A
halálbüntetés egyenlő az emberi jogok megtagadásával,
hidegvérrel elkövetett gyilkosság, amelyet az állam az igazságra
hivatkozva követ el. A halálbüntetés sérti az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozatában elismert emberi élethez való jogot.
Az
Amnesty International a körülményektől és az elkövetett
bűncselekmény természetétől függetlenül ellenzi a
halálbüntetés alkalmazását.
Indiai
útjaim során jellemző figurái az utcaképnek a triók, amelyekben
a tiszteletreméltó nagymama száriban sétál lánya társaságában,
aki bő nadrágot és térdig érő inget visel felsőtestét színes
sállal takarva, köztük pedig a tizenéves lányunoka megy
leengedett hajjal farmerben és szűk felsőben. Ez a kép kiválóan
jellemzi a gyökeres változásokat, amelyeken az istenek
gyermekeinek országa jelenleg keresztülmegy.
Nem
véletlen, hogy a hölgyek öltözködésével szemléltetem a
társadalmi változásokat, hiszen az oly gyakorivá vált nők
elleni erőszakos bűncselekmények okaként sokan a nők kihívó
öltözködését teszik. Hiszen
az indiai férfiak ahhoz vannak szokva, hogy a hölgyek erkölcsösen
eltakarják bájaikat, ezek a mai lányok maguknak keresik a bajt a
viselkedésükkel!
Csakhogy a jelenlegi eset áldozata éppen egy erkölcsös diáklány,
ezt hogy magyarázzák? Én úgy gondolom, hogy a probléma ennél
sokkal mélyebben gyökerezik, és a megoldása is összetettebb
annál, hogy mostantól minden utcára kimerészkedő nőt talpig
beburkolnak.
Hihetetlen
sebességgel árad a nyugati kultúra Indiába, a szexuális
szabadság és a nemi egyenlőség kultúrája. A fiatalokra
különösen nagy hatással van a média: a fiúk fokozatosan
lecserélik a szobájuk faján az erős és hűséges majomisten,
Hanumán képét színészek és rapperek posztereire, a lányok
pedig úgy szeretnének kinézni, mint Carrie Bradshaw. Azonban ez a
nyitott szemlélet keveredik a hagyományos értékekkel és
családmodellel, és a kettő folyamatos ellentmondásban áll
egymással. Egyrészt folyamatosan látják a fiatalok a
szexualitáson alapuló nyugati reklámokat és filmeket, másrészt
a szigorú vallásos nevelés miatt elképzelhetetlen, hogy szerelmi
kapcsolat alakuljon ki egy lány és egy fiú között. A hagyományos
modell – amelyben a felnőttek még fiatalon rendezett vagy
szerelmi házasságot kötnek, és ezáltal kerülnek egészséges
párkapcsolatba – nem működhet, ha már egészen fiatal koruktól
árad a médiából a gyerekek felé a túlfűtött szexualitás.
Ráadásul a tizenévesek nem részesülnek megfelelő
felvilágosításban, és ez az állapot már önmagában elég
ahhoz, hogy egy szexuálisan frusztrált generáció jöjjön létre.
Másrészt
a fiúk sokszor azt látják otthon, hogy a férfi az úr a háznál,
a nők dolga a háztartás vezetése, a gyermeknevelés, és a férj
szolgálata. A szegényebb családokban pedig még szomorúbb a kép,
az sem ritka, hogy anyagi okokból csak a fiúkat küldik iskolába,
a lányok az anyjukkal együtt pedig éhbérért dolgoznak. Az indiai
szentírások szerint a nők lényüktől fogva ANYÁK, és ezért
minden hölggyel olyan tiszteletteljesen kell viselkedni, mint a
saját édesanyánkkal. Sajnos manapság a nők iránti tisztelet
csökkent és gyakori a családon belüli erőszak. Ha viszont a fiúk
azt látják, hogy a saját anyukájukat bántalmazzák és semmibe
veszik otthon, akkor ők ugyanígy fognak cselekedni más nőkkel.
Az
eredmény tehát egy olyan generáció, amely tele van szexuálisan
túlfűtött, de vágyaikat megélni nem képes fiatalokkal, akik
bizonyos esetben otthonról is a nők bántalmazásának modelljét
kapják. Ez pedig nagyon veszélyes kombináció. Én minden évben
legalább egy hónapot Mysore-ban, az astanga jóga fővárosába
töltök, ahová százával özönlenek a világ minden pontjáról a
tanulni vágyó jógások. Szinte minden hölgy tudna közülünk
olyan esetet mesélni, amelyben a helyi férfiak zaklatták őt. A
leggyakoribbak „ártatlan esetek”: „csupán” illetlen beszéd,
követés vagy tapogatás, de sajnos történnek ezeknél súlyosabb
bűncselekmények is. Sok férfi pedig úgy vélekedik, hogy ezek az
erkölcstelen nyugati lányok még biztosan örülnek is az
ilyesfajta figyelemnek, máskülönben rendesen felöltöznének, és
nem nevetgélnének az utcán. Szerencsére sok áldozat a
rendőrséghez és helyi civil szervezetekhez fordult, és talán már
látszik a kiút az alagút végén. Helyi önkéntesek több gyűlést
rendeztek, ahol igyekeztek megoldást találni a problémára.
Egyrészről sikerült elérniük a fokozott rendőri jelenlét
biztosítását a kritikus területeken, másrészt a lakosságot is
kérték, hogy figyeljenek egymásra, és az ügyek eltussolása
helyett tegyenek bejelentést, és segítsenek a tettesek kézre
kerítésében. A felelősségteljes összefogás hatására az
esetek száma az utóbbi évben jelentősen csökkent.
Emellett a 2012.
decemberi eset kapcsán az egész országban elindult a „Man Up
India”( http://manupindia.org/)
mozgalom, amelynek a megelőzést tűzte ki céljául a fiatal fiúk
oktatása és felvilágosítása által. India rendkívül
családcentrikus ország, és ez a csodálatos tulajdonsága minden
bajra gyógyír lehet. Most az egész ország feladata bizonyítani,
hogy az indiai családokban anyaként tisztelik a nőket, és
megértik a fiatal fiúk és lányok nehézségeit ebben a rohamosan
változó világban. El kell fogadniuk a változást, amelyet a
nyugati kultúra gyakorolt a párkapcsolatokra, és meg kell
találniuk az egyensúlyt a szabadság és vallásos erkölcsösség
között. Segíteni kell a mélyszegénységben élőknek, hogy
ugyanezen elvek szerint tudjanak élni, és ne a kislányokat küldjék
dolgozni azért, hogy a fiúk iskolába járhassanak. A halálos
ítéletek csak erőszakkal válaszolnak az erőszakra, a
félelemkeltés nem fog visszatartó erővel bírni. Végleges
megoldást csak a társadalmi összefogás és a nők
egyenjogúságának kiharcolása jelenthet.
