Liu Xiaobó-nak az oslói városháza pódiumán, a Nobel Bizottság oldalán kellene helyet foglalnia, hiszen ezzel a díjjal a Kínában végzett hosszas és erőszakmentes emberi jogi küzdelmét ismerik el. A díjat és a vele járó oklevelet saját beszédének elmondása után kellene átvennie, hogy azután hazatérve folytathassa a békés jogi és politikai reformok sürgetését Kínában. A díjátadó ünnepség során fotósok előtt kellene pózolnia, interjúkat adnia, egy rövid ideig élveznie a nemzetközi elismertséget és azután hazatérnie.
Ehelyett Liu Xiaobo börtönben ül. 11 éves büntetését tölti “az államhatalom aláásására való felbujtásért”, mert az egyik vezető szerzője volt a Kínát az alapvető emberi jogok elismerésére felhívó “Karta 08” nyilatkozatnak. Liu következetesen a mellett foglalt állást, hogy az ítélet sérti mind a kínai alkotmányt, mind az alapvető emberi jogokat, de mint ahogy Kínában másokat is, akik merik a szavukat a hatalom ellen felemelni, őt is keményen megbüntették.
A Nobel-díj szabályai szerint a díjazottnak illetve közvetlen családjának kell átvennie az elismerést. Liu akarata ellenére nem tud az ünnepségen részt venni, így 1938 óta először fordulhat elő, hogy a Békedíjat nem adják át a ceremónián. A felesége ugyan átvehetné helyette a díjat, de a kínai hatóságok őt is házi őrizetben tartják Pekingben; így akadályozzák meg, hogy ő vegye át Oslóban a kitüntetést. Egy sor további kínai állampolgárt, akik részt akartak venni a ceremónián, szintén őrizetben tartanak, illetve megtiltották nekik Kína elhagyását.
Ha a kínai kormány győzelemként tekint ezekre a fejleményekre, akkor téved. Az intenzív politikai nyomás, megfélemlítés és fenyegetések ellenére sem tudnak vereséget mérni Liu Xiaobó-ra és a Nobel Bizottságra. Hiszen míg a díjátadó ünnepség napján a zsúfolt teremben minden egyes széket csupán egy ember fog elfoglalni, Liu Xiaobo üresen maradt székén szimbolikusan többen kapnak helyet.
Liu üres széke azon politikai és lelkiismereti foglyok ezreit képviseli majd, akik jelenleg is kínai börtönökben vagy házi őrizetben sínylődnek, és csupán azért estek vádeljárás és üldöztetés áldozatául, mert ki merték nyilvánítani nézeteiket. Többek között Tian Xi-t, aki egy jogi kiskapuval történő visszaélésnek esett áldozatául, és valószínűleg határozatlan idejű börtönbüntetéssel néz szembe miután kártérítést mert követelni azért, hogy gyermekkorában vérátömlesztés során HIV- és Hepatitis vírusokkal fertőződött meg. Vagy Zhao Lianhai-t, aki két és féléves börtönbüntetését tölti amiatt, hogy olyan csecsemők jogaiért küzdött, akik fertőzött tejpor miatt betegedtek meg. Vagy Chen Guangcheng-et, egy vak emberi jogi aktivistát, akit négyéves fogva tartása után továbbra is nem hivatalos házi őrizetben tartanak, mivel részt vett a hatóságok által Shandong tartományban indított több ezer nőn elkövetett erőszakos sterilizáció és abortusz elleni jogi eljárásban.
Az üres szék szimbóluma egyben figyelem felhívás is Kína politikájára, amellyel megpróbálja a nemzetközi közösséget a ceremóni bojkottálására rábírni és szabotálni az idei díjátadást politikai kényszer és nyomásgyakorlás illetve gazdasági zsarolás alkalmazásával. Az a tény, hogy mindezen nyomás és megfélemlítés ellenére a kínaiak csak alig egy maroknyi államot tudtak meggyőzni, tükrözi követeléseik képtelenségét.
Az emberi jogok napjának 60. évfordulóján Kínának éppen e tettei segítik ráirányítani a világ figyelmét az ország mélységesen rossz emberi jogi bizonyítványára. Azokra a milliókra, akiket otthonaik elhagyására kényszerítettek a nagy léptékű építkezések. A Tiananmen téri gyalázatra. A tibeti visszaélésekre, és a Falun-Gong hívők folytonos üldöztetésére.
Különös, hogy egy ilyen hatalmas nemzet, mint Kína, csupán egy ember miatt ennyire megfélemlítve érezheti magát. Az igazság az, hogy Liu Xiaobo több mint csupán egy ember. Ő képviseli a Nobel Békedíj eszményét és több millió kínai reményeit és vágyait, akiket jelenleg elhallgattat a kínai kormány megsemmisítő hatalma.
Habár a kínai kormánynak sikerülhet Liu Xiaobo székét üresen tartania, ez az üresen maradt szék mégis tömegeket képvisel.
Salil Shetty az Amnesty International Főtitkára. Az Amnesty International 1977-ben Nobel-békedíjat nyert. Salil Shetty részt vesz december 10-én a Nobel-békedíj átadó ünnepségen Oslóban.
Liu Xiaobo’s empty chair holds more than the Chinese realise
BY SALIL SHETTY
There is going to be one empty place at this year’s Nobel Peace Prize awards ceremony. Amongst the pomp and circumstance, before a packed house of a thousand invited guests and dignitaries gathered for the century-old event, the chair of this year’s recipient, Liu Xiaobo, will be vacant.
Liu Xiaobo would have sat on the podium alongside the members of the Nobel Committee in Oslo’s cavernous City Hall as he was honoured for his long and non-violent struggle for fundamental human rights in China. He would have given a speech, accepted his medal and diploma and continued his call for peaceful legal and political reform in China. He would have posed for pictures, given interviews, briefly enjoyed the glow of international recognition and then he would have gone home.
Instead, Liu Xiaobo is in jail. He is serving an 11-year sentence for “inciting subversion of state power” for his part as the leading author behind “Charter ‘08”, a manifesto calling for the recognition of fundamental human rights in China. Liu has consistently maintained that the sentence violates both China’s own constitution and basic human rights, but, like many others in China who have chosen to speak out, he has been severely punished.
Nobel rules require the winner or his or her immediate family to personally accept the prize. Liu’s enforced absence means that for the first time since 1938, the peace prize will not be awarded at the ceremony. His wife could have collected the award for him, but she has been detained by Chinese authorities and is currently under house arrest in Beijing. Dozens of others who wanted to attend the ceremony have also been detained or forbidden from leaving China.
The Chinese Government may see this is as a victory, but they would be mistaken. Despite a campaign of intense political pressure, intimidation and threats, they have not defeated Liu Xiaobo or the Nobel Committee. Because while the other chairs in the packed hall on the day of the awards ceremony will each hold only one person, Liu Xiaobo’s empty chair will hold much more.
It will hold the thousands of political prisoners and prisoners of conscience currently languishing in Chinese jails or under house arrest, victims of prosecution and persecution simply for having the courage to voice their views. People like Tian Xi, caught in a legal loophole and facing possible indefinite detention after battling for compensation after being infected with HIV and hepatitis following a blood transfusion as a child. Or Zhao Lianhai, serving a two-and-a-half-year sentence for seeking justice for babies made ill by tainted powdered milk. Or Chen Guangcheng, a blind human rights activist kept under unofficial house arrest after serving a four-year prison sentence for his involvement in a legal action against forced sterilizations and abortions carried out by the authorities on thousands of women in the Shandong province.
It will hold the memory of China’s attempts to sabotage this year’s award with political pressure, arm twisting and economic blackmail used to try and intimidate the international community into a boycott of the ceremonies. The fact that, despite the pressure and threats, the Chinese could only cajole a handful of countries, reflects the unacceptable nature of their demands. Governments and international institutions must continue to resist this type of arm-twisting.
On the 60th anniversary of Human Rights Day, China’s actions will help to focus the world’s attention on its abysmal record on human rights. The millions forced to leave their homes as a result of the massive construction projects. The outrage of Tiananmen Square. The abuses in Tibet. And the on-going persecutions of the Falun-Gong.
It is curious that such a powerful nation as China should feel so threatened by just one man. The truth is that Liu Xiaobo is more than just one man. He represents the ideals of the Nobel Peace prize and the hopes and aspirations of millions of Chinese who are currently silenced by the crushing weight of the Chinese government.
The Chinese government may have succeeded in keeping Liu Xiaobo’s chair empty, but, in his absence, that chair speaks volumes.
Salil Shetty is the Secretary General of Amnesty International. Amnesty International won the Nobel Peace Prize in 1977. Salil Shetty participates at this year’s Nobel Peace Prize awards ceremony on 10 December.
