Kerüljenek az emberi jogok a választási kampány középpontjába

Az Amnesty International felhívása a magyarországi választási kampány idejére; az Amnesty 5 választási pontja

Az Amnesty International a választási kampány kezdetével felszólítja a pártokat és a képviselőjelölteket, hogy az április 6-i választásokig, és az új országgyűlés megalakulása után is kiemelten kezeljék az emberi jogok kérdését.

Az Amnesty International felhívja a pártokat és a képviselőjelölteket, hogy mellőzzék a rasszista, antiszemita, homo- és transzfób, idegengyűlölő vagy bármely más kisebbséget megbélyegző kijelentéseket a választási kampányban. Az utóbbi évtizedben Magyarország emberi jogi szempontból több kritikát is kapott nemzetközi megfigyelő szervektől, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsától és az Európa Tanács Emberi Jogi Bíróságától a romákkal szembeni előítélet motiválta bűncselekményekkel, gyűlöletbeszéddel és iskolai szegregációval,1 a szólás-, gyülekezés- és médiaszabadság igazságtalan szabályozásával, illetve a hajléktalanság kriminalizációjával kapcsolatban.

Az Amnesty International súlyos emberi jogsértésekre hívta fel a figyelmet több területen, például a gyűlölet-bűncselekményekkel (kiváltképp a rasszista erőszakkal) kapcsolatban. Felhívta Magyarországot, hogy hozza összhangba a vonatkozó jogszabályait a nemzetközi emberi jogi normákkal és – a jelenlegi szabályozással ellentétben, mely csak a közösség tagjával szembeni erőszakra tér ki – foglalja jogszabályba az előítéletes motivációt mindenfajta bűncselekmény esetében. Az Amnesty International kutatása a romákkal szemben elkövetett gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatban kiemelte a jogalkotási hiányosságokat, valamint az ezekre a bűncselekményekre vonatkozó irányelvek és a rendőri képzés hiányát, illetve a rendőrség hibáit a rasszista motiváció kivizsgálása során.

Az Amnesty International számos olyan esetet is dokumentált továbbá, amikor a rendőrség nem tudta megvédeni a romákat, illetve más csoportok tagjait a szélsőséges és paramilitáris csoportok általi fenyegetettségtől és támadásoktól.2

2011-ben és 2013-ban Magyarország új Alaptörvényét és annak későbbi módosításait is kritizálta az Amnesty International, mivel lehetőséget ad a szexuális orientáció és a nemi identitás alapú diszkriminációra; korlátozhatja a nők hozzáférését a törvényes abortuszhoz; szűkíti a család definícióját (kizárja a nem házasságban élő és/vagy azonos nemű párokat); illetve olyan rendelkezéseket tartalmaz, melyek lehetővé teszik az életfogytiglani börtönbüntetést a feltételes szabadlábra bocsátás lehetősége nélkül, valamint a hajléktalanság kriminalizációját.

A választások lehetőséget teremtenek a pártoknak és jelöltjeiknek, hogy bizonyítsák elkötelezettségüket az emberi jogok iránt, és megerősítsék a Magyarország által önként vállalt nemzetközi normákat.

Az Amnesty 5 választási pontja

A választások előtt az Amnesty International kiadja „Az Amnesty 5 választási pontját”, amelyeket reményeink szerint a képviselőjelöltek és a pártok a kampány és a későbbi parlamenti munkájuk során is tiszteletben tartanak.

  1. Biztosítják, hogy a választási kampány nélkülözi a bármely közösséggel szembeni gyűlöletre ösztönző beszédet.

  2. Biztosítják a gyűlölet-bűncselekmények megelőzését, illetve ha ezek mégis bekövetkeznek, akkor a hatékony nyomozást, és az elkövetőkkel szembeni tisztességes eljárást.

  3. Módosítást fogadnak el az Alaptörvényhez, hogy biztosítsák a család széleskörű értelmezését; és garantálják a nők hozzáférését a biztonságos és legális abortuszhoz.

  4. Hatályon kívül helyezik a hajléktalanság kriminalizációját lehetővé tevő jogszabályokat.

  5. Érvényre juttatják a létező szabályozást, és megelőzik a nőkkel szembeni erőszakot, a nemi erőszakot is beleértve.

Az Amnesty International reméli, hogy minél több egyéni jelölt kötelezi el magát Az Amnesty 5 választási pontja mellett a választási kampány idejére, valamint az új parlament és kormány megalakulása után egyaránt, és a jövőben is a fenti elveket tiszteletben tartva végzi a munkáját. Az Amnesty 5 választási pontját elküldjük az országos listát állító pártoknak és a független képviselőjelölteknek, és a szervezet reméli, hogy minél többen csatlakoznak a kezdeményezéshez. Az Amnesty International Magyarország a választásokig folyamatosan figyelemmel kíséri a képviselőjelöltek emberi jogi elkötelezettségét, és további akciókkal is készül. Az Amnesty 5 választási pontjának célja, hogy a következő országgyűlésben olyan képviselők foglaljanak helyet, akik az alapvető emberi jogokat helyezik munkájuk és gondolkodásuk előterébe.

Téma