Ne adják ki Assange-t az USA-nak

Az amerikai hatóságoknak még a január 24-i kiadatási tárgyalás előtt ejteniük kell a Julian Assange-al szembeni kémkedéssel kapcsolatos vádakat – közölte az Amnesty International. Ha ez nem történik meg, az Egyesült Királyságnak nem szabad kiadnia Assange-ot az USA-nak, mert ott veszélybe kerülnének az emberi jogai.

„Az amerikai hatóságok Assange elleni kérlelhetetlen hajtóvadászata, amiért többek között feltételezett amerikai háborús bűncselekményeket is nyilvánosságra hozott, a véleménynyilvánítás szabadsága elleni teljes pályás letámadás.” – mondta Massimo Moratti, az Amnesty International európai igazgató-helyettese.

„Bármilyen, az újságírókra és hiteles források alapján információkat nyilvánosságra hozókra gyakorolt dermesztő hatás komoly hatással van arra, hogy az embereket megtudhassák, mit művel a kormányuk. Minden ilyen tevékenységgel kapcsolatos vádat ejteni kell Assange ellen.”

Az Amnesty véleménye szerint az Assange elleni vádak oka, hogy titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra a WikiLeaksen. Ez a tett önmagában nem vonhat maga után büntetést, leginkább ahhoz hasonlít, amit oknyomozó újságírók csinálnak a munkájuk során.

„A USA ejtse a vádakat Assange ellen, hogy mihamarabb szabadon engedhessék. Ha nem így lesz, az Egyesült Királyságnak egyértelmű kötelezettsége megakadályozni a kiadatását, mert az USA-ban komolyan felmerül az emberi jogainak megsértések a veszélye.” – mondta Massimo Moratti.

„Fennáll a veszélye, hogy Assange-ot olyan körülmények között tartanák fogva, például meghosszabbított magánzárkában, amely elérheti a kínzás és más kegyetlen, embertelen bánásmód szintjét. A tisztességtelen tárgyalás is valós veszély, figyelembe véve az amerikai kormányzat legfelsőbb szintjein ellene zajló lejáratókampányt, amely sérti az ártatlanság vélelmét is.”

Háttér

Az Amnesty International globális petíciót indít, hogy felszólítsa az amerikai hatóságokat, ejtsék a vádakat Assange ellen, amelyek oka kizárólag a WikiLeakses tevékenysége.

A nemzetközi emberi jogi szabályok tiltják emberek kiadatását olyan helyekre ahol, komolyan felmerül az emberi jogaik megsértésének a veszélye. Ha Assange-t kiadnák vagy bármilyen más módon átszállítanák az Egyesült Államokba, az Egyesült Királyság megszegné ezt a kötelezettségét.