Gyerekek halnak és sérülnek meg a moszuli csatában

Komolyan fennáll a veszélye egy újabb humanitárius katasztrófának: a Moszulért folyó véres harcokban gyerekek ragadtak a tűzvonalban – állítja az Amnesty International a helyben folytatott kutatása során feltárt bizonyítékok alapján.

Az ebben a
hónapban a környéken végzett kutatás során a szervezet olyan
gyerekekkel találkozott, akik borzalmas sérüléseket szenvedtek
az Iszlám Állam és az Egyesült Államok által vezetett koalíció
által támogatott iraki kormányerők közötti harcokban.

Olyan
dolgokról hallottunk, amelyeket senkinek, mindegy milyen idős, soha
nem lenne szabad megtapasztania: gyerekek rekedtek meg a Moszulért
folytatott harc tűzvonalában. Találkoztam olyan gyerekekkel,
akik nemcsak borzalmas sérüléseket szenvedtek, de végig kellett
nézniük, ahogy rokonaikat és szomszédaikat lefejezi egy gránát,
miszlikbe szaggatja őket egy autóba rejtett bomba vagy taposóakna
vagy rájuk omlik a saját házuk.” – mondta Donatella Rovera, az
Amnesty International krízisekkel foglalkozó tanácsadója, aki
tizenhét nap után tért vissza Észak-Irakból.

A
háborúban megsérült gyerekek telezsúfolt kórházakba vagy belső
menekültek számára létrehozott táborokba kerülnek, ahol a
rettenetes körülmények csak még nehezebbé teszik számukra a
felépülést. Mások csapdába esnek a tűzvonalban. A Moszulért
harcoló iraki hatóságoknak és nemzetközi szövetségeseiknek
azonnal fel kell állítaniuk egy hatékonyabb rendszert, amely képes
megóvni, védelmezni és gyógyítani a civileket. A civileknek
nyújtandó védelem és támogatás – elsősorban a
legkiszolgáltatottabbak számára – kellene az elsődleges
szempontnak lennie, nem valaminek, amivel ráérnek később
foglalkozni.”

Az erbili kórházban készült videó. A felvételen sérült gyerekek láthatóak, felkavaró tartalom!

Az
otthonaink a gyerekeink sírjaivá lettek”

Az Amnesty
International egy erbili kórházban találkozott Umm Ashraffal, aki
elmesélte, hogy őt és hét gyerekét hogyan sebesítette meg egy
kocsiba rejtett bomba, amely a kelet-moszuli házuk előtt robbant
fel december 13-án. A robbanásban a ház összeomlott, a törmelékek
több embert is maguk alá temettek. Legidősebb tizenhét éves
lánya mindkét szemére megvakult.

Az
otthonaink a gyerekeink sírjává váltak.” – mondta Umm Ashraf.
“A szomszédaim még a törmelékek alatt vannak, senki sem tudta
kihúzni őket. A gyerekeimet egyesével rángattam ki a kövek alól.
A nővérem meghalt, semmit sem tehettem érte. A szomszédomat
lefejezte a robbanás, sokan meghaltak.”

A nyolc
éves Teiba és tizennégy hónapos húga, Taghreed halálát egy
akna okozta, amely a házuk udvarán landolt november 12-én. A
szüleik megsérültek. A lányok anyja, Mouna ezt mesélte:

Mondtam
a lányoknak, hogy menjenek ki a szabadba. A környéken 24 órában
bombáztak és lőttek minden egyes nap. Egyszercsak egy akna landolt
a ház mellett. Én összerogytam, Teiba fejjel a kapunak csapódott,
a kisebbik pedig lassan hozzám kúszott. Az ölemben halt meg.”

A kórházak
a kapacitásuk határán

Alig maradt
működő vagy megközelíthető kórház a konfliktus sújtotta
Kelet-Moszulban, ezért a sérültek számára a legnagyobb esély
Erbilben, a félig autonóm Kurdisztáni Regionális Kormány
központjában van segítséghez jutni.

Bár Erbil
csak nyolcvan kilométerre van Moszultól, a helyiek számára
odajutni gyakorlatilag lehetetlen. Csak nagyon kevesen kapnak
engedélyt a kurdisztáni területre való belépéshez, és ha
kapnak is, a hozzátartozóik számára nagyon nehéz vagy lehetetlen
meglátogatni őket.

Néhány
menekülő család a frontvonalak között esnek csapdába: nem
tudnak belépni a kurd területre, ezért napokig a veszélyes
senkiföldjén kell várakozniuk.

A két éves
Ali azok között van, akik eljutottak Erbilbe. A fiú Moszul Hay
al-Falah nevű részén sérült meg egy támadásban december 14-én.
Amikor először találkoztunk vele, alig lélegzett, az arca és
teste felismerhetetlen véres massza volt. Az orvosok azt mondták a
nagyanyjának, Dokhának, nem tudják megmondani, hogy túléli-e.

Dokha
ugyanabban a támadásban két lány unokáját vesztette már így
is el, a tizennégy éves Zairát és a tizenhat éves Wadhát. Dokha
a gyásztól és Ali esetleges elvesztésétől teljesen magán kívül
volt.

Kérlek,
Istenem, védd meg, ne vedd el tőlem” – könyörgött.

Az
unokáimnak el kellett menekülniük otthonról, az egyik szomszéd
pincéjében rejtőztek harminc napig.” – meséli. “Elfogyott a
vízük és az élelmük. A környéket két nappal korábban
foglalta vissza a hadsereg, azt gondolták, biztonságban
előjöhetnek. A bomba akkor robbant fel, amikor az udvar kapujához
értek.”

Bár csak
kevés sérültet evakuáltak a moszuli harctérről Erbilbe, a
kórházak így sem bírják a nagyszámú sebesültet ellátni.

Sokáig
tervezték Moszul visszafoglalását, az iraki hatóságoknak,
ideértve a ninivei kormányzóságot és a nemzetközi
szövetségeseknek többet kellett volna tenniük a civil sebesülések
elkerülése érdekében, különösen mivel tudták, hogy a
kurdisztáni kórházak nem fognak tuni ennyi sérültet ellátni.”
– mondta Donatella Rovera.

Ha van
pénz és erőforrás a háborúra, akkor arra is kell lennie, hogy a
háború következményeivel törődjenek.”

Traumatizált
és rettegő gyerekek

A fizikai
sérüléseken túl a gyerekek rettegnek és súlyos traumákat
szenvedtek el az erőszak általuk tapasztalt mértékétől. A több
ezer traumatizált gyerek közül alig páran jutnak hozzá ahhoz a
pszichológiai segítséghez és támogatáshoz, amire feltétlenül
szükségük lenne.

A
gyerekeim szeme láttára ölték meg a nővéremet, látták a
szomszédot, akit lefejezett a robbanás, véres testrészeket láttak
a földön. Hogyan fognak tudni ebből valaha felépülni?” –
kérdezte Umm Ashraf.

Egy belső
menekültek számára felállított táborban a négy éves Mohammed
előre-hátra hintázik, időnként pofog vágja magát, a fejét
pedig a földhöz csapkodja. Vigasztalhatatlanul sírni kezd
valahányszor összepiszkítja magát, ami napjában többször is
előfordul.

Az anyja,
Mouna szerint ez azóta van így, hogy egy aknatámadásban november
12-én meghalt a két lánytestvére.

Mohammed
és a húga, Taghreed elválaszthatatlanok voltak, a fiam cipelte a
kislányt mindenhova. Képtelen felfogni, hogy a testvérei halottak.
Azt hiszi, ott hagytuk őket a házban, emiatt pedig szomorú és
mérges. Szerintem pszichoterápiára lenne szüksége, de az nincs a
táborban.” – mondja Mouna, aki a törött lába miatt a táborba
érkezésük óta nem tudott felkelni a földön lévő vékony
matracról.

A család
életben maradt két lányának (10 és 12 évesek) kell minden
feladatot ellátniuk. Ők hoznak vizet, főznek, mosnak és
öltöztetik a megsebesült szüleiket. Nincs idejük sem tanulni,
sem játszani.

Amióta a
táborba kerültek, a gyerekek nem kaptak semmilyen pszichológiai
segítséget, hogy meg tudjanak küzdeni a megölt testvéreik halála
okozta traumával. Bár néhány táborban a humanitárius
segítségnyújtás egyik formájaként elérhető egy igencsak
korlátozott pszichoszociális támogatás, ezek teljesen
alkalmatlanok, hogy valódi segítséget nyújtsanak a nagyszámú, a
harcok során súlyos traumát átélt gyereknek vagy az
összecsapások közvetlen sérültjeinek.

Az
elképzelhetetlen traumatikus események okozta sebesülések
egyszerre pszichések és testiek. Az életeket tönkre tévő
sérüléseket az iraki hatóságok és szövetségeseik figyelmen
kívül hagyják, egyelőre még normálisan működő, hatékony
orvosi létesítményeket sem sikerült felállítaniuk.” – mondta
Donatella Rovera.

A
nemzetközi közösségnek kell megteremtenie annak a feltételeit,
hogy a humanitárius segítségnyújtás keretein belül egy
négyvolumenű és hatékony, a gyerekek védelmét biztosító
rendszer jöjjön létre, amely átfogó egészségügyi segítséget
nyújt a szélsőséges erőszak áldozatainak.”

Eközben az
Iszlám Állam fogságából kiszabaduló jazidi gyerekek
elmondhatatlan szenvedéseken mennek keresztül. Tizenegy éves
lányokat erőszakolnak meg, a fiúkat erőszakkal besorozzák, azt
tanítják nekik, hogyan kell embereket lefejezni, és kivégzéseket
nézetnek velük végig.

Getty

A
tizenhárom éves Jordo két évet töltött az Iszlám Állam
fogságában. Ijesztő dolgokat mesélt arról, miket tanult.

A
hajánál fogva kell megragadnod, húzd felfele a fejét, mert így
könnyen át tudod vágni a torkát. Ha nincs haja, akkor két
ujjadat bedugod az orrába, és úgy rángatod a fejét felfelé. Ezt
és még sok más módot tanítottak, ahogy embert lehet ölni.”

A tíz éves
AK novemberben szabadult ki az Iszlám Állam fogságából több
mint két év után. Szüleivel és hét testvérével együtt
rabolták el. Rajta kívül csak ketten, a hat és hét éves
testvérei tértek eddig vissza, a család többi része még az
Iszlám Állam fogságában van.

A
gyerekekről két unokatestvérük gondoskodik, akik már így is
szárnyaik alá vettek huszonhárom nőt és gyereket. Egyikük azt
mesélte, hogy nehéz a traumát álélt gyerek kiszámíthatatlan
viselkedését kezelni.

AK-t
nehéz kontrollálni.” – mesélte – “Összetör és felgyújt
dolgokat, egyik nap pedig alsónadrágban ment ki a hidegbe, meg is
betegedett. Mindhárman rendszeresen bepisilnek, ezért a szag miatt
külön sátrakat kaptak. Ezek a gyerekek súlyosan traumatizáltak,
profi segítségre lenne szükségük, de egyelőre senki sem segít
rajtuk.”

Getty

Megszegett
ígéretek

A
humanitárius munkások azt mesélték az Amnesty Internationalnek,
hogy a Moszulból és a más konfliktus sújtotta területekről
kimenekített gyerekek a trauma olyan jeleit mutatják, mint a véget
nem érő sírás, némaság, erőszakos magatartás vagy egyszerűen
nem merik elhagyni a szüleik vagy a támogatóik nyújtotta
fedezéket.

Azonban,
úgy fest, az erőforrások híján ezek a gyerekek nem kapnak
megfelelő segítséget és támogatást a traumák feldolgozásában
és abban, hogy visszatérhessenek a normális életükhöz.

A donor
országok szeptemberben ígéretet tettek, hogy biztosítják “az
életmentéshez szükséges segítséget” és “a gyors,
akadálymentes folyosót a humanitárius segélyek eljuttatásához”.
A legfontosabb, hogy a fegyveres konfliktusban érintett gyerekek
számára biztosított támogatás a humanitárius segítségnyújtás
egyik fő prioritása legyen.

Az
alapvető cikkek egyre növekvő ára, az élelem, a benzin, a
gyógyszerek és a tiszta víz hiánya súlyos veszélynek teszi ki a
Moszulban rekedt gyerekeket: éhezés, kiszáradás, fertőzések és
más betegségek leselkednek rájuk.

Téma