Hagyjon fel a magyar kormány a civil szervezetek megfélemlítésével!

Szeptember 8-án egy tucat rendőr szállt ki előzetes figyelmeztetés nélkül két civil szervezet, az Ökotárs és a Demnet irodáihoz, ahol iratokat és szervereket foglaltak le. Mindkét szervezet része annak a konzorciumnak, amely a Norvég Civil Alap (EEA/Norvég Alap) magyar civil szervezeteknek szánt támogatásai kiosztásáért felel.
A razzia előzménye a kormány elmúlt hónapokban tett számos olyan nyilatkozata és intézkedése, amelyek a magyarországi civil szervezetek munkájának hitelességét igyekeztek aláásni.

Polyák Attila – OrigoRendőrök vitték el az Ökotárs vezetőjétA Nemzeti Nyomozó Iroda szeptember 8-án, hétfőn reggel vonult ki a Norvég Civil Alapot kezelő Ökotárs alapítvány irodájához, és a Demnethez. Este elvitték a rendőrök az alapítvány vezetőjét, Móra Veronikát.

Egy
másik civil szervezet, az Átlátszó Oknyomozó Újságíró Központ
megszerezte a házkutatásról szóló hivatalos jegyzőkönyvet, amely szerint
a rendőrtisztek az akció során a kormány által korábban „ellenzékinek”
bélyegzett 13 szervezethez kapcsolódó dokumentumokat foglaltak le,
köztük több olyan emberi jogi és más civil szervezet iratait is, mint a
Társaság a
Szabadságjogokért (TASZ), a Transparency International, a Roma
Sajtóközpont vagy a K-Monitor. A házkutatás 5 órán át tartott, és a
rendőrség délután 6 óráig a helyszínen maradt. Sajtóértesülések szerint a
házkutatást követően a rendőrség az Ökotárs vezetőjét, Móra Veronikát a
lakásához kísérte, majd lefoglalta a számítógépét.

Az
Ökotárs elleni nyomozás alapja a kormány hűtlen kezelésért és
jogosulatlan pénzügyi tevékenységekért tett feljelentése. Annak ellenére
történt ez, hogy az Ökotárs pénzügyeit évente független
könyvvizsgálatnak vetik alá, melyek eddig semmiféle szabálytalanságot
nem tártak fel.

A
rendőrség az Ökotárs teljes mértékű együttműködése ellenére rendelete
el a házkutatásokat. Móra Veronika szerint a szervezet augusztus elején
minden akkor kikért dokumentumot megküldött a hatóságok részére.

A hatóságok nem használhatják fel ezeket a razziákat a magyar civil szervezetek zaklatására és nyilvános elhiteltelenítésére!

A
magyar civil szervezetek létfontosságú feladatokat látnak el az emberi
jogok, az oktatás, a környezetvédelem és a szociális ellátás területén.
Az Amnesty International felszólítja a magyar kormányt, hogy tartsa
tiszteletben az egyesülés szabadságát és a szólásszabadságot.

A
békés gyülekezés és az egyesülés szabadságának kérdésével megbízott
különleges ENSZ-előadó, Maina Kiai szerint a külföldi és nemzetközi
támogatásokhoz való hozzáférés lehetősége központi eleme az egyesülési
szabadságnak, ezért felszólította az államokat, hogy „helyezzenek
érvénybe olyan intézkedéseket, amelyek megvédik az
egyéneket és szervezeteket a rágalmazástól, a becsületsértéstől, a
jogosulatlan ellenőrzésektől és minden egyéb olyan támadástól, amely az
általuk kapott támogatásokkal kapcsolatosak.”Hungarian government must end its intimidation of NGOs: http://www.amnesty.org/en/library/info/EUR27/004/2014

Háttér

2013. augusztus 17.

A
kormányzó Fidesz szóvivője egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy
„álcivil szervezetek” megrendelésre a kormány és a miniszterelnök
munkájának aláásásán dolgoznak. Az egyik említett civil szervezet, a
Magyar Helsinki Bizottság panaszt nyújtott be a szóvivő ellen. 2014
júliusában a Fővárosi Törvényszék a Fideszt és szóvivőjét is nyilvános
bocsánatkérésre kötelezte.

2013. október 3.

Gyöngyösi
Márton, a szélsőjobboldali Jobbik képviselője javaslatot nyújtott be
egy olyan törvény elfogadására, amely „nyilvántartásba venne és
nyilvánosságra hozna” minden évente egymillió forintot meghaladó
támogatást, amelyben civil szervezet részesült. A törvényjavaslatról
szóló sajtóközleményében a Jobbik egy hasonló orosz törvényre tett
utalást, amely
alapján minden külföldi támogatásban részesülő civil szervezetet
„külföldi ügynökként” tartanak nyilván.

2014. május 9.

A
norvég külügyminisztérium bejelentette, hogy a civil szervezeteknek
nyújtott támogatáson kívül felfüggesztette az EEA és a Norvég Alap
összes kifizetéseit Magyarország részére.

2014. június 2.

Közvetlenül
azután, hogy Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter június
elején egy ellenzéki párt támogatásával gyanúsította meg a Norvég
Alapot, a magyar kormány „független vizsgálatot” indított a támogatások
felhasználását illetően, és bekért az érintett civil szervezetektől
minden, a támogatásokhoz kapcsolódó dokumentumot.

2014. június 6.

A
norvég külügyminisztérium kijelentette, hogy a kormány vizsgálata az
Európai Gazdasági Térségről (EEA) és a Norvég Alapról szóló szerződés
megszegésének minősül, mivel kizárólag a támogatást nyújtó államok,
Izland, Liechtenstein és Norvégia felelősek az ilyen vizsgálatok
lefolytatásáért.

2014. június 13.

A
tárgyalások ellenére Magyarország és Norvégia nem tudott megállapodni
az EEA és a Norvég Alap felfüggesztett kifizetéseinek folyósításáról. A
norvég hatóságok tájékoztatása szerint a kifizetések folyósításának
feltétele, hogy a magyar fél betartsa az egyezményben foglaltakat,
aminek része a civil szervezetek ellen indított vizsgálat
beszüntetése.

2014. augusztus 6.

A Fővárosi Főügyészség sikkasztás gyanújával nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

2014. szeptember 3.

A
KEHI (Kormányzati Ellenőrzési Hivatal) bejelentette, hogy feljelentést
tett a rendőrségnél az egyik civil szervezet ellen a Norvég Alap
támogatásaival kapcsolatos hűtlen kezelés és jogosulatlan pénzügyi
tevékenység gyanúja miatt.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország