Iszlam Karimov 27 éven keresztül volt Üzbegisztán teljhatalmú vezetője. Muhammad Bekzhanov üzbég újságíró több mint 17 éve van rács mögött, ezzel ő a világ leghosszabb ideje börtönben lévő újságírója.
Bekzhanov egy ellenzéki lap felelős szerkesztője volt, amikor
1999-ben letartóztatták. A biztonsági erők addig kínozták, amíg
„bevallotta”, hogy államellenes bűncselekményekben vett részt.
A börtönbeli bántalmazások és körülmények miatt egyik fülére
megsüketült és tuberkulózisa lett.
Az Amnesty International évek óta kampányol a szabadon
bocsátásáért, tagjaink és támogatóink több százezer levelet
illetve üzenetet küldtek az üzbég vezetésnek az érdekében. A
hatóságok azonban eddig erre nem voltak hajlandóak. Mint a legtöbb
esetben, ha az emberi jogok megsértését kérik rajta számon,
Üzbegisztán süketnek tetteti magát. 2012-ben telt le a büntetése,
azonban a hatóságok ahelyett, hogy szabadon engedték volna,
meghosszabbították azt.
Muhammad Bekzhanov családjával
Karimov soha nem mondott nemet kínzásra vagy mészárlásra, ha
az ellenzéket kellett elhallgattatni – ezt 2005-ben személyesen
is megtapasztalhattam. Karimov elnöksége alatt az Amnesty
International folyamatosan kínzásokat, tárgyalás nélküli
kivégzéseket dokumentált, ezek elkövetőit pedig soha nem vonták
felelősségre. Nem valószínű, hogy az ország egyhamar újjáéled.
2005-ben Karimov biztonsági emberei több száz tüntetőt lőttek
agyon a kelet-üzbegisztáni Andizhan főterén. Néhány héttel
később titokban Üzbegisztánba utaztam, hogy interjúkat készítsek
a túlélőkkel és a meggyilkolt emberek rokonaival.
Fojtott hangon, zárt ajtók mögött, a nevük elhallgatásával
mertek csak beszélni. A legtöbb golyó ütötte lyukat a téren már
befoltozták, de az emberek rettegtek, hogy mi történik velük
legközelebb.
Sokáig az andizhani mészárlás volt a külföld számára
Karimov rémuralmának legvérfagyasztóbb bizonyítéka, az üzbég
emberek számára a megtorlás azonban még csak ezek után
következett.
A mészárlás után a hatóságok megpróbálták úgy beállítani
az eseményeket, mintha a tüntetést fegyveres szélsőségesek
szervezték volna. Több ezer embert tartóztattak le, hogy
elhallgattassanak mindenkit, aki nem hitte el az állami propagandát.
A hatóságok hajtóvadászatot indítottak 500, a szomszédos
Kirgizisztánba menekült ember ellen is, akik vallomásaikkal
megkérdőjelezhették volna a hivatalos verziót.
A legtöbb menekültet végül más országokba telepítették át,
sokan azonban úgy érezték, nincs más választásuk: a
bebörtönzött rokonaik miatt muszáj visszatérniük Üzbegisztánba.
Bár a kormány elvileg garantálta, hogy nem esik bántódásuk,
mégis rögtön börtönbe kerültek.
Ezek a lépések tökéletesen illeszkednek abba a sorba, amit a
Karimov vezetése alatt az Amnesty International dokumentált az
országban: az emberi jogok és a jogállamiság teljes figyelmen
kívül hagyását. Önkényes fogvatartás, kínzás és kegyetlen,
embertelen bánásmód lett az alapértelmezett eljárás a büntető
igazságszolgáltatásban. Ezekkel az eszközökkel hallgattatták el
az üzbég hatóságok az ellenzékieket és tartották meg a
hatalmukat.
Iszlam Karimov
Áprilisi jelentésünk bemutatta, hogy a bírók rutinszerűen a
kínzásokkal kikényszerített „vallomások” alapján ítélnek
el embereket. A vádlottak kínzásokra vonatkozó panaszait és
beszámolóit persze meg sem hallgatták vagy elutasították azokat.
A hatóságok rendszeresen nemzetbiztonsági érdekekre és a
„államellenes cselekmények” elleni fellépéssel igazolták az
emberek megfélemlítését és elnyomását. Az elhallgattatottak
közé tartoztak a politikai ellenzék tagjai, a kormány kritikusai,
a Muhammad Bekzhanovhoz hasonló újságírók, a nem állami
irányítás alatt álló mecsetekben imádkozó muszlimok és a
betiltott iszlám csoportok feltételezett vagy valódi tagjai.
Üzbegisztán – néhány nemzetközi tiltakozás mellett is –
sikeresen megőrizte szövetséges viszonyát a nagyhatalmakkal.
Az állami elnyomás elől még a külföldre menekültek sem
bújhattak el. Az orosz hatóságok rendszeresen szegték meg
nemzetközi kötelezettségeiket, és toloncoltak vissza
Üzbegisztánban „államellenes bűncselekményekkel vádolt
menekülteket, menedékkérőket és migránsokat. Néha csak
elfordították a fejüket, amikor az üzbég biztonsági szolgálat
emberei orosz területről raboltak el embereket. Sokan a
kitoloncoltak közül végül kínzás áldozatai lettek.
Eközben az nyugati nagyhatalmak tudomást sem vettek arról, hogy
mi zajlik Üzbegisztánba, ugyanis az ország fontos logisztikai
központja az Egyesült Államok vezette Afganisztánban harcoló
koalíciónak. Az EU az andizhani mészárlás után ugyan
szankciókat vezetett be, de ezeket később megszüntették anélkül,
hogy bármi hatásuk lett volna.
Bárkit felelősségre fognak vonni a Karimov uralkodása alatt
elkövetett bűncselekményekért?
Mit árul el az a nemzetközi közösségről, hogy egy ország
vezetője ilyen hosszú időn keresztül elkerülheti a felelősségre
vonást
Karimov halála most egy esélyt kínál Üzbegisztán
szövetségesei számára, hogy átgondolják a viszonyukat a Föld
egyik legelnyomóbb országával, és véget vessenek a hosszú idő
óta tartó szégyenletes hallgatásuknak.
Megjelent a Diplomatban
