A Chthonic egy 1995-ben alakult, tajvani metál zenekar. Decemberben léptek fel Magyarországon először, és a koncert előtt volt szerencsém beszélgetni a zenekar frontemberével és alapítójával, Freddy Limmel, aki egyben a tajvani Amnesty International elnöke 2010 óta.
Takács Martina: Először is igazán
érdekelne, hogy hogyan kezdtél el az Amnesty Internationalben tevékenykedni?
Freddy Lim: 2001-ben csatlakoztam
az Amnestyhez. Ezt megelőzően különböző módokon, zenén, filmeken keresztül
ismerkedtem meg az Amnestyvel. Aztán 2001-ben, amikor Japánban jártam,
Amnestysekkel találkoztam és így kezdtem el többet megtudni a szervezetről.
Majd Tajvanban elkezdtem részt venni az eseményeken, de nem voltam akkor még
hivatalosan tagja a szervezetnek, csak támogató, aki eljár a rendezvényekre.
Később 2007-ben vagy 2008-ban
hivatalosan is csatlakoztam, tagként befizetve a tagsági díjat. Ezután 2009-ben
vagy 2010-ben, most 2013-at írunk, ugye? 2010-ben azt hiszem, én lettem az
elnök. Ez azért alakult így, mert a tajvani szekció új utakon indult el. Egyre
több új tag, mint én csatlakozott az Amnestyhez. 2010 előtt volt egy pár
nehezebb időszak a szervezet életében. Az idősebb és a fiatalabb generációk és
néhány másik ember között, akik különböző környezetből jöttek konfliktusok
támadtak. Végül 2010-ben választottak elnökké, azért mert egyfajta
közszereplőnek számítok Tajvanban. Az emberek hittek bennem, a tagok hittek
bennem, függetlenül attól, hogy milyen közegből jöttek.
Tehát megválasztottak és ez volt
az első alkalom, amikor igazán foglalkozni kezdtem a dolgokkal, nagyon
bonyolult szervezeti feladatokkal. Ez sokkal többről szól, mint mikor tag vagy,
tagként vagy támogatóként elmehetsz a rendezvényekre, ha van egy kis szabadidőd..
De ha egyszer csatlakozol, különösen elnökként, azután minden napra jut
valamilyen esemény, sokkal több, mint gondolnád.
T.M.: Hogyan tudod ezt
összeegyeztetni a zenéddel, a zenekaroddal? Hogy tudod megoldani, hogy te légy
az Amnesty elnöke és közben turnézni jársz a zenekaroddal?
F.L.: Először is hálát kell
adnunk az internetnek. Amikor nem játszom, dolgozom, mint zenekar tag, akkor
válaszolok az e-mailekre és online megbeszéléseket tartok. Többnyire nagyon
szervezett embernek tartom magam, nagyon hatékonyan osztom be az időmet. Tudom,
mit akarok csinálni. Akarok zenélni, ez egy olyan dolog, ami az élethez kell és
akarok valami olyat is tenni, amivel a társadalmat fejleszthetem. Így muszáj
beosztanom az időmet. Igyekszem heti két napot erre szánni. Ilyenkor, a két nap
alatt, válaszolnom kell az összes e-mailre, amit kapok, válaszolnom kell a
Tajvani irodának. Így osztom be az időmet.
T.M.: Van esetleg bármilyen
prioritás a tajvani Amnesty Internationalnél, nagyon fontos eset, amivel most
foglalkoztok?
F.L.: Most a
Dél-kelet ázsiai országokra koncentrálunk. Természetesen a szólás szabadsága,
amely egyike a fő témáinknak, ügyeinek, amelyen több mint két év tizede
dolgozunk. Most a prioritást élvező országok a Dél-kelet ázsiai országok, mert
ezekből az országokból rengeteg bevándorló érkezik hozzánk. Vietnámból,
Tájföldről, Malajziából, néhányan a Fülöp-szigetekről. A másik fontos téma a
bennszülöttek joga. A következő évben a My Body My Rights Kampányra
koncentrálunk.
T.M.: Mennyire népszerű Tajvanban
a szervezethez való csatlakozás? Fontos ez a dualitás az életedben? A
személyiséged motiválja az embereket?
F.L.: Igen, azt hiszem, nem csak
miattam van így. Persze egy csomó ember ismer engem Tajvanban és őket érdekli
az, amit csinálok, milyen ügyekkel foglalkozom. De szerintem már előttem is
rengeteg fiatal csatlakozott, ezért a tajvani szekciónak már így is van egy
egyre fiatalosabb imidzse. Most például egyre több csoportunk van iskolákban.
Szerintem az a helyzet most, hogy van rengeteg fiatal tagunk, de a szervezet, a
szekció öreg, valahogy küszködve próbál egyre több erőfeszítést tenni az iránt,
hogy átalakulhasson – átalakuljon a régi módon a modern formába. Tehát a fiatal
tagok a nyomás vagy az iránymutatás, amely elvezetheti a szekciót egy új
korszakba, mert ez már nem egy túl fiatal szekció többé.
Igazából az első csoport óta 25
év telt el. A korábbi évek nagyon aktívan teltek, de aztán egyre idősebbé vált
a szervezet, majd a fiatalok csatlakoztak és most itt az idő a szekció átalakulásához.
Szóval nem akarom azt mondani, hogy miattam alakult így, a sok új fiatal tagnak
köszönhető, akik nagyon aktívak és valójában átvezetik a szekciót egy modernebb
működésbe.
T.M.: A zenéd hatással van a
közvéleményre az emberi jogokkal kapcsolatban? A zenéddel is kiállsz bizonyos
ügyekért?
F.L.: Azt mondanám többnyire, a
rajongóink, amikor a zenénket hallgatják, Tajvanról tanulhatnak, mert a zenénk
kötődik a tajvani történelemhez, mitológiához, folklórhoz. Az emberek ismerik a
gondolataimat a meggyőződésemről, ezért megpróbálják összekötni a
meggyőződésemet a zenémmel. De amikor a tagokkal zenét írunk, mi sosem az
ideológiákra gondolunk először. Mert számunkra ez egy természetesebb dolog, egy
érzelmi dolog. Találsz egy megfogó történetet, egy inspiráló történetet és
átalakítod őket metállá-rockká és megosztod a rajongókkal. Nem csak azért, mert
ezt akarjuk csinálni, ez sokkal természetesebb ennél. Persze vannak olyan
emberek, akik megpróbálják elemezni a zenénket, ők összekapcsolják a zenénket
bizonyos ideológiákkal. Ez az ő dolguk, köszönet nekik. Mert így, ezáltal én is
megérthetem saját magam jobban. De ez nem az én dolgom.
T.M.: Meddig maradtok itt
(Magyarországon)?
F.L.: Csak egy napot, reggel
9-kor érkeztünk, szóval 10 körül elhagytam a turnébuszt és utána délután voltam
a Nemzeti Múzeumban.
T.M.: Tetszett?
F.L.: Igen, azt hiszem valahogy
jobban értem Magyarországot. Nagyon szerettem volna elmenni a Terror Házba, de
ma nem jutott rá időm. Nem tudom, talán majd legközelebb.
T.M.: Most épp Európában
turnéztok? Mi a következő állomás?
F.L.: Igen! Holnap Szlovénia és
utána Olaszországba megyünk, utána több német város következik, majd Svédország
és Finnország.
T.M.: Üzennél esetleg valamit a
magyarországi Amnesty Internationalnek vagy azoknak, akik ugyanúgy
elkötelezettek az emberi jogok iránt, mint te?
F.L.: Milyen idős a magyar
szervezet?
T.M.: Több, mint 20 éves.
F.L.: Igen, majdnem, mint a
tajvani, úgy ahogy gondoltam. Úgy hiszem, az összes új demokratikus egység,
ezek az országok, mind nagyon különleges pillanatokat élünk meg. Hiszem, hogy a
fiatal tagok, a fiatal generáció a részvételével, el fogja vezetni a
szervezetet egy jobb jövő felé. Remélem, hogy több ember van, aki nem csak a
rendezvényekre jár el, megy ki az utcára a tüntetésekre, de csatlakozik majd a
szervezet munkájához és megpróbálják jobbá tenni a szervezetet. Ha a szervezetet
jobbá tudjuk tenni, akkor a társadalmat is.
T.M.: Van esetleg bármi egyéb,
amit elmesélnél a tajvani szervezetről? Vagy bármilyen ügy, ami neked
kifejezetten fontos?
F.L.: Valójában rengeteg fontos
ügy van, mondjuk így, mivel ez a magyar hallgatóknak készül. Az összes
Kelet-ázsiai országot fejlődőbbnek, emberi jogi szempontból fejlettebbnek
tekintik. De ne higgyetek ezeknek a politikai propagandáknak, annyira sok ilyen
van. Persze jobbak vagyunk a világ legrosszabb eseteihez képest, de nem
lehetünk elégedettek most még, mert csak most sikerült elérnünk a demokráciát,
az emberi jogokat az elmúlt egy két évtized során. Rengeteg dolog van, amit
fejleszteni kell még, különösképpen erősen harcolunk Tajvanban a halálbüntetés
ellen, de még mindig jelen van. Az embereknek, a lakosságnak tetszik, szóval
tulajdonképpen rengeteg dolog van még, amin lehet dolgozni. Tehát az első dolog, amit a nyugatnak, különösen a magyar tagoknak, az összes magyarországi barátnak meg kell értenie, az az, hogy rengeteg dolog van, amin közösen kell együtt
dolgoznunk, hogy ezeken változtatni tudjunk.
