült Raniában, hogy letartóztathatják: a család nem
járt tüntetésekre és nem vett részt politikai mozgalmakban sem.
Az
én okos, féltő nővérem – Rania mindig is a példaképem volt.
Kedves volt, népszerű a szomszédai és betegei körében, akik
közül sokakat ingyen kezelt, ha azoknak nem volt pénzük az
ellátásra. Segített engem felnevelni és mindig támogatott a
tanulmányaimban. Most éjszakánként csak arra tudok gondolni, hogy
vajon jól van-e.
Remény
és félelem közt
Két
és fél éve szinte semmit nem hallottam róla, csak némi nem
hivatalos információt arról, hogy Damaszkuszban a biztonsági erők
fogságában látták. Hivatalosan viszont semmit sem mondtak; semmi
olyasmit, amit elhinnék. Félelemben élek, éjszakánként nem
tudok aludni, folyton csak arra gondolok, hogy vajon éhesek-e a
gyerekei? Jól vannak vagy egyre csak kiabálnak, sírnak? Élnek
vagy halottak?
Anyám,
aki segített a gyerekeket nevelni – egyszerre volt nagyanyjuk és
anyjuk – egész éjjel csak sír.
Az
a hat gyerek semmi rosszat nem tett, iskolában lenne a helyük.
Rania és a férje imádták őket: a félénk és könyvmoly Dimát
(16), az energikus és bátor Entisart (15), a kedves és szorgalmas
Najah-t (13), a tízéves Alaa-t és a kis négyéves Layant.
Szüleik
mindent megtettek az oktatásukért: a gyerekek angolul és más
nyelveken is tanultak; mint minden gyerek, imádtak olvasni, a
számítógépen játszani, énekelni, színészkedni, rajzolni, a
parkba járni.
Nem
érdemelték meg, hogy tönkretegyék az életüket.
Kérjétek
a szír hatóságokat, hogy engedjék szabadon Rania Alabbasit vagy
további késlekedés nélkül vádolják meg egy nemzetközileg
elismert bűncselekménnyel és biztosítsanak számára tisztességes
tárgyalást. Követeljétek, hogy a szír hatóságok haladéktalanul
és feltétel nélkül engedjék szabadon Rania hat gyermekét.
HÁTTÉR
– Emberrablások Szíriában
Mikor
kezdődtek az emberrablások Szíriában?
Szíriában
az emberrablások kezdete a távoli múltba nyúlik vissza, az
Aszad-család uralma idején pedig egészen általánossá váltak.
Azonban a válság 2011-es kirobbanása óta az elrabolt emberek
száma drámaian megnőtt.
Hány
embert érint mindez?
2011
óta civilek ezrei haltak meg a szír biztonsági erők fogságában,
több tízezer embernek pedig egyszerűen nyoma veszett.
Hogyan
bánnak az emberekkel a fogságban?
Rengeteg
embert tartanak összezsúfolva szűkös, mocskos helyiségekben. Nem
kapnak eleget se enni, se inni; egy fogvatartott elmondta nekünk,
hogy az ő zárkájában voltak, akik annyira szomjaztak, hogy a
vécéből ittak. A kínzás mindennapos.
