Halálbüntetés és kivégzés a világ országaiban 2016-ban

Kínában a halálbüntetés alkalmazása továbbra is az állam egyik halálos titka marad, de az biztos, hogy továbbra is több ezer embert végeznek ki évente. Többek között ez derül ki az Amnesty International ma megjelenő, 2016-os halálbüntetésekről szóló globális jelentéséből.

GLOBÁLIS JELENTÉS

Az
Amnesty International szintén ma megjelenő új, átfogó kutatása
bemutatja, hogy a kínai hatóságok gondosan kidolgozott titkos
rendszert alkalmaznak, hogy elfedjék a kivégzések sokkoló
mértékét az országban, dacára annak, hogy a kormány
folyamatosan azt kommunikálja, egyre többet tesz az
igazságszolgáltatás átláthatóságának érdekében.

Kínát
leszámítva 2016-ban 1032 embert végeztek ki a világon. Kínában
tavaly is több kivégzést hajtottak végre, mint a világ összes
többi országában együttvéve, míg az Egyesült Államokban 1991
óta tavaly végezték ki a legkevesebb embert.

Kína
vezető szerepet akar betölteni a világ színpadán, de ha a
halálbüntetés kérdéséről van szó, a lehető legrosszabb
dologban jár az élen. Kína évente jóval több embert végez ki,
mint bármely más ország a világon” – mondta Salil Shetty.

A
kínai kormány felismerte, hogy elmaradtak a nyitottság és az
igazságszolgáltatás átláthatóságának kérdésében, de
továbbra is ragaszkodik a kivégzések valódi mértékének
elfedéséhez. Itt a legfőbb ideje, hogy Kína fellebbentse a
fátylat halálos titkáról, és végre tisztázza a halálbüntetés
alkalmazásának valódi mértékét.”

Már
csak egy maroknyi országban jelentős a kivégzések mértéke. Az
országok többsége többé már nem fogadja el, hogy az állam
emberi életeket oltson ki. Az a tény, hogy csupán négy ország
felelős a dokumentált kivégzések 87%-ért, jelzi, a halálbüntetés
ideje lejárt.”

Kína
átláthatósággal kapcsolatos állításai félrevezetőek


Az
Amnesty International kutatása leleplezte, hogy a kínai online
bírósági adatbázisból, amelyet eredetileg „az átláthatóság
felé vezető fontos lépésként” harangoztak be, és amellyel
gyakran bizonyították, hogy igazságszolgáltatásnak nincsen
rejtegetni valója, több száz dokumentált kivégzés hiányzik.

Az
adatbázis csupán egy apró részét tartalmazza annak a több ezer
kivégzésnek, amelyet az Amnesty International becslése szerint
minden évben végrehajtanak Kínában, vagyis a kínai kormány
továbbra is szinte teljes titokban tartja azoknak az embereknek a
pontos számát, akiket halálra ítéltek és kivégeztek.

Kína
a halálbüntetésekkel kapcsolatos legtöbb információt
államtitokként kezeli, amelyet lehetővé tesz az a jogi
környzezet, amely alapján szinte bármilyen ügyet államtitokká
lehet nyilvánítani.

Az
Amnesty International a 2014 és 2016 közötti időszakból legalább
931 ember kivégzéséről talált nyilvánosan elérhető beszámolót
a médiában (amely csupán töredéke az összes kivégzésnek), de
ezek közül csak 85 található meg az állami adatbázisban.

Az
adatbázisból szintén kifelejtették, hogy külföldi
állampolgárokat ítéltek halálra kábítószerrel kapcsolatos
bűncselekmények miatt – annak ellenére, hogy a sajtó legalább 11
külföldi kivégzéséről számolt be. Számos, terrorizmussal és
kábítószerrel való visszaéléssel kapcsolatos eset szintén
hiányzik a statisztikából.

A
kínai kormány hiányos jelentéseket és ellenőrizhetetlen
állításokat használ arra, hogy haladást mutasson fel a
kivégzések számának csökkentésében, azonban ezzel egyidejűleg
ragaszkodik a szinte teljes titoktartáshoz. Ez szándékosan
félrevezető.” – mondta Salil Shetty.

Kína
a nemzetközi közösségben abszolút kívülállónak számít a
halálbüntetés kérdésében, nem igazodik a nemzetközi jogi
normákhoz, és az ENSZ többszöri kérése ellenére sem számolt
be arról, hány embert végez ki.”

Az
elmúlt évek során egyre nagyobb félelmet kelt a kínai
polgárokban, hogy olyan bűncselekményekért végeznek ki
embereket, amelyeket azok el sem követtek. 2016 decemberében a
Legfelsőbb Népi Bíróságnak kellett hatályon kívül helyeznie a
Nie Shubin ellen évtizedekkel korábban jogszerűtlenül meghozott
halálos ítéletet. Nie Shubint
21
évvel ezelőtt, 20 éves korában végezték ki. 2016-ban a kínai
bíróságok négy korábban halálra ítélt embert mentettek fel a
vádak alól, és semmisítették meg a velük szemben kiszabott
halálbüntetést.

Kivégzések
sokkoló méretére derült fény Vietnamban

A
napvilágra került új információk szerint Malajziában és
Vietnamban a kivégzések száma jóval magasabb, mint azt korábban
bárki gondolta volna.

A
vietnami média által 2017 februárjában első alkalommal
nyilvánosságra hozott adatok szerint az elmúlt három évben az
ország titokban a világon a harmadik legtöbb kivégzést hajtotta
végre: 2013. augusztus 6-a és 2016. június 30-a között 429 ember
halt meg. Ebben az időszakban csak Kínában és Iránban végeztek
ki több embert. A vietnami nemzetbiztonsági minisztérium
jelentésében nincsenek 2016-ra vonatkozó adatok.

A
kivégzések száma Vietnamban az elmúlt években valóban sokkoló.
A futószalagon érkező kivégzések teljesen beárnyékolják az
elmúlt évek halálbüntetéssel kapcsolatos reformjait. Felmerül,
vajon hány emberre szabtak ki halálbüntetést anélkül, hogy a
világ tudna róla.” – mondta Salil Shetty.

Hasonló
titoktartás uralkodik Malajziában is, ahol a parlament nyomására
2016-ban nyilvánosságra hozták, hogy több mint ezer ember volt
siralomházban, közülük csak 2016-ban kilenc embert végeztek ki –
ez sokkal több, mint korábban gondolták.

Ezalatt
a régió más területein is gyökeret vert a gondolat, hogy egy
bűncselekmény elkövetése feljogosítja az államot a
halálbüntetés kiszabására. Jó példa erre a Fülöp-szigetek,
ahol arra törekszenek, hogy visszaállítsák a halálbüntetést
(utoljára 2006-ban törölték el), illetve a Maldív-szigetek,
amely hatvan év után újra a halálbüntetések végrehajtásával
fenyegetőzik.

Amerika
2006 óta először nem került be a TOP 5-be

2006
óta először nem
került be az Egyesült Államok azon öt ország közé, ahol a
legtöbb kivégzést hajtják végre.

A
2016-ban végrehajtott 20 kivégzés a legkevesebb 1991 óta, fele a
1996-os adatnak és majdnem ötször kevesebb, mint 1999-ben. A
kivégzések száma 2009 óta – a stagnáló 2012-es évet
leszámítva – minden évben csökkent.

A
32 halálos ítélet 1973 óta a legalacsonyabb. A rekord alacsony
szám világosan mutatja, hogy a bírók, ügyészek és esküdtszékek
egyre inkább hátat fordítanak a halálbüntetésnek. Azonban még
mindig 2832 ember van siralomházban az Egyesült Államokban.

Mialatt
a halálbüntetésről szóló vita folyamatosan változik, a
kivégzések csökkenésének részbeni oka, hogy számos államban
perek indultak a méreginjekciókkal kapcsolatban, és komoly
kihívást jelentett beszerezni a kivégzésekhez használt vegyi
anyagokat. Azonban a halálos injekció körüli jogi viták lezárása
után komoly esély van arra, hogy 2017-ben megnő a kivégzések
száma, kezdve Arkansasszal áprilisban.

Csupán
öt amerikai államban hajtottak végre kivégzéseket 2016-ban:
Alabamában (2), Floridában (1), Georgiában (9), Missouriban (1) és
Texasban (7), ezzel Texas és Georgia lett a felelős az országban
történt kivégzések 80%-ért. Eközben 12 államban – Arkansast is
beleértve, ahol a halálbüntetés eltörlése még várat magára –
nem végeztek ki senkit legalább 10 éve.

„Amerikában
a kilencvenes évek eleje óta most volt végezték ki a legkevesebb
embert. De küzdenünk kell azért, hogy ez így is maradjon. A
kivégzések visszatérhetnek 2017-ben. Az, hogy Arkansasban idén
áprilisra sokkoló mennyiségű kivégzést jegyeztek elő egy tíz
napos periódusra, világos példája annak, milyen gyorsan változhat
a helyzet.” – mondta Salil Shetty.

„A
halálbüntetések számának folyamatos csökkenése Amerikában
reményt jelent azoknak az aktivistáknak, akik hosszú ideje
kampányolnak a halálbüntetés eltörléséért. A vita
egyértelműen változik. A politikusoknak fel kell hagyniuk „kemény
fellépés kell a bűn ellen” típusú populista retorikával,
amely a nyolcvanas és kilencvenes évek kivégzéseihez vezetett. A
halálbüntetéstől senki sem lesz nagyobb biztonságban.”

„Az
öt, az elmúlt években embereket kivégző állam felett eljárt az
idő. A halálbüntetés alkalmazása nemcsak a nemzeti, hanem a
regionális regionális trend ellen is megy. Az elmúlt nyolc évben
szégyenszemre az Egyesült Államok maradt az egyetlen ország az
amerikai kontinensen, ahol még mindig embereket végeznek ki.”

A
legfontosabb 2016-os trendek