Megijedt a kormány: bírsággal hallgattatnák el a propaganda-népszavazás megbuktatóit

Az AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG, BUDAPEST PRIDE, EMBERSÉG EREJÉVEL ALAPÍTVÁNY, HÁTTÉR TÁRSASÁG, LABRISZ LESZBIKUS EGYESÜLET, MAGYAR ASZEXUÁLIS KÖZÖSSÉG, MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG , MAGYAR LMBT SZÖVETSÉG, NOÁR MOZGALOM, ÖKOTÁRS ALAPÍTVÁNY, PRIZMA KÖZÖSSÉG, SZIMPOZION EGYESÜLET, SZIVÁRVÁNYCSALÁDOKÉRT ALAPÍTVÁNY és a TÁRSASÁG A SZABADSÁGJOGOKÉRT (TASZ) közleménye

Vasárnap több mint 1,6 millió ember fejezte ki érvénytelen szavazatával, hogy elutasítja a kormány manipulatív és félelemkeltő népszavazását. A népszavazás érvénytelensége mutatja, hogy Magyarországon többségben vannak azok, akik nem támogatják a kormány kirekesztő politikáját. Öt nappal azután, hogy a kormány propaganda-népszavazása csúfosan megbukott, a Nemzeti Választási Bizottság hirtelen rájött, hogy a hónapok óta tartó kampány “áttöri a hatalomgyakorlás alkotmányos célját”. 

Az NVB 16 civil szervezetre – köztük olyanokra is, akik nem vettek részt az érvénytelen népszavazásra buzdító kampányban – 176 400 forintos, a kampány két főszervezőjére, az Amnesty International Magyarországra és a Háttér Társaságra pedig további 3-3 milliós bírságot szabott ki.  

Az összesen közel 9 millió forintos bírság annak a hatalmas közösségnek az elhallgattatását célozza, amelyik élve a szabad véleménynyilvánítás jogával, demokratikus úton buktatta meg a kormány propaganda-népszavazását. 

Az NVB is kiemelte annak fontosságát, hogy az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésében a polgárok közvetlenül, népszavazás útján is részt vehessenek. Vasárnap az emberek közvetlenül, a népszavazás útján üzenték meg: elég a putyini propagandából, elég a gyűlöletkeltésből! A népszavazás következménye egyértelmű: vissza kell vonni a putyini propagandatörvényt. Az NVB jogellenes határozata egy dologról árulkodik: már nem elég “csak” eltitkolni, hogy érvénytelen lett a népszavazás, a kormány megijedt, és most bírsággal akarja elhallgattatni azokat, akik érvénytelenítették a homofób és transzfób kampányát. 

“Nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat. Egyértelmű, hogy a kampány és a civil összefogás sikeressége miatt próbálnak elhallgattatni minket. Az NVB határozatát a Kúrián fogjuk megtámadni, ez a nyilvánvalóan jogellenes bírság el fog bukni.” — mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.  

“Az elmúlt hónapok megmutatták, mire vagyunk képesek együtt. A népszavazás érvénytelensége rengeteg embernek adott reményt. Nem fogjuk hagyni, hogy ezt elvegyék tőlünk. Folytatjuk a munkánkat egy mindenki számára biztonságos és szabad Magyarországért.” — mondta Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője.