Irodájában
üldögélve osztotta meg élményeit az Amnesty International egy
odalátogató küldöttségével. Irodája falán egy bekeretezett
fénykép díszeleg, melyen Bartolo és Ferenc pápa találkozása
látható.
Dr Pietro Bartolo (jobboldalt) találkozik az Amnesty International delegációjával a lampedusai kórházban. (2015.04.24.)
Első
válaszadó
“Minden
egyes migránssal és menekülttel találkozom, aki Lampedusa
szigetére ér” – meséli Bartolo.
Saját
becslése szerint ez legalább 250 000 embert jelentett az elmúlt
két évtized során.
Éjszakák
ezreit töltötte a sziget piciny kikötőjében a tengerről
kimentettekkel túlzsúfolt hajókra várva.
Egészségügyi
dolgozók szűrik a frissen érkezett embereket, és elválasztják a
betegeket és a sebesülteket az egészségesektől. Így
biztosítják, hogy a legnagyobb szükséget szenvedők gyorsan
orvosi ellátáshoz jussanak. A többé-kevésbé egészséges
érkezők Lampedusa befogadóközpontjába kerülnek, ahol menedék,
meleg helyiségek és élelem várja őket.
“Az
érkezők csuromvizesek, átfáztak és reszketnek, így minél
gyorsabban igyekszünk őket a központba juttatni, ahol
átöltözhetnek.” – mondja Bartolo.
A
halottak
Emberek
százai érkeznek hullazsákokban.
Bartolo
mesél egy halászhajóról, mely húsz tengerből kimentetett
emberrel érkezett Lampedusára. Négy embert eleve
hullazsákban hoztak, ott hevertek a hajó fedélzetén a halászhálók
mellett. Miután közelebbről megvizsgálta a zsákok tartalmát,
Bartolo látta, hogy az egyikük még él:
“Kivettük
a hullazsákból és siettünk vele a kórházba. Fél óráig
próbáltuk újraéleszteni. A tüdeje teli volt vízzel és
benzinnel. Fél óra elteltével ismét elkezdett verni a szíve.”
A nő
ma már egészséges és Svédországban él, teszi hozzá Bartolo.
“Már
akkor is megérné az erőfeszítéseket, ha ő lenne az egyedüli, akit
megmentettünk. Egyébként csak a temetkezési vállalkozó dolga
maradna nekem.”
Sajnos
a siker felcsillanása ritka pillanat a szenvedés áradatában.
Bartolo
emlékszik egy nőre, akinél pont a Földközi-tengeren indult be a
szülés. Sem ő, sem a csecsemő nem élték túl az utat.
“Még
mindig összekötötte őket a köldökzsinór, amikor rájuk
találtunk. Azonos koporsóba fektettük őket, még a köldökzsinórt
sem vágtam el. Ezek rettenetes dolgok, nagyon fájnak. Mindenki azt
mondja, hogy meg lehet szokni. De nem igaz, ezt nem lehet megszokni”
– mondja Bartolo.
Változó
kórképek
Bartolo
munkásságának sok éve alatt változtak az átkelés módszerei, s így a sebesülések is, melyeket Bartolo és kórházi
munkatársai kezelnek.
Az
1990-es évek során a migránsok és menekültek általában sokkal
strapabíróbb hajókon érkeztek, több időt töltöttek a
tengeren, s ennek eredményeképpen gyakori volt köztük a
kiszáradás.
Az
elmúlt években változás lépett fel. Sokkal nagyobb volumenű
emberáradat érkezik, de tipikusan kisebb, nyílt tengerre kevéssé
alkalmas járműveken. Gyakran nincs elegendő benzinjük az
átkeléshez, s mindössze egy szatellites telefont kapnak, hogy baj
esetén segítséget tudjanak hívni.
Manapság
sokkal gyakoribb a kihűlés, mert az emberekre tengervíz ömlik a
hullámok közt hánykolódó, gyenge szerkezetű hajókon. Gyakoriak
a kémiai anyagok által okozott égési sérülések is, mert az
üzemanyag gyakran a hajó fedélzetére szivárog és hozzátapad az
utasok ruhájához, bőréhez. Ez komoly sérüléseket okoz, például lehámlik a
bőrük.
A
legsötétebb pillanatok
Bartolo
már számtalan tengeri tragédia tanúja volt, de
néhány különösen borzalmas esetre tisztán emlékszik. Az egyik
esemény még friss az emlékezetében: az április 17-i incidens,
melyet egész egyszerűen “katasztrofálisnak” nevezett.
Líbiából
kelt útra egy hajó éjfél körül, mintegy 70 utassal a
fedélzetén, köztük 22 olyan utas, akik súlyos égési sérülésekkel
küszködtek. Mielőtt útra keltek volna, egy benzintartály tűzre
lobbant, és felrobbant Tripoli közelében, ahol állomásoztak. A
tragédiának tíz áldozata volt. A csempészek különös
kegyetlenségről tettek tanúságot, mert a fedélzetre
kényszerítették a súlyosan sérült utasokat, annak ellenére,
hogy nyilvánvalóan orvosi segítségre volt szükségük.
A
következő reggelen a hajó elkezdett ereszteni és segélyhívást
adott le. Az olasz Gurdia di Finanza válaszolt az SOS hívásra
aznap délután, s mind a hetven utast, köztük az égési
sérülteket is, Lampedusa szigetére szállította. Az egyik
sebesültet, egy húsz éves nőt, érkezésekor azonnal halottnak
nyilvánítottak.
Bartolo
a sérüléseket megvizsgálva tudta, hogy Lampedusa piciny kórháza
nem fogja egyedül kezelni a rendkívüli helyzetet. Három
rohamkocsi száguldott a kikötő és a kórház közt oda-vissza.
Ezután Bartolo a Honvédelmi Minisztériumhoz fordult, és
gondoskodott róla, hogy küldjenek helikoptereket, hogy az összes
áldozat szicíliai kórházakba kerülhessen, és részesülhessen
az életmentő intenzív ellátásban.Az áldozatok közt volt egy
kisbaba, aki arcán és nyakán súlyos égési sérülésekkel
került kórházba.
Volt
köztük egy eritreai asszony is, aki kómába esett. Szicíliába
szállították, ahol kórházba került. A felfordulásban
elválasztódott kétéves kisfiától, akit Lampedusa
fogadóközpontjába szállítottak. A sok együttműködő
hatóságnak majdnem egy hetébe került kihámozni, hogy mi történt,
hogy újraegyesíthessék anyát és gyermekét.
Hagyjatok
békét e kis gyermekeknek
A
tengerről kimentett gyermekek sorsa viseli meg leginkább Bartolót.
Mivel
egyre több esetben kerülnek gyermekek sebesült, műtétre vagy
kivizsgálásra szoruló édesanyjukkal a kórházba, az egészségügyi
dolgozók és a helyi közösség úgy döntött, hogy külön helyet
rendez be nekik.
A Lampedusai Kórház dolgozói és a helyi közösség elhatározta, hogy létrehoznak egy játszószobát a szigetre érkező migráns és menekült gyerekek számára.
Ludoteca
– játszószoba – ez áll élénk színekkel felfestve egy műtő
melletti helyiség ajtaján. Bartolo szemei felragyognak, amint
kitárja az ajtót és megmutatja, hogy mi van odabent.Tarka színű
állatokkal, természeti képekkel és betűkkel teli festmények
díszítik a falakat. Négy kisasztal körül szivárványszínben
pompázó székek állnak. Nagyjából húsz gyermek ülhet be
idejátszhani vagy videót nézni. Adományokból összeszedett
játékok hevernek a szobában szerteszét – Bartolo elmeséli, hogy
van sok tartalék játék is, így minden gyermek magával vihet
valamit, mikor elhagyja a kórházat.
Nyilvánvaló,
hogy ez a szoba egyike azon kevés helynek, ahol Bartolo vigaszra
talál munkája során.
