Ezen
rendelkezések egyike az L) cikk, amely szerint Magyarország védi a
házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes
elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a
családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A jogszabályhely
alapján egyértelmű, hogy a családjogi jogintézmények közül az
egyik legfontosabb, a házasság lehetőségét elzárja azok elől,
akik azonos nemű partnerrel létesítenének ilyen kapcsolatot. Az
LMBT-közösséggel szembeni intézményes diszkrimináció újabb
esetével találjunk magunkat szembe, nem gondolja azonban ezt
mindenki így.
A
múlt hét folyamán az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség
(IKSZ) amellett, hogy bírálta az Amnesty International
állásfoglalását azt írta, hogy nemcsak a természet rendje, de a
strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2010. június 25-i
ítélete is kimondta, hogy az egynemű személyek házassága nem
tartozik az egyetemes emberi jogok körébe, így az európai
országok nem kötelesek engedélyezni ezt a jogintézményt.
Az
IKSZ véleményével kapcsolatban két dolog érdemel figyelmet.
Egyrészről: a strasbourgi bíróság az elmúlt évek során,
jogfejlesztő és jogkiterjesztő értelmezéssel eljutott ahhoz a
legmesszebb lévő ponthoz, amelyhez az Emberi Jogok Európai
Egyezménye szövegszerűen engedte. A grémium expressis verbis
rögzítette, hogy a házasság manapság olyan átfogó
életközösség, amelyet heteroszexuális és homoszexuális párok
egyaránt vállalhatnak. A korábban a házasságot kizárólag férfi
és nő kapcsolataként értelmező strasbourgi gyakorlat ugyanis ma
már az együttélés e formáját nem kizárólag a különneműek
számára fenntartott intézményként definiálja. 2010. nyarán, a
Schalk és Kopf kontra Ausztria ügyben[1] hozott ítéletben a
Bíróság a meleg párokat már családként ismerte el, és
kimondta „mesterséges lenne fenntartani azt az álláspontot, hogy
a heteroszexuális párokkal ellentétben az Egyezmény 8. cikkében
foglalt ’családi élet’ fogalma nem foglalja magában az azonos
neműek közötti párkapcsolatokat”. Ugyan az Egyezmény 12. cikke
által biztosított házasságkötéshez való joggal kapcsolatban az
EJEB valóban nem állapított meg egyezménysértést, de forradalmi
lépést tett akkor, amikor megjegyezte, „a 12. cikkben
megfogalmazott házasságkötéshez való jognak [nem] minden
körülmények között a férfiak és nők közötti házasságra
kell korlátozódnia.”
A
másik felvetéssel kapcsolatban megjegyzendő, hogy épp a
természetjognak, vagyis a hatályos és tételezett pozitív jog
felett álló, magasabb rendű normáknak köszönhető számos
emberi jogi szempontból kiemelkedő jelentőségű eredmény.
Gondolhatunk itt a valamennyi ember egyenlőnek született és
egyenlő jogokkal bíró entitás eszményére, vagy a XX. századi
háborús bűnösök megbüntetésére, akik védekezésük
alapjaként arra hivatkoztak, hogy a hatályos állami jogszabályok
szerint cselekedtek, vagyis őket ebben a körben felelősség nem
terheli. A természetjog alapjaiban járult hozzá a szabad
egyenlőség, egyenjogúság gondolatának megvalósulásához az
elmúlt évszázadokban. Érthetetlen hát, hogy a természetjog
rendjével miért volna összeegyeztethetetlen a mind teljesebb
állampolgári jogegyenlőség, hogy mindez miként állhatna szemben
a jogkiterjesztés céljával.
Elgondolkodtató,
hogy a jogcsorbítás igazolásául olyan érveket említenek,
amelyek épp a jogkiterjesztés irányába mutatnak. Érdekes és
félrevezető interpretációja ez a valóságnak.
Írta
Uszkiewicz Erik, az Amnesty International Magyarország elnökségének
tagja, LMBT csoportjának egyik alapítója. A cikk a szerző
véleményét tükrözi, nem minősül az Amnesty International
hivatalos álláspontjának.
