Legyen az ember az első a Bánkitó Fesztiválon is

Az Amnesty International Magyarország idén újra ott lesz a Bánkitó Fesztiválon, ahol számos izgalmas és interaktív programmal várja mindazokat, akiknek fontosak a menekülő emberek jogai és szeretnék jobban megismerni a háborúk és üldöztetések elől menekülők helyzetét.

Ebben az évben az Élet határok nélkül – adj esélyt a menekülőknek kampányunkhoz kapcsolódó interaktív foglalkozásokkal, játékokkal, a Mi lenne, ha felnőtteknek szóló emberi jogi óránkkal és az egyedülálló, fórum színházi technikákra épülő Úton – színház határok nélkül című előadásunk bemutatójával készülünk a Bánkitóra.

Úton – színház határok nélkül

2016. július 15. 17 óra Színházi Sátor

Az Amnesty International Magyarország Élet határok nélkül kampánya részeként májusban 10 alkalmas workshop sorozat indult, amely fórum színházi technikákkal alkotott egy történetet azokról, akiknek az élete gyökeresen megváltozott a menekültválság hatására. A workshopokon civilek vettek részt, akik közül vannak akik rendelkeznek színházi tapasztalattal, vannak akik korábban csak nézőként csodálták a műfajt. A folyamat végére egy 50 perces előadás állt össze, amelyet végleges formájában 2015. július 15-én 17 órától a Bánkitó Fesztivál közönséges láthat először a Színházi Sátorban.

Az Úton Amira történetét meséli el, aki a háború borzalmai elől menekült el a szíriai Aleppóból. A nézők végig kísérhetik Amira és útitársai menekülését Törökországon majd a Balkánon keresztül egészen a Keleti pályaudvarig. A társulat sokféle eszközzel él az előadás során: lesz fórumszínház éppúgy, ahogy drámajátékok, talált szövegek, improvizációkból született jelenetek, mozgásszínház és dalok is. Az Úton története addig tart, amíg Amira Magyarországra nem ér. Az, hogy ezután hogyan alakul Amira sorsa, már a nézőkön múlik.

Az Úton egy egyedülálló kísérlet arra, hogy a Magyarország kevésbé ismert fórum színházi technikákkal meséljük el az embereknek, hogy a menekülő embereknek milyen nehézségekkel kell szembenézniük miután el kellett hagyniuk az otthonukat és rábírjuk a szemlélődőt cselekvésre. Hiszünk benne, hogy a művészetnek fontos szerepe van az emberi jogi tudatformálásban is, ezért reméljük, hogy az Úton segít összehozni azt a közösséget Magyarországon, amely közösen dolgozik azért, hogy hazánk befogadóbb, nyitottabb és szabadabb ország legyen.

A fórum színház a nézők bevonására és aktív részvételére épülő színházi forma, mely speciális dramaturgiájánál fogva különösen alkalmas arra, hogy a nézőket kimozdítsa a passzív, nézelődő állapotukból, és rávegye őket arra, hogy aktívan részt vegyenek a drámai cselekmény irányításában és létrehozásában. Ha valaki egy fiktív színpadi történet főszereplőjeként megpróbálja megváltoztatni kilátástalannak tűnő helyzetét, és ez a kísérlet a darab képzeletbeli világában sikerül, akkor az átélt élmény cselekvési mintát ad a nézőknek, és elősegíti, hogy a valóságban is kézbe vegyék sorsuk irányítását.

Mi lenne, ha emberi jogi óra felnőtteknek

2016. július 14. csütörtök 15:30-17:00 BánkGyöngye Szervezetünk kiemelten foglalkozik a menekülteket érő rendszerszintű jogsértésekkel. A témával kapcsolatban nélkülözhetetlen az empátiára való képesség. Ezt a képességet szeretnénk előhívni az Amnesty International nemzetközi emberi jogi oktatása által kifejlesztett és több országban is működő tematikájával.

Egész órás kiscsoportos szerepjáték érzékenyítő feladatokkal, közös megbeszéléssel, filmmel, képekkel, hogy megértsük, min mennek keresztül emberek milliói szerte a világban, s az emberi jogok nézőpontjából ez mit is jelent, és mi ebben a szerepünk.

Interaktív kitelepülés

2016. július 14. csütörtök 13:00-18:00 – Liget

2016. július 15. péntek 12:00-18:00 – Sétány

2016. július 16. szombat 13:00-18:00 – Liget

A Fesztiválon is csatlakozni lehet majd a Legyen az ember az első elnevezésű nyilatkozatunkhoz. A célunk, hogy októberig, a kampány végéig legalább 20 000 ember csatlakozzon hozzánk, és üzenjen a magyar kormánynak, hogy nem fogadja el a menekülők ellen uszító gyűlöletkampányt, és nem ért egyet azzal, hogy a menekülők veszélyt jelentenének az életformánkra, a kultúránkra, a szokásainkra és a hagyományainkra. Azok csatlakozását várjuk, akik szeretnék. ha hazánk egy befogadó és a menekültek és menedékkérők emberi jogait tiszteletben tartó országgá válna. Olyan országgá, amely biztonságos menedéket nyújt minden rászoruló számára, és ahol jó élni. A civil sétányon a témához kapcsolódó társasjátékokkal, napi kvízzel és kitűző készítéssel várunk mindenkit, akinek fontosak a menekülő emberek jogai és szeretné jobban megismerni a háborúk és üldöztetések elől menekülők helyzetét.

NYILATKOZAT