Többször is könyörögtem kínzóimnak, hogy inkább öljenek meg. Évekkel későbbről visszagondolva azon töprengek, hogy vajon komolyan gondoltam-e. Azt hiszem, igen, abban a helyzetben.
Juan E. Méndez az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódok elleni különmegbízottja
Megkötöztek,
levetkőztettek, bekötötték a szememet, majd mindenfelé
elektródákkal böködték a testemet. Kétszer is úgy tettek,
mintha ki akarnának végezni; pisztolyt nyomtak a fejemhez és a
számba, majd meghúzták a ravaszt.
Vallatóim
szemében, akik a kínzásokat újabb és újabb kérdésekkel
szakították félbe, ez csupán „fokozott kihallgatás” volt.
Mindez
évtizedekkel ezelőtt történt Argentínában. Az Egyesült Államok
politikai szereplői – köztük Rick Perry elnökjelölt –
azonban ma is előszeretettel használják ezt az eufemizmust a CIA
2002 és 2008 közötti titkos fogvatartási műveletei során
végrehajtott kínzásokkal és visszaélésekkel kapcsolatban. John
Oliver „Last Week Tonight” című műsorának egyik e havi
epizódja szerint 14 elnökjelöltségért induló politikus közül
eddig csak négyen mondták, hogy fenntartanák Barack Obama elnök
hivatali idejének első napjaiban kiadott, az amerikai kínzásoknak
véget vetni hivatott törvényerejű rendeletet.
Az
amerikai média és a politika szereplői a „fokozott kihallgatás”
eufemizmusának ismételgetésével úgy tematizálják a
közbeszédet, hogy burkoltan bagatellizálják a kínzások
fájdalmasságát és embertelenségét, beemelve őket a racionális
döntéshozatal és a törvényességi szabályozás keretei közé.
Sajnos
ez a nyelvi trükk működik. A kínzás az amerikai és a nemzetközi
jog szerint is bűncselekmény, de „fokozott kihallgatásért”
még egy eljárás sem indult az Egyesült Államokban. Így bár
Obama felhagyott a Bush kormányzat kínzásokat mentegető hibás
jogi magyarázkodásával, senki nem lett felelősségre vonva a CIA
titkos fogvatartási programjában elkövetett kínzások
engedélyezéséért vagy elkövetéséért.
Az
amerikai kormányzat gyakorlatilag „ingyen kijöhetsz a börtönből”
kártyákat nyújtott át a kínzások engedélyezőinek, súlyos
következményekkel. E személyek közül sokan emlékiratokat írtak
és talk-showkban vendégeskedtek, különösen a szenátus
mérföldkőnek számító kínzásokat vizsgáló jelentésének fél
évvel ezelőtti közzététele óta, nem mutatva semmilyen megbánást
vagy bűntudatot a kínzásokkal kapcsolatban, melyekre ők továbbra
is csak „fokozott kihallgatásként” hivatkoznak.
–
Gondolkodás
nélkül újra megtenném – mondta Dick Cheney decemberben. A
következmények elmaradása lehetővé tette ezeknek az embereknek,
hogy a kínzások folytatása mellett törjenek lándzsát.
Emellett
ez világszerte felbátorított más fogolykínzókat is. Az Egyesült
Államokat az ENSZ kínzás elleni egyezménye és más szerződések
is arra kötelezik, hogy indítsanak nyomozást és bírósági
eljárást azokkal a kínzókkal szemben, akik ellen bizonyítékok
lelhetők fel. Azzal, hogy az USA nem tesz eleget e
kötelezettségeinek, más országokat is arra sarkall, hogy
következmény nélkülivé tegyék a kínzásokat. Az elnyomó
rezsimeknek készen kapott kifogásokat szolgáltat a nemzetközi
közösség az ő kínzási gyakorlatukkal szemben megfogalmazódó
aggályok visszautasítására.
A
„fokozott kihallgatás” eufemizmusa arról is elterelte az
Egyesült Államok figyelmét, hogy a számon kérhetőséget
firtassa és levonhassa a tanulságokat. Ehelyett a központi kérdés
az lett, hogy a kínzások „hatékonyak” voltak-e hírszerzés
vagy tervezett támadások meghiúsítása szempontjából. Még a
szenátus kínzásokról szóló jelentése is, amelyet a kínzások
védői pártpolitikai motiváltság vádjával igyekeznek
hitelteleníteni, beleesett ebbe a csapdába.
Ez
a figyelemelterelés túlságosan is gyakori a kínzások
közelmúltbeli történelmében. A „ketyegő időzített bomba”
képét Argentínában is gyakran felidézték, hogy igazolják a
hadsereg által a „rendszerellenesek” ellen vívott piszkos
háború során elkövetett kínzásokat.
Ebben
az értelmezési keretben – különösen ahogy ezt az elmúlt
évtized amerikai tv-sorozataiban láthattuk – a kínzás ugyan nem
szép dolog, de valakinek meg kell tennie. Más szóval: a kínzás
elkerülhetetlen, és tetszik vagy sem, de eredményes. Az efféle
érvelés továbbá a kínzásokat rendkívüli eseményekként
igyekszik feltüntetni.
A
valóságban azonban a kínzás sosem szorítkozik csupán néhány
gondosan adagolt „technikára”, ahogy ezt a szenátus kínzási
jelentése is plasztikusan bemutatja. Beszámol többek közt
szexuális abúzusról, beleértve a nemi szervek érintését is,
valamint szükségességet alátámasztó orvosi vélemény híján
végzett végbélen keresztüli kényszertáplálásról. Efféle
eljárásokat még a hírhedten elhibázott, kínzásokat megindokló
9/11 utáni igazságügyi minisztériumi memorandumok sem
fontolgattak.
Ráadásul
a kínzásoknak sosem csupán néhány személy esik áldozatul. A
szenátusi jelentés szerint a CIA által fogva tartott 119 fogoly
közül legalább 26 még a CIA fogvatartást lehetővé tevő
követelményeit sem teljesíti, köztük egy „szellemileg
akadályozott” férfi, akit kizárólag azért tartottak fogva,
hogy ezzel egy családtagját információk átadására
kényszeríthessék. Ráadásul a jelentés „konzervatív becslése”
szerint a CIA legalább 17 személy esetében a saját vezetőségének
jóváhagyása nélkül alkalmazott „fokozott kihallgatási”
technikákat.
Nem
sokkal megkínzásom után, a hetvenes évek végén csatlakoztam az
Amnesty International világméretű kampányához, amely azon az
elgondoláson alapult, hogy a demokratikus kormányzatok és
nemzetközi szervezetek közös kitartó, határozott erőfeszítése
a hétköznapi emberek határokon átnyúló támogatásának
segítségével még a mi életünkben véget vethet a kínzásoknak,
ahogy az afrikai rabszolga-kereskedelemnek is véget lehetett vetni
egy évszázaddal ezelőtt.
Azóta
nagy utat tettünk meg, a kínzás ma már szinte mindenhol
törvényellenes lett. A szenátus pedig a múlt héten elfogadta a
honvédelmi felhatalmazási törvénytervezet azon módosítását,
melynek kimondott célja az amerikai kínzástilalom megerősítése.
Azonban
nyilvánvaló, hogy a kínzás elleni törvények nem elégségesek
annak megszüntetéséhez. Ha az elkövetett kínzásokért felelős
személyek elkerülhetik a felelősségre vonást, a jövő kínzói
úgy fogják gondolni, hogy ők is megúszhatják. Amíg a kínzások
következmények nélkül maradnak, addig szégyenletes módon
továbbra is csak „fokozott kihallgatásnak” fognak minősülni.
