Gyötrelem és halál vár azokra, akiket a Boko Haram támogatásával gyanúsítanak

A kameruni kormány és a biztonsági erők Boko Haram elleni fellépése eredményeként több mint 1000 embert tartanak embertelen körülmények között fogva, sokukat önkényesen tartóztattak le. Fogvatartottak tucatjai halnak meg betegségek, alultápláltság és kínzások miatt – derül ki az Amnesty International jelentéséből.

JELENTÉS

·
A Maroua börtönben akár nyolc ember is meghal havonta a rettenetes
túlzsúfoltság következményeként

·
A katonai törvényszék több mint 100 férfit és nőt ítélt
halálra

·
Boko Haram kameruni támadásai során tavaly csaknem 500 embert
vesztette életét

A

Akár
nyolc ember is meghal havonta a Maroua börtönben

Több
mint 1000, a Boko Haram támogatásával vádolt embert tartanak
jelenleg fogva embertelenül túlzsúfolt börtönökben, rettenetes
körülmények között. A fogvatartottak jó része alultáplált. A
Maroua börtönben minden hónapban 6-8 ember hal meg. Bár a börtön
igyekszik javítani az ivóvízellátáson és megkezdődött a
további zárkák építése is, a körülmények még így is
rettenetesek:1500 embert tartanak fogva egy olyan épületben,
amelyet 350 fő befogadására terveztek. A családtagok látogatásait
szigorúan korlátozzák.

Önkényes
letartóztatás és törvénytelen kivégzés

A biztonsági erők gyakran
csekély információkon vagy önkényes szempontokon alapuló
letartóztatásai, amelyek során olykor egész csoportokat vettek
őrizetbe, jelentősen megnövelték a börtönlakók számát. 2015
februárjában például 32 férfit kerítettek be és fogtak el
Kossában. A vád az volt ellenük, hogy a falu élelemmel látta el
Boko Haramot. A legtöbbjüket később szabadon bocsátották, egy
férfi azonban meghalt a fogva tartás alatt.

A
letartóztatások során a katonák sokszor szükségtelenül vagy
túlzott mértékben alkalmaztak erőszakot. 2014 novemberében a
gyorsreagálású erők (BIR) tagjai jogellenesen megöltek hét
fegyvertelen férfit a Bornori faluban végrehajtott hadművelet
során, 15 másik férfit pedig letartóztattak. Később
visszatértek, hogy felgyújtsák a falut. Egy másik eset: 2015
júliusában a hadsereg katonái 70 embert kerítettek be és
támadtak meg Kouyapéban.

A
titkos fogva tartás során halálra kínozzák a foglyokat

Az
Amnesty International 2014 novembere és 2015 októbere között 29
esetet dokumentált, amikor a biztonsági erők tagjai foglyokat
kínoztak, akik közül hatan meg is haltak. A legtöbb kínzást a
BIR katonai támaszpontokon létesített illegális börtönökben
követték el, a Maroua közelében lévő Salakban és Morában,
mielőtt a fogvatartottakat tovább szállították volna a hivatalos
börtönökbe. Az áldozatok arról számoltak be, hogy hosszú időn
keresztül, sokszor eszméletvesztésig verték őket botokkal,
korbáccsal és machétékkel. Egy Salakban fogva tartott 70 éves
férfi az Amnesty Internationalnek elmondta, hogy végignézte, ahogy
egy civil ruhás ember a
BIR bázisán tíz
napon keresztül kínozzák a fiát és azt is látta, ahogy két
embert agyonvernek.

Mindannyiunkat
ugyanabban a szobában kérdezett ki egyesével egy férfi, aki a BIR
egyenruháját viselte. A veréseket és más kínzásokat két civil
ruhás férfi végezte. Aznap két rabot annyira megvertek, hogy a
szemünk láttára haltak meg. A civil ruhások rugdosták,
ütlegelték és botokkal verték őket.”

Ugyanaz a 70 éves férfi
számolt be a következőkről is:

Engem
nem vertek meg, mert öreg vagyok, így hát nekem kellett segítenem
átvinni a két holttestet a vallatószobából a zárkánkba. Aznap
a holttestek mellett aludtunk. Másnap bejöttek a BIR katonái,
odadobtak néhány műanyag zsákot, megparancsolták, hogy tegyük
bele a testeket, aztán elvitték őket. Nem tudom, hova vitték a
holttesteket, azt sem, eltemették-e őket egyáltalán.”

A
yaoundéi Kutatási Főigazgatóságon (DGRE) is feljegyeztek
kínzásokat. A megkínzottak között volt Ahmed Abba, a Radio
International France (RFI) riportere, akit 2015 júliusában
letartóztattak, majd a katonák levetkőztették és megverték.

Az
Amnesty International 17 erőszakos eltüntetést dokumentált, ahol
az áldozatok a tartózkodási helye az őrizetbe vétel után
csaknem két évvel is ismeretlen.

Több
mint 100 embert ítéltek halálra tisztességtelen katonai
törvényszéki eljárás során

Azokban
az esetekben, amikor a fogvatartottakat Boko Haram támogatásával
vádolják, katonai törvényszék elé kell állniuk, ahol a
legvalószínűbb ítélet a halálbüntetés. Maroua város katonai
törvényszéke 2015 júliusa óta több mint 100 férfit és nőt
ítélt halálra, bár még egyiküket sem végezték ki.

A
vádlottakat gyakran kevés bizonyíték alapján is elítélik, elég
lehet ehhez akár olyan névtelen informátorok vallomása is, akiket
a tárgyalás során nem lehet kikérdezni, vagy ítéletet hozhatnak
olyan közvetett bizonyítékok alapján, mint például az, ha a
vádlott nem tudja megmagyarázni, miért utazott el a falujából
vagy hogyan veszítette el a személyi igazolványát. A rosszul
fizetett és túlterhelt, államilag kirendelt védőügyvédeknek
nem áll rendelkezésükre elegendő forrás ahhoz, hogy megfelelően
képviseljék a védelmet.

Az
Amnesty International ott volt négy nő tárgyalásán, akiket 2016
áprilisában pusztán a helyi polgárőrség egyik tagjának
vallomása alapján ítéltek halálra, miután visszatértek
Nigériából, ahol háztartásbeli alkalmazottként dolgoztak. A
vádlottak az egész eljárás során egyszer beszéltek csak
ügyvéddel, a bírósági tárgyalások egyik rövid szünetében.

Miután
a kameruni állampolgárokat minden ésszerű ok nélkül
letartóztatják, majd a börtönökben rettenetes körülmények
között várakoznak a tárgyalásra, az a veszély is fenyegeti
őket, hogy a katonai törvényszék egy nyilvánvalóan
tisztességtelen eljárás során minimális bizonyítékok alapján
halálra ítéli őket” mondta Alioune Tine.



Drákói törvények a
terrorizmus ellen

A legtöbb vádlottat a 2014
decemberében hatályba lépett terrorizmus elleni törvény alapján
ítélik el. Ez a törvény nem határozza meg pontosan a terrorizmus
fogalmát, ami veszélyezteti a szólásszabadságot.
A törvény alapján
tartóztatták le a 27 éves Fomusoh Ivo Fehet is, miután egy
szarkasztikus SMS-ben arról viccelődött egy barátjával, hogy
Boko Haram végzett fiatalokat toboroz. Most a katonai törvényszék
elé kell állnia Yaoundéban, és könnyen lehet, hogy halálra
ítélik.
Ha
egy diákot halálra lehet ítélni egy szarkasztikus SMS miatt,
akkor nyilvánvaló, hogy komoly probléma van Kamerun terrorizmus
elleni törvényével és annak alkalmazásával. A hatóságoknak
újra kellene gondolniuk a törvényt és biztosítaniuk kell, hogy
az anélkül védje az állampolgárokat, hogy megfosztaná őket a
jogaiktól” nyilatkozta Alioune Tine.

Fomusoh Ivo Feh

Az
Amnesty International felszólítja a kormányt, haladéktalanul
intézkedjen, hogy a Boko Haram elleni harc sorén ne sérüljenek az
állampolgárok emberi jogai. Szüntessék meg a tömeges és
önkényes letartóztatásokat; a gyanúsítottakat szállítsák
közvetlenül a hivatalos fogdákba; vessenek véget a kínzásoknak;
biztosítsák, hogy a fogvatartottak beszélhessenek a családjukkal
és az ügyvédjükkel; hozzanak létre egy központi adatbázist,
ahol a vádlottakat regisztrálják; javítsák a körülményeket a
börtönökben; gondolják újra a terrorizmus elleni törvényt és
vizsgálják ki az emberi jogokat sértő eseteket.

HÁTTÉR

2015 októbere és 2016
júliusa között az Amnesty International több mint 200 emberrel
beszélt Kamerun északi részén, dokumentálta azokat az eseteket,
amikor emberek százait tartóztatták le, börtönökbe látogatott,
tárgyalásokat figyelt meg és részletes információt gyűjtött
82 olyan esetről, amelyben a kameruni hatóságok és a biztonsági
erők megsértették az emberi jogokat. A szervezet elemzett egy
faluról készült műholdas felvételt is, amelyet a biztonsági
erők felgyújtottak. A jelentés végkövetkeztetéseit 2016. május
7-én írásban elküldtük a hatóságoknak, választ azonban nem
kaptunk.
Boko Haram jogsértései
miatt több mint 170.000 kameruni, elsősorban nők és gyerekek
hagyták el az otthonaikat és telepedtek le az északi régió más
területein. Kamerun ezen túl befogadott 65.000 menekültet is, akik
Nigériából, fegyveres csoportok támadásai elől menekülve
érkeztek az országba.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország