Ahogy az észak-koreai kormány egyre szűkebbre szabja a kommunikációs technológiák használatának lehetőségét, bármelyik átlagember a politikai fogolytáborba vagy más büntetés-végrehajtási intézetbe kerülést kockáztatja, ha rajtakapják, ahogy mobiltelefon használatával lép kapcsolatba külföldre menekült szeretteivel – áll az Amnesty International ma nyilvánosságra hozott jelentésében.
© ED JONES/AFP/Getty Images
A
Kapcsolat
megtagadva: A mobiltelefonok és a külvilágból származó
információk korlátozása Észak-Koreában (Connection Denied:
Restrictions on Mobile Phones and Outside Information in North Korea)
című
jelentés dokumentálja a népesség Kim Dzsongun 2011-es hatalomra
kerülése óta fokozódó ellenőrzését, elnyomását és
megfélemlítését.
„A
kizárólagos és módszeres ellenőrzés fenntartása érdekében az
észak-koreai hatóságok fellépnek azok ellen, akik mobiltelefonon
keresztül lépnek kapcsolatba külföldön élő családtagjaikkal”
– mondta Arnold
Fang,
az Amnesty
International Kelet-Ázsia-kutatója.
„Kim Dzsongun ezt a fajta elnyomást megtévesztő módon azzal
igazolja, hogy az szükséges a „kapitalizmus vírusának”
megállításához. Soha semmi nem igazolhatja, hogy embereket
zárjanak fogolytáborokba azért, mert megpróbálják kielégíteni
egy alapvető emberi szükségletüket – kapcsolatba lépni
családjukkal és barátaikkal.”
A digitális határ az utolsó hadszíntér, ahol az
észak-koreai kormány megpróbálja elszigetelni az állampolgárokat,
és elkendőzni az ország szégyenteljes emberi jogi helyzetéről
szóló információkat.
Észak-Koreában a népszerű hazai mobilszolgáltató
több mint hárommillió előfizetője nem bonyolíthat nemzetközi
hívásokat, a világhálóra pedig csak külföldiek és néhány
kiváltságos állampolgár csatlakozhat. Néhány észak-koreai
hozzáférhet egy zárt számítógépes hálózathoz, amelyen
keresztül csupán a helyi weboldalakhoz és e-mail szolgáltatókhoz
csatlakozhatnak.
A legtöbb Észak-Koreából elmenekülő embernek
nincs módja felvenni a kapcsolatot az otthon maradt családtagjaival,
emiatt pedig egyik fél sem tudhatja biztosan, hogy a másik életben
van, elhunyt, a hatóságok nyomoznak utána vagy bebörtönözték.
„A
kommunikáció kizárólagos ellenőrzése a hatóságok egyik
legfontosabb fegyvere az ország iszonyatos emberi jogi helyzetének
elfedése érdekében folytatott erőfeszítésekben. Az
észak-koreaiaknak nem csupán a külvilágról való tanulás
lehetősége nem adatik meg, de attól is megfosztják őket, hogy
beszámolhassanak a világnak az emberi jogok teljes
semmibevételétől” – hangsúlyozta Arnold
Fang.
A kockázat ellenére sokan élnek a lehetőségekkel,
amelyeket Észak-Korea nem hivatalos, egyre bővülő magánszektora
biztosít: az emberek csempészett, leginkább a szomszédos Kínából
származó étellel, ruhákkal és más árucikkekkel kereskednek.
Egyre jobban terjed a behozott mobiltelefonok és SIM-kártyák
feketepiaca is. Ezek a készülékek, amelyeket gyakran –
függetlenül a márkától – „kínai mobiltelefonoknak”
hívnak, lehetővé teszik a kínai mobilszolgáltatók használatát,
így az országhatár mentén élők közvetlenül kommunikálhatnak
az országon kívül tartózkodó emberekkel.
Kockázatos
mentőöv
A kínai mobilszolgáltatókhoz való hozzáférés
lehetősége kockázatos mentőövet kínál azoknak, akik külföldön
élő családtagjaikkal kommunikálnának, elmenekülnének az
országból vagy kereskedőként teremtenének maguknak megélhetést.
„Az
észak-koreaiaknak hatalmas veszély közepette, rendkívül messzire
kell menniük, hogy rövid telefonbeszélgetést folytathassanak
szeretteikkel. Botrányos, hogy tisztességtelen vádakkal kell
szembenézniük, csak azért, mert beszéltek külföldön élő
rokonaikkal” – jeletette ki Arnold
Fang.
Az Észak-Koreán kívül tartózkodó egyénekkel
folytatott telefonbeszélgetés önmagában nem tilos, de a más
országból származó kommunikációs eszközökkel történő
magáncélú kereskedelem törvényellenes. A „kínai
mobiltelefonokat” használók ellen vádat emelhetnek, ami akár
hazaárulás is lehet, ha az illető Dél-Koreában vagy más
ellenségesként megnevezett országban lévő egyénnel vette fel a
kapcsolatot. A közvetítői tevékenység folytatása és a tiltott
kereskedelem az enyhébb vádak közé tartozik.
Megerősített
megfigyelés
A jelentés arra is rámutat, hogy Phenjan növelte
az emberek szabályozására és elnyomására szolgáló technikai
kapacitását, hogy a digitális korszakban megakadályozza a
külvilággal való kapcsolattartást. Ezalatt a modern megfigyelő-
és keresőeszközök behozatala, valamint a kínai határ mellé
telepített jelzavarók használata értendő.
Unmit, aki 2014-ben, a negyvenes éveiben hagyta el
Észak-Koreát, egyszer őrizetbe vették „kínai mobiltelefon”
használata miatt. A hölgy a következőket mondta el az Amnesty
Internationalnek: „Az Állambiztonsági Minisztérium 27. számú
Hivatalának megfigyelőeszköze van, egy antennaszerű, piros
fénnyel villogó eszköz, amelyet az ügynökök a kezükben fognak.
Ők azt mondták, hogy bemérőeszköz, amikor pedig jöttek, hogy
őrizetbe vegyenek, levették a kabátjukat és látszott, hogy
elektromos vezetékek vannak a testük köré tekerve.”
Pakmun, mielőtt elhagyta Észak-Koreát, sokkal
fejlettebb, külföldről behozott megfigyelő-felszerelésről is
hallott, mely a kommunikáció tartalmát is képes felismerni. A
mérnők elmondta az Amnesty Internationalnek: „Pontosan be tudják
mérni, hol vannak a mobiltelefonok.”
A kifinomult, modern technológia mellett is a
mindennapi, személyes megfigyelés maradt meghatározó. Dzsongi,
aki 2014-ben hagyta el Észak-Koreát, a következőket árulta el:
„Mindenki megfigyelt mindenkit. A szomszédok és a munkatársak is
megfigyelték egymást.”
Zsarolás
és fogva tartás
Mindenki, aki „kínai mobiltelefonok”
segítségével bonyolít le nemzetközi hívást, az kockáztatja az
átnevelő létesítménybe vagy akár politikai fogolytáborba
kerülést. Aki híján van a befolyásos kormányzati
kapcsolatoknak, az egyedül a hivatalnokok lefizetésével kerülheti
el a büntetést. A megkérdezettek elmondták az Amnesty
Internationalnek, hogy egyeseket igazából azért tartóztatnak le,
hogy így nyerészkedjenek.
Szukjung, egy Japánban élő észak-koreai hölgy
számolt be ilyen jellegű veszélyről az Amnesty Internationalnek:
„Rosszabb esetben politikai fogolytáborba küldenek, ahol hosszú
börtönbüntetésre számíthatunk, jobb esetben pedig átnevelő
létesítménybe egy-két évre. A legtöbb ember azonban kenőpénzzel
megússza.”
Magas
ár
Hogy rejtve maradjanak, az emberek csak röviden
beszélnek mialatt külföldre telefonálnak, álneveket használnak
és távoli, magasan fekvő területekre vonulnak el. Így csökken
az esélye, hogy zavarják a hívást vagy állambiztonsági ügynökök
kapják rajta őket.
Az Észak-Koreában maradt, „kínai
mobiltelefonnal” nem rendelkező szeretteikkel családtagjaik
jellemzően úgy kommunikálnak, hogy fizetnek valakinek, akinek van
ilyen készüléke – a közvetítőnek –, hogy lebonyolíthassák
a hívást. A közvetítő hálózat azoknak az észak-koreaiaknak az
igényeiből fejlődött ki, akik elhagyták az országot és pénzt
akartak küldeni az otthon maradt családtagjaiknak, de a rendszer
díjfizetés ellenében kommunikációs csatornaként is szolgál.
Az árak magasak, a hívásokat lebonyolító
közvetítők egy 1000 dolláros készpénzátutalásért 30
százaléknál több jutalékot is elkérhetnek. Ráadásul, mivel az
észak-koreai állambiztonsági ügynökök megpróbálják elfogni a
hazaküldött pénzt, semmi sem garantálja, hogy az valaha
megérkezik a címzetthez.
Csoj Dzsivu visszaemlékezett arra, amikor egy
közvetítő jelent meg észak-koreai otthonában és azt állította,
hogy levelet hozott az apjától. A levélben az apja megkérte,
kövesse a közvetítő utasításait, hogy beszélhessenek
telefonon. Hónapokkal korábban állambiztonsági ügynökök azt
mondták Dzsivunak, hogy szülei meghaltak, mialatt megpróbálták
elhagyni Észak-Koreát. A valóságban sikeresen elmenekültek az
országból, viszont a lányukkal ezt nem tudták más módon
tudatni.
© Amnesty International
Dzsivu kockázatos utazásra indult a hegyekbe a
közvetítővel, melynek során csak az éltette, hogy beszélhet a
szüleivel telefonon: „Volt, hogy egy egész éjszakán át keltünk
át egy hegyen. Megkerülni nem tudtuk, de csak az éj leple alatt
mozoghattunk, nappal nem. Elemlámpát sem használhattunk, pedig
koromsötét volt, az orromig sem láttam. Tudtam, ha csak még
egyszer hallhatom anyukám és apukám hangját, ha
megbizonyosodhatok róla, hogy életben vannak, már boldogan halok
meg. Amikor a közvetítő indította a hívást és hallottam
apukámat, csak arra tudtam gondolni: „Életben van, életben
van!”.
A külföldön élő családtagok Kínából
titokban küldhetnek mobiltelefonokat és SIM-kártyákat az
Észak-Koreában maradt rokonoknak, feltéve, ha azok vállalják ezt
a kockázatot. Ehhez jellemzően le kell fizetni a határon szolgáló
katonákat. Ahogy a határátkelőkön szigorították az
ellenőrzést, úgy emelkedett a kenőpénz összege, most már akár
500 dollárt is elkérhetnek.
„Az
észak-koreai hatóságoknak fel kell hagyniuk a külvilággal
kapcsolatba lépni kívánó emberek elnyomásával. Az információ
szabad, akár határokon átívelő áramlásához való jog ilyen
mértékű megsértése közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy az
emberi jogokat továbbra is elképesztő módon vegyék semmibe az
országban” – mondta Arnold
Fang.
Az Amnesty International felszólítja az
észak-koreai kormányt, hogy hagyjon fel a véleménynyilvánítás
szabadságának mindennemű alaptalan korlátozásával és tegye
lehetővé az információ akadálytalan áramlását az
Észak-Koreában és a világ többi részén tartózkodók között.
Az észak-koreaiak számára biztosítani kell a
világhálóhoz és a nemzetközi mobilszolgáltatókhoz való
teljes, minden cenzúrát nélkülöző hozzáférést. A hatóságok
a továbbiakban hagyjanak fel a kommunikáció szükségtelen, nem
célirányos vagy megfelelő céllal igazolható megfigyelésével,
megzavarásával.
2014-ben
az ENSZ észak-koreai emberi jogi helyzettel foglalkozó bizottsága
megállapította, hogy
az országban az emberi jogok olyan súlyosan, széles körben és
jelleggel sérülnek, hogy az a modern
világban
„párját
ritkítja”.
A
vélemény, a véleménynyilvánítás, az információ és az
egyesülés szabadságát például szinte teljes mértékben
tagadják. Ezek
a megállapítások fokozták az Észak-Koreára gyakorolt nemzetközi
nyomást, az iszonyatos emberi jogi helyzetet később az ENSZ
Közgyűlése és Biztonsági Tanácsa is megvitatta.
© Amnesty International
