Ismerd meg új munkatársunkat! – Végh Fruzsina Anna

Bemutatjuk Fruzsit, aki rendszeres események, programok, megmozdulások szervezésével a jelenlétünket fogja erősíteni és ezáltal tevékenységünknek még több támogatót igyekszik szerezni.

Hol találkoztál
először az Amnestyvel?

2013 óta vagyok a Slam
Poetry Budapest kommunikációs munkatársa és rendezvényszervezője.
Az egyik első nagyobb rendezvény, amelyben közreműködtem a
Slamnesty 1. volt, ekkor találkoztam először az Amnesty
International Magyarországgal (AIM). Ezt követte még több olyan
esemény, amelyen volt szerencsém együttműködni a szervezettel.

Mit jelentenek számodra
az emberi jogok?

Mindenkit megillető,
alapvető jogokat, amelyek csorbulása nem megengedhető. Ha az
emberi jogok sérülnek, akkor nagy a gond. Egyébként sem szeretem
az igazságtalanságot, mindenkit megilletnek ezek a jogok és az
egyenlő bánásmód.

Kampányosként fogod
erősíteni az AIM csapatát. Mit takar pontosan ez a pozíció?

A menekültválság miatt
megnövekedett a kampánykoordinátorra háruló feladatok száma,
így az ő munkáját fogom segíteni elsősorban az S.O.S. Európa
kampányra koncentrálva. Emellett a folyamatosan futó kampányokban
az lesz a feladatom, hogy rendezvényekkel, eseményekkel töltsem
meg őket. Sokrétű, összetett feladatok várnak rám a következő
egy évben, amit már nagyon várok.

Miért jelentkeztél
erre az állásra?

Úgy érzem, hogy
hazánkban változásokra van szükség és az igazságtalanságokat
orvosolni kell. Az AIM-nél lesz erre lehetőségem. Itt
kamatoztathatom az eddig megszerzett tudásomat és tapasztalataimat
egy jó ügy érdekében. Büszke vagyok arra, hogy az AIM csapatát
erősíthetem.

Miért vagy büszke
arra, hogy az AIM-nek dolgozhatsz?

Mert értékteremtő
munkát végezhetek.

Mik a terveid a
következő 12 hónapra?

Rendszeres események,
programok, megmozdulások szervezésével az Amnesty jelenlétét
fogom erősíteni és ezáltal tevékenységünknek még több
támogatót szerezni. Szeretném az aktivista, önkéntes hálózatot
erősíteni és összekovácsolni, mert az ő segítségük nélkül
mindez nem megy.

Mit üzensz az
aktivistáknak, önkénteseknek?

Azt, hogy nagyon számítok
rájuk és hamarosan jelentkezem! 🙂

Téma