Indiaiként,
egészen közelről volt alkalmam tapasztalni azt, hogy az alsóbb
kasztbeliek, a vallási kisebbségek vagy a nők ellen irányuló
diszkrimináció milyen hatással jár, mind az egyének, mind a
közösségek s az ország egésze tekintetében.
Sötétbőrű
emberként, előnyös helyzetem ellenére, ért már hátrányos
megkülönböztetés Indiában s az ország határain kívül is.
Nyugaton, bevándorlóként élve az utóbbi 15 évben, rutinná vált
a megkülönböztetés elviselése, elég csak a repülőterek
biztonsági kapuin való áthaladásra gondolnom.
A
bőrünk árnyalata, annak színe, nem kellene, hogy számottevő
legyen. Ahogyan a szexuális irányultságunk és nemi identitásunk
sem. Nem beszélve a vallási nézeteinkről vagy éppen
kételyeinkről. S még folytathatnám a végeláthatatlan
szempontokat, amelyek alapján a társadalmak kategorizálják
tagjaikat, s ítélkeznek felettük.
Ezen
a helyen nincs szükség arra, hogy hangsúlyozzam,
mi kellene hogy számottevő legyen – mindenekelőtt az
emberségesség s mindannyiunk vágya, hogy egy méltóságteljes
életet tudjunk élni, amelyben a minket megillető jogokhoz szabad
hozzáférésünk van s az egyenlőség, az egyenlő bánásmód
alapkövei törvényben le vannak fektetve. Ehelyett rá vagyunk
kényszerítve, hogy viaskodjunk azzal, ahogyan saját identitásunk
által démonizálnak, megkülönböztetnek minket s ezáltal
kizárnak az emberi jogok biztosította védelemből.
Hiszek
abban, hogy az Amnesty International mozgalma fontos szerepet játszik
abban, hogy biztosítsuk, senki ne legyen diszkriminációnak,
erőszaknak, üldöztetésnek kitéve szexuális irányultsága vagy
nemi identitása miatt.
Úgy
gondolom, az Amnesty International-nek minden adandó alkalommal
foglalkoznia kell e kérdéssel, s hiszek abban, hogy ez ügyben a
harc, amely a jogsértések felszámolásáért folyik, szerves
részét képezi az emberi jogok iránti tisztelet kivívásának, és
nem mellékes kérdésként jelenik meg az emberi jogokról folyó
diskurzusban.
Csúszós
lejtő
Hiszen
amikor elkezdünk kivételeket gyártani, abban a pillanatban egy
csúszós lejtőn indulunk el. „Igen, mi támogatjuk az emberi
jogokat, kivéve amikor terroristákról van szó” –
ezt a kifejezést egyre többször halljuk.
Ez
egy olyan harc mely jóformán minden egyes országban folyik – az
embereket kiközösítik, börtönbe zárják, megtámadják
szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt. A
következmények kétségbeejtőek – időnként halálosak.
Nem
kérdés, hogy a minden egyes embert megillető méltóságért és
egyenlő bánásmódért folytatott harc – függetlenül szexuális
irányultságuktól s nemi identitásuktól – az egyik legégetőbb
kérdés manapság.
Ez
az ügy egyike azon kevés eseteknek, amely az afrikai
tradicionalistákat összefogásra sarkallja a nyugati vallásos
csoportokkal, az afrikai leszbikusok, melegek, valamint biszexuális,
transznemű és interszexuális személyek ellen. A különböző
meggyőződésű vallási fundamentalisták közös platformra
találnak azon kijelentésük alapján, miszerint a homoszexualitás
„felforgatja” a dolgok természetes rendjét.
Annak
ellenére, hogy én egy kozmopolita városban, Bangaloreban, India
déli részén nőttem fel, egy liberális gondolkozású család
tagjaként, hosszú időbe telt, míg megértettem, miért is olyan
fontos sok szempontból ez az ügy.
Sok
fejlődő országban, az alapértelmezett álláspont ebben a
kérdésben az, hogy ez egyfajta visszaélés a nyugati társadalmak
szélsőséges mértékű elképzelésével az egyéni szabadság
gyakorlásáról, mely a társadalmi jó róvására megy–
jóllehet, a nyugati országokban a homofóbia folyamatosan jelen van
továbbra is. Ez az ügy, kevés kivételtől eltekintve, szorosan
összefügg azzal, hogy a diszkrimináció és marginalizáció
távolról sem megértett jelenségek még a világ haladó és
szabad gondolkodású embereinek körében sem.
A
melegek jogai ellen harcoló erők olyan megtévesztő érvekkel
állnak elő, melyek ellenséges légkört teremtenek, s ezáltal a
leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális
egyének elleni személyes támadások elkerülhetetlenné válnak.
Amikor
egy ugandai magazin közzétette meleg és leszbikus ugandai
aktivisták fényképeit és címeit , arra buzdítva, hogy akasszák
fel őket, David Katót – akivel az Amnesty International kampalai
irodájában találkoztam is – meggyilkolták. David külsőre apró
termetű ember volt, de becsületessége és bátorsága,
elhivatottsága óriássá emelte őt az aktivisták között.
Amikor
beszélgettünk, elismerte, hogy Ugandában veszélyes kiállni az
emberi jogokért. Azonban tudta azt is, hogy az még nagyobb veszélyt
hordoz magában, ha hagyják, hogy a kormány és a társadalom nagy
része rákényszerítse az embereket arra, hogy megtagadják
szexualitásukat és az általános értelemben vett „nőiesség”
és „férfiasság” elveihez igazodva éljenek.
Tisztában
volt azzal, mennyire lélekromboló hatással van az emberre, ha arra
kényszerítik, hogy rejtőzködve és a sötétben megbújva élje
az életét. S mi tudjuk, ő azt szerette volna, hogy mindannyian
globális összefogásban lépjünk fel a melegek ellen hozott
kegyetlen törvény ellen, amely Ugandában megint napirendre került
ezen a héten.
Azonban
David meggyilkolása – bár széleskörű sajtófigyelmet kapott –
nem volt egyedi eset. Az utóbbi fél évben Dél-Afrikában
meggyilkolt öt leszbikus és a Törökországban megölt transznemű
személyek eseteinek felderítésén is dolgoztunk.
Valójában
nem telik el úgy egy hét sem, hogy ne jönne hír hozzánk a világ
valamely szegletéből, transznemű, leszbikus vagy meleg személyek
meggyilkolásáról. Ezeknek a gyilkosságoknak megálljt kell
parancsolni – azonban addig nem lesznek megállítva, amíg nem
vagyunk képesek megoldani az olyan emberi jogi visszaéléseket,
amelyek alapjául szolgálnak e támadásoknak. Gondoskodnunk kell
arról, hogy az elkövetők az igazságszolgáltatás elé
kerüljenek.
Felfoghatatlan,
hogy vannak olyan emberek, akik hisznek abban, hogy teljességgel
jogos cselekedet megtámadni vagy megölni valakit, akinek annyi a
„bűne”, hogy felvállalja önmagát. Ennek ellenére a
leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális
emberek becsmérlése, rágalmazása szinte a világ minden táján
gyakori jelenség.
A
jéghegy csúcsa
Ez
a fajta rágalmazás azonban csak a jéghegy csúcsa az emberi jogok
megsértésének tekintetében:
-
a
kormányok a szexuális irányultsággal vagy a nemi identitással
kapcsolatban a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását
valamint az ezzel kapcsolatos gyülekezési jogok csorbítását
rendelték el; -
a
kormányok megkülönböztetően járnak el a leszbikus, meleg,
biszexuális, transznemű és interszexuális egyének házassági
és családalapítási jogainak megtagadásával; -
a
kormányok törvényben lefektetik a transznemű emberek
kényszersterilizációját és korlátozzák, megtagadják az őket
megillető szolgáltatásokhoz / orvosi
ellátáshoz való szabad hozzáférést; -
ezen
kívül a kormányok és közösségek figyelmen kívül hagyják az
iskolákban történő heves támadásokat az olyan gyermekek ellen,
akik „alkalmazkodni képtelenek”.
Ha
már itt tartunk, ahogyan azt már sokan biztosan tudják ebben a
teremben, az orosz parlamentben törvényjavaslatot terjesztettek be,
amely tiltja a „homoszexuális propaganda” terjsztését
országszerte. Kilenc régió már bevezetett hasonló
törvénykezést. A törvény elfogadása szembehelyezkedne az LMBTI
személyek szólásszabadságra és gyülekezésre vonatkozó
jogaival. Ahogyan Oroszországban már néhány regionális
törvénnyel megtettük, az Amnesty International kampányt szervez e
javaslat ellen, s én most arra buzdítalak titeket, hogy osszátok
meg e tevékenységünkkel kapcsolatos információkat a saját
hálózataitokkal.
Ahogyan
azért harcolunk, hogy az egyenlőség álma valósággá váljék –
büszke vagyok arra, hogy az Amnesty International együtt dolgozik
az ügyön a „másnak” nevezett közösségek aktivistáival
szerte a világon.
Akár
a szólásszabadságért és gyülekezési jogért kampányolunk
Oroszországban, a házasságkötéshez való egyenlő jogokért
Ausztráliában, az erőszak visszaszorításáért Ugandában, a
gyülekezéshez való jogért Belgrádban, vagy Európában
összehívjuk az aktivistákat, hogy támogassanak annyiféle
veszélyeztetett jogot, amennyit csak tudnak – az Amnesty
International elhivatott ezekben a döntő fontosságú ügyekben.
Mi
büszkék vagyunk arra, hogy munkánkkal a veszélyeztetett Pride
felvonulásokat is támogatni tudjuk.
Hogy
tisztán lássuk: túl sok kormány, vallási és közösségi
intézmény tanítja arra a gyermekeket és felnőtteket egyaránt,
hogy gyűlöljék s féljenek azoktól az embertársaiktól, akik
különböznek tőlük.
A
kormányoknak számos módszerük van bizonyos csoportok
megkülönböztetésére :
-
elnyomják
az emberek hangját, amellyel kiállhatnak jogaikért vagy saját
kultúrájukat ünnepelhetik, -
megtiltják
nekik, hogy iskolákban taníthassanak, -
megbélyegzik
a kapcsolataikat, -
kényszersterilizációnak
vetik alá őket, -
kihasználva,
hogy képtelenek élni beleegyezési vagy elutasítási jogukkal,
születés után módosítják nemi szerveiket, -
megtagadják
tőlük a jogot ahhoz, hogy saját nemükhöz tartozhassanak, -
megtagadják
tőlük a házasságkötés és családalapítás jogát.
A
fent említett cselekedetekkel a kormányok azt az üzenetet fejezik
ki, hogy e csoportok, vagy e csoportok bármely tagjai kevesebbek az
embernél, nem emberiek.
Az
Amnesty International határozottan kiáll a vallás és a
véleménynyilvánítás szabadsága mellett is. Sok olyan szellemi
vezetőt s gyülekezetet ismerek személyesen, amelyek az igazságért
s a marginalizált csoportok emberi jogaiért harcolnak. Ám az is
legalább ennyire igaz, hogy gyakran a vallási és más közösségi
intézmények, szervezetek saját cselekedeteikkel erősítik a
melegek jogai ellen megfogalmazott üzeneteket. Míg néhány vallás
a tagjait számtalan közösségből fogadja be – addig mások ez
ellen prédikálnak.
Szomorú,
de köztudott, hogy néhány gyülekezet pénzt és egyéb eszközöket
juttat Afrikába, hogy ott elősegítse a leszbikus, meleg,
biszexuális, transznemű és interszexuális emberek üldöztetését.
E halálos export nemcsak az egyénekre van romboló hatással, de
aláássa azt a párbeszédet, melyben minden társadalomnak részt
kell vennie miközben saját értékeinek meghatározásával
viaskodik.
E
leckék következményei a gyermekekre nézve óriásiak: azok, akik
abban a korban vannak, hogy saját nemi identitásukat, szexuális
irányultságukat próbálják felfedezni, hamar rájönnek, hogy
célpontokká válnak, ha ezt nyíltan teszik. Másokat megtanítanak,
hogy különbözőnek lenni, mindig magában hordozza a kiközösítés,
bántalmazás és megaláztatás veszélyét.
Gyakran
az iskolai személyzet úgy kezeli a gyerekeket fenyegető
veszélyeket, hogy arra bíztatják őket, inkább ne tegyék fel
kérdéseiket s ne fedjék fel beállítottságukat. Sok országban a
feltételezhetően meleg, leszbikus vagy transznemű tanulókat
egyszerűen kirúgják. Ahelyett, hogy megtanítanák a többi
gyereket arra, hogy az átlagtól különbözőket ne gúnyolják,
bántalmazzák vagy közösítsék ki, megpróbálják
rákényszeríteni az érintetteket arra, hogy elrejtsék a
különbözőség jeleit, hazudjanak s idomuljanak a többiekhez.
Befejezésül
Tisztelnünk
kell a tényt, miszerint minden társadalom különböző s nem
ugyanaz a kiindulási pontja.
Azonban
előítélettel viseltetni gyermekek iránt pontosan az antitézise
egy jogtisztelő társadalom felépítésének. Valójában az efféle
irányelvek erősítik az előnyös helyzetben lévőket, elnézik
nekik sértő magatartásukat, és az áldozatot hibáztatják.
Az
Amnesty International-nél egy teljesen más felfogás alapján
szeretnénk felépíteni a világot. Mi olyan világot szeretnénk
létrehozni, amelyben minden egyes emberi lény értékes és
megbecsült, s a sokféleségünket ünnepelhetjük.
Nem
szabad megállnunk míg ezt meg nem valósítottuk. Ha emberi jogi
mozgalomként egyes csoportokat cserben hagyunk, akkor eláruljuk az
emberi jogok ígéretét – azt az ígéretetet, amely az emberek
méltósághoz s egyenlőséghez való veleszületett jogát
biztosítja.
A
kudarc nem jöhet szóba. Ezért az Amnesty International veletek
van, s folytatja e kritikus harcot szerte e világon.
Köszönöm.
