Az Amnesty International Magyarország Nyitott Szabad Boldog címmel művészeti pályázatot hirdet óvodás, általános iskolás és középiskolás gyermekeknek. Olyan alkotásokat várunk, bármilyen művészeti ágból (rajz, festmény, vers, próza, szobor, gyurmaszobor vagy más képzőművészeti alkotás), amelyek azt mutatják meg, hogy a pályázó fiatalok számára mit jelent egy nyitott, szabad és boldog környezetben élni, ahol mindenki önmaga lehet és azzal foglalkozhat, amit szeret.
Az eredményhirdetést 2023. május 20-án, a pécsi Nyitott Szabad Boldog Nap – gyereknapi forgatag az Amnestyvel és barátainkkal című eseményünkön tartjuk, ahol a pályaműveket is kiállítjuk. A társszervezetekkel közösen izgalmas ismeretterjesztő és interaktív programokkal készülünk, amelyeket a résztvevő fiatalok egy pontgyűjtő füzet segítségével térképezhetnek fel. A pályázók között értékes nyereményeket sorsolunk ki.
Az esemény támogató partnerei: Pécsi Állatkert, Almalomb Kulináris Kitérő és Találkozóhely, Orma Gerilla Pékség, Ördögkatlan Fesztivál, Pécsi Pagony, Apolló Mozi
A Gyereknapon résztvevő társszervezetek: Az Emberség Erejével Alapítvány, Drukker Nyomdaműhely, Ormánsági Kultúrmisszió, Megoldás a Biztonságra Alapítvány, Papír Panír – Karton Network, Freedom Club, TASZ.
Kik pályázhatnak?
Óvodás, általános és középiskolás fiatalok nyújthatnak be pályázatot.
Olvassa el a részletes részvételi szabályzatot és az adatkezelési tájékoztatót:
Leírás pályázóink számára
Te milyennek képzelsz el egy nyitott, szabad és boldog világot, ahol mindenki az lehet, aki szeretne? Ahol mindenki arról tanulhat és azzal foglalkozhat, ami érdekli, és ahol a lehetőségek végtelenek?
Engedd szabadjára a képzeletedet, és készíts egy rajzot, festményt, írj egy verset, vagy akár adj be egy gyurmaszobrot. Csak rajtad múlik, mivel pályázol.
Pályázni május 18. éjfélig lehet.
Hogyan lehet pályázni?
A jelentkezési lapot postai úton a 7621 Pécs, Citrom u. 12. címre feladott levélben, vagy szkennelve a rimai.david@amnesty.hu címre küldött e-mailben, illetve személyesen, előzetes egyeztetés alapján az Erősödő Civil Közösségek Irodába tudják eljuttatni nekünk. (7621 Pécs, Citrom u. 12.)
Kérjük, hogy a pályázó életkorának megfelelő változatot töltsék ki és juttassák el hozzánk.
Díjazás
A pályázó gyermekek között az esemény támogatói által felajánlott értékes nyereményeket sorsolunk ki. Az ajándékokat és a díjakat 2023. május 20-án az Amnesty International Magyarország Nyitott, Szabad, Boldog Nap – Gyermeknap az Amnestyvel és barátainkkal című gyermeknapi rendezvényén adjuk át, ahol a beérkezett pályaműveket is kiállítjuk. A sorsolás és a díjátadó 12:30-kor kezdődik a pécsi Civil Közösségek Házában (7621, Pécs, Szent István tér 17.).
Akik nem tudnak személyesen részt venni az eseményen, a megadott elérhetőségen értesítjük. Az ajándékokat és a kisorsolt díjakat előzetes egyeztetés alapján az Erősödő Civil Közösségek Irodában (7621, Pécs, Citrom u. 12.) tudják majd átvenni 2023. május 22-től.