Az igazság győzelmének lehettünk tanúi – nyilatkozta ma az Amnesty International a mexikói legfelsőbb bíróság ítéletével kapcsolatban. A szóban forgó ítélet értelmében azonnali hatállyal szabadon bocsátottak egy több mint két évtizede fogva tartott férfit, akit annak idején kínzással kikényszerített vallomás alapján börtönöztek be.
A
legfelsőbb bíróság március 18-án, szerdán elrendelte Alfonso Martín
del Campo Dodd szabadon bocsájtását. A férfi közel 23 évet
töltött börtönben, miután 1992-ben elítélték nővére és
sógora meggyilkolásáért, amelyek elkövetésében csupán azután
vallotta bűnösnek magát, hogy önkényesen fogva tartották és
megkínozták Mexikóvárosban.
“Alfonso
Martín del Campo Dodd szabadon bocsájtása az igazság egy régóta
esedékes győzelme. Az ügyben évekkel ezelőtt ejteni kellett
volna a vádakat, miután vallomását kínzással kényszerítették
ki, ami egyértelműen sérti a nemzetközi emberi jogi
egyezményeket” – nyilatkozta Perseo
Quiroz,
az Amnesty
International Mexikó ügyvezető igazgatója.
“A legfelsőbb bíróság ítélete ismételten rámutat, hogy
mennyire égető probléma a mexikói igazságszolgáltatási
rendszerben széles körben elterjedt kínzás, amelynek súlyosságát
az ENSZ kínzás elleni különmegbízottja is hangsúlyozta egy
korábbi, e havi nyilatkozatában.”
Alfonso
Martín del Campót 1992. május 30-tól önkényesen tartották
fogva Mexikóvárosban. A főügyész hivatalának alkalmazottai
összeverték, fojtogatták és megfenyegették. Évekkel később,
egy rendőr beismerte, hogy társaival megkínozták a férfit. A
hatóságok azonban nem vettek tudomást sem erről a vallomásról,
sem más kínzásra utaló bizonyítékokról (többek között az
orvosi zárójelentésekről sem).
Az
Amnesty International szerint az ügynek szimbolikus jelentősége
van, mivel rámutat a mexikói igazságszolgáltatási rendszer
hiányosságaira, amelyek továbbra is lehetővé teszik az önkényes
fogvatartást, és a bizonyítékok kínzással való
kikényszerítését.
A
szervezet több olyan ügyet követett nyomon, amelyekben a bírók
továbbra is figyelembe vesznek kínzással kikényszerített
vallomásokat. Mindeközben a kínzással kapcsolatos vádak
kivizsgálása továbbra is kívánnivalókat hagy maga után. A
hivatalos orvosi jelentések gyakran hiányosak, a független
szakértők által végzett vizsgálatok eredményeit pedig ritkán
veszik figyelembe.
Noha
Alfonso Martín del Campót megvizsgálta egy független szakértő,
aki megerősítette a kínzás tényét. A helyi és a szövetségi
igazságszolgáltatási rendszer több mint két évtizeden keresztül
nem vett tudomást e bizonyítékokról.
“A
kínzás áldozatai legalább annyit megérdemelnek, hogy az ügyükben
ítélkező bírók vegyenek figyelembe minden olyan független
szakvéleményt, amely azt bizonyítja, hogy megkínozták őket” –
nyilatkozta Perseo
Quiroz.
Több
nemzetközi testület, köztük az Emberi Jogok Amerika-közi
Bizottsága és az ENSZ Önkényes Fogvatartással foglalkozó
Munkacsoportja kísérte figyelemmel Alfonso Martín del Campo ügyét,
és ők is megerősítették a tényt, hogy a férfit megkínozták.
Az
Amnesty International nyomatékosan kéri, hogy a mexikói Szövetségi
Kerületi Főügyészség vizsgálja ki Alfonso Martín del Campo
nővérének és sógorának halálát, és a felelősök ellen
indítsanak büntetőeljárást. Alfonso Martín del Campo emellett
kárpótlást érdemel a mexikói államtól az elszenvedett emberi
jogi jogsértésekért.