Fotó: Maciej Moskwa/NurPhoto via Getty Images

Lengyelország semmibe veszi a határán rekedt afgánok emberi jogait

Az Amnesty International legfrissebb digitális nyomozása korábban nem ismert részleteket derített ki annak a 32 afgán menedékkérőnek (4 nő, 27 férfi és egy 15 éves lány) a helyzetéről, akik a lengyel és a belarusz határ között rekedtek étel, tiszta víz, szállás és gyógyszer nélkül. A menedékkérők legalább augusztus 18-a óta foglyai a két határ közötti területnek. Műholdfelvételek, fotók és 3D-s rekonstrukció segítségével az Amnesty képes volt beazonosítani a csoport helyzetét, és az is kiderült, hogy augusztusban egy éjszaka alatt nagy valószínűséggel jogellenesen visszakényszerítették őket a lengyel területről a belarusz oldalra.

Az Amnesty vizsgálata szerint augusztus 18-án a csoport nagyobb része, akik Belarusz felől léptek be Lengyelországba, még a lengyel oldalon voltak lengyel határőrökkel körülvéve. Egy nappal később a már a belarusz oldalon voltak. Az Amnesty szerint a felfegyverzett lengyel határőrség először körülvette az ideiglenes táborukat, majd jogellenesen visszakényszerítette őket a határ másik oldalára.

Fotó: Maciej Moskwa/NurPhoto via Getty Images

Augusztus 20-án a 32 afgán menedékkérő ügyvédek segítségével nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Lengyelországnak, jelezve, hogy az országban akarnak maradni. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által augusztus 25-én kiadott ideiglenes intézkedése (majd megújítva szeptember 27-én) értelmében a lengyel hatóságoknak kötelességük segítséget nyújtani a csoport tagjainak, “megfelelő ellátást, vizet, ruhát, orvosi segítséget és ha lehetséges, ideiglenes szállást is”. Az EJEB azt is dokumentálta, hogy a csoport tagjai az elmondásuk szerint augusztus 8-án léptek lengyel területre, ahonnan visszakényszerítették őket. Lengyelország egyelőre nem hajlandó eleget tenni az ideiglenes intézkedésnek.

“Lengyelország hetek óta elképesztő körülmények között tartja fogva az afgán menedékkérőket a határán. A vizsgálatunk szerint egyértelmű, hogy augusztus 18-án a csoport helyzete megváltozott, és egy éjszaka alatt a Belarusz oldalra kerültek, vagyis erősen gyanítható, hogy jogellenes visszakényszerítés történt.” – mondta Eve Geddie, az Amnesty International európai intézményekkel foglalkozó irodájának igazgatója.

“Rendkívüli állapot”

A csoport azóta a lengyel és a belarusz határőrök közé szorulva él. Lengyelország szigorította a térségben érvényben lévő szabad mozgásra vonatkozó szabályait, augusztus 20-án pedig elrendelte, hogy a határon elfogott embereket vissza kell küldeni Belaruszba. Szeptember 3-án rendkívüli állapotot rendeltek el a határon, ezzel korlátozva az újságírók és civilek hozzáférését a területhez. A rendkívüli állapot lehetetlenné teszi, hogy pontos képet kapjunk a jogsértésekről, köztük az emberek jogellenes visszakényszerítéséről Belaruszba. Szeptember 19. óta öt ember halt meg a határon, többen kihűlés miatt.

“A határon uralkodó embertelen helyzetet a lengyel kormány teremtette. A rendkívüli állapot elrendelésének nincs jogi alapja, és azonnal véget kell vetni annak. A helyzet a határon sem az európai, sem a nemzetközi definíciók szerint nem számít rendkívülinek.” – mondta Eve Geddie.

“A menedékkérők visszakényszerítése a kérelmeik érdemi elbírálása nélkül ellentétes az uniós és nemzetközi szabályokkal. A Lengyelország által életbe léptetett új szabályok a jogellenes visszakényszerítéseket akarják legalizálni.”

A digitális nyomozás

A lengyel-belarusz határon lévő helyzet felderítésének érdekében az Amnesty Evidence Lab részlege műholdfelvételeket, több mint 50 videót és fényképet elemzett, amelyek augusztus 12. óta készültek a határon. Ezek a bizonyítékok megerősítik az afgán csoport mozgását, és arról is tanúskodnak, hogy az elmúlt hetekben megnövekedett a biztonsági készültség a környéken. A felvételek különböző forrásokból, helyiektől és a sajtóból származnak, illetve van közöttük helikopterről és műholdról készült képek is. Mindegyik felvételt megvizsgáltuk és igazoltuk.

A digitális nyomozás további képei és videói

Fotogrammetria és fénykép-párosítással rekonstruáltunk egy 3D-s modellt, amelynek segítségével az Amnesty megállapította az augusztus 18. és 19. között történt feltételezett visszakényszerítést, illetve a csoport tartózkodási helyét augusztus 12. és szeptember 13. között. A felvételek azokat az embertelen körülményeket is bemutatják, amelyek között a menedékkérők élnek.

Az Amnesty International felszólítja a lengyel kormányt, hogy biztosítsa a menedékhez való jog érvényesülését. A hatóságoknak azonnal véget kell vetniük a jogellenes visszakényszerítéseknek, és megfelelő ellátást, orvosi és a jogi segítséget kell biztosítaniuk a lengyel-belarusz határon rekedt afgán menekülteknek. Lengyelországnak meg kell szüntetnie a rendkívüli állapotot, és hatályon kívül helyezni minden olyan törvényt, amely korlátozza a szabad mozgást, illetve lehetővé kell tenniük, hogy az újságírók, aktivisták, ügyvédek és civil szervezetek szabadon mozoghassanak.

“Ezek az emberek egy uniós országtól kértek nemzetközi védelmet, ez a tagállam pedig semmibe veszi az emberi jogaikat. Itt az idő, hogy az EU azonnal és határozottan felszólítsa Lengyelországot a jogsértések azonnali befejezésére.” – mondta Eve Geddie.

Az események időrendben