EU: Ne szállítsanak több fegyvert Egyiptomba, hogy megakadályozzuk a további öldöklést és kínzást

A 2013-as
fegyverembargó ellenére, amelyet azután hirdettek meg, hogy a
biztonsági erők túlzott fellépésének köszönhetően több száz
tiltakozó vesztette életét, a 28-ból 12 tagállam továbbra
Egyiptom fő fegyverszállítója maradt. Sokan attól tartanak, hogy
az uniós külügyminiszterek hamarosan felmondják a már egyébként
is ingatag lábakon álló fegyverkorlátozást.

Majd’
3 évvel a tömegmészárlás óta, amely arra késztette az Európai
Uniót, hogy felhívja tagállamait az Egyiptomba történő
fegyverszállítás felfüggesztésére, az emberi jogok helyzete
gyakorlatilag rosszabbá vált” – mondta Magdalena
Mughrabi
,
az Amnesty
International
közel-keleti
és észak-afrikai
programjának
megbízott
igazgatóhelyettese.
„A biztonsági erők által alkalmazott belső elnyomás továbbra
is jellemző, és az elkövetők gyakorlatilag egyáltalán nem
számonkérhetők. Az erőszak túlzott alkalmazása, a tömeges
önkényes őrizetbe vétel, a kínzás és az erőszakos eltűntetés
a biztonsági erők eljárásrendjének általános részévé vált.”

Azok az
európai államok, amelyek fegyvereket és rendfenntartó eszközöket
szállítanak Egyiptomba, amelyek segítségével a helyi biztonsági
erők erőszakos eltűntetéseket követnek el, kínoznak meg és
önkényesen és tömegesen tartóztatnak le egyiptomi polgárokat,
vakmerően cselekszenek és bűnrészessé válásukat kockáztatják
az emberi jogok súlyos megsértése során.”

Az EU bűnrészes az
elnyomás fenntartásában

Csak
2014-ben az európai országok 290 esetben adtak ki engedélyt
Egyiptomba történő fegyverszállításra, mintegy 6 milliárd euró
(6,77 millió dollár) értékben. Az eszközök között volt kézi-
és könnyű fegyver, lőszerek, felfegyverzett járművek, katonai
helikopterek, nehézfegyverzet a terrorizmus elleni fellépéshez és
katonai akciókhoz, valamint megfigyelő rendszerek.

Bulgária,
Ciprus, Csehország, Franciaország, Németország, Magyarország,
Olaszország, Lengyelország, Szlovákia, Spanyolország

és az
Egyesült Királyság

tartozik azon uniós tagországok közé, amelyek 2013 óta
exportálnak fegyvereket, illetve alkudoznak fegyverekre az egyiptomi
erőkkel.