MEGINT LE AKARJÁK TARTÓZTATNI AHMET ALTANT

Egy héttel azután, hogy több mint három évig tartó előzetes letartóztatása után szabadon engedték a börtönből, egy török bíróság tegnap bejelentette, ismét letartóztatják Ahmet Altan török írót.

“Megdöbbenve hallottuk, hogy az ügyész fellebbezése után ismét letartóztatják Ahmet Altant.” – mondta Marie Struthers, az Amnesty International európai igazgatója.

“Semmilyen bizonyíték nem volt vele szemben, mégis eljárást indítottak ellene, börtönbe dugták és elítélték, pusztán a véleménye miatt. A tegnapi döntés is egy újabb példa arra, hogyan mennek utána a török hatóságoknak mindenkinek, akinek nem tetszik a véleménye.”

“Ahmet Altan nem követett el bűncselekményt. Múlt hét elején a bíróság egyhangúan úgy döntött, hogy szabadon engedik. Elképesztően igazságtalan, hogy három évet előzetesben kellett töltenie illetve, hogy bizonyítékok nélkül elítélték. Az ellene folyó eljárás a török kirakatperek egyik legemblematikusabb példája, az utóbbi időszakban ezek a típusú perek válnak egyre inkább a normává. Ahmet Altan számára lehetővé kell tenni, hogy otthon maradjon a családjával, az ellene hozott abszurd ítéletet pedig el kell törölni.”

Ahmet Altan és ügyvédje a tegnapi döntésről a kormánypárti médiából értesült, hivatalosan még nem szóltak nekik.

HÁTTÉR

Ahmet Altant november 4-én 10 év 6 hónap, írótársát Nazli Ilicakot pedig 8 év 9 hónap börtönre ítélték, mert “tudatosan és szándékosan támogattak egy terrorista szervezetet.” Mindketten fellebbeztek, és bár ennek idejére szabadon engedték őket, az országot nem hagyhatják el. A bíróság egy tisztességtelen eljárást követően két másik újságírót is elítélt, és meghosszabbította előzetes letartóztatásukat.

Az ügyész november 6-én fellebbezést nyújtott be Ahmet Altan szabadon bocsátása ellen. November 8-án a fellebbviteli bíróság ezt elutasította, de egy másik bíróság elrendelte az újbóli letartóztatását. A döntést azonban az ügyvéddel nem közölték.

Ahmet Altant és Nazli Ilicakot nevetséges vádak alapján több mint három évig tartották előzetes letartóztatásban. Az eredeti vád alapján – “megkísérelték megdönteni az alkotmányos rendet” – mindketten tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. Ezután a fellebbviteli legfelsőbb bíróság 2019 júliusában elrendelte ügyük újratárgyalását. Ahmet Altan testvérét, a tudós Mehmet Altant a megismételt eljárásban a legfelsőbb bíróság döntésével összhangban felmentették.