Bontle
Khalo optimista. Mi másért hagyta volna ott a johannesburgi
önkormányzatnál betöltött pozícióját a KwaThema vidéki
település kis helyi szervezetében végzett önkéntes munkáért?
„Át kellett gondolnom, hogy fel akarom-e adni a beosztásomnak
köszönhető jólétet, s cserébe ingyen dolgozzak – meséli. –
Ez utóbbi mellett döntöttem. Remélem, hogy egy nap az a kemény
munka, amit nap mint nap végzünk, elnyeri jutalmát.”
Bontle
és két másik teljes munkaidős aktivista az Ekurhuleni Pride
Szervezői Bizottság (angolul Ekurhuleni Pride Organizing Committee,
azaz EPOC) önkéntesei, s Bontle a Johannesburgtól keletre eső
Ekurhuleni térség KwaThema településén lévő lakásában
dolgoznak, azért, hogy a közvélemény jobban megismerje a
leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségeket. A
munkájukat adományokból finanszírozzák. „Azoknak, akikkel
beszélgetünk, nincs hozzáférésük a tömegtájékoztatási
eszközökhöz. Mi meséljük el nekik, hogy milyen fiatal melegnek
vagy leszbikusnak lenni, és hogy mi mind normális emberi lények és
így a társadalom egyenrangú részei vagyunk.”
Az
EPOC munkája valóban élet-halál kérdés. Bontle másokkal együtt
2009-ben alapította a szervezetet, nem sokkal azután, hogy Eudy
Simelane-t, egy helyi leszbikus nőt meggyilkoltak.
„Nem
mondanám, hogy azelőtt aktivista voltam. Nem tudtam sokat a
leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális
(LMBTI) személyek helyzetéről. Csak azt tudtam, hogy leszbikus
vagyok, és ezzel a téma be is fejeződött.” Felzaklatódva a
gyilkosság hallatán, Bontle és a barátai találkozót szerveztek.
„Arról beszélgettünk, hogy mit is tehetnénk – emlékszik
vissza. – A legtöbben azért költöztünk KwaThema-ba, mert a
többi körzethez képest ez egy nagyon biztonságos helyet jelentett
az LMBTI emberek számára.”
Dél-Afrikában
az LMBTI jogokat védő alkotmányos törvényhozás fejlődése
ellenére a vidéki körzetekben sok érintett ember még mindig
durva támadások célpontja, meséli. „A valós helyzet az, hogy
ha te egy fekete leszbikus vagy meleg vagy egy vidéki településen,
akkor még ma sem vagy biztonságban.” Az ellenük irányuló
diszkrimináció is gyakori.
Sok
szempontból KwaThema kilógott a sorból. A vidéki körzet a 70-es
évek óta ad otthont egy virágzó LMBTI közösségnek, meséli
Bontle. A gyilkosságok a velejéig megrázták a helyi közösséget.
„Nem gondoltuk, hogy ilyen dolgok itt is megtörténhetnek, ahol az
LMBTI emberek bátran nyíltak es őszinték lehettek. Soha nem
tapasztaltunk ilyet itt. KwaThema egy nagyon szoros közösséget
alkot, ahol mindenki ismer mindenkit. Ez egy biztonságos település;
itt nincs sok bűnözés.”
Szóval
akkor mi változott meg? Miért lettek Eudy és Girly Nkosi, egy
másik leszbikus nő akit 2009-ben gyilkoltak meg, célpontok?
„Aktivisták voltak, nagyon nyíltan, és nagyon sokan ismerték
őket – meséli Bontle. – Az én személyes érzéseim azt
súgják, hogy sok férfi nem értett egyet azzal, hogy a nők
egymással közeli kapcsolatban voltak, s ráadasul ezt nyíltan
hangoztatták is.”
„A
70-es évek elején a KwaThema-i LMBTI mozgalom élén meleg férfiak
álltak. Nem gondolom, hogy sokan kifogásolták a meleg férfiakat.
Viszont amikor egyre több leszbikus nő vállalta fel önmagát,
néhány férfi nem tudott vele megbarátkozni.”
Tavaly
áprilisban Noxolo Nogwaza-t, egy 24 éves leszbikus nőt először
megerőszakoltak, majd meggyilkoltak. Noxolo aktív tagja volt az
EPOC-nak. „Szívfacsaró volt azzal szembesülni, hogy ez
megismétlődött – mondja Bontle. – Az áldozatot brutálisan
bántalmazták, megerőszakolták és meggyilkolták; a támadás
mögött nagyon sok harag és gyűlölet húzódhatott meg.”
Több
mint egy évvel később Noxolo gyilkosai továbbra is szabadlábon
vannak. „A rendőrség nem tesz eleget” – állitja Bontle, de
az EPOC továbbra is kitartóan harcol az igazságszolgáltatásért.
Az is aggodalommal tölti el Bontle-t, hogy hogyan kezelik a
támadások áldozatait a rendőrök. „Ha egy egyértelműen
leszbikus nő állit be hozzájuk [a rendőrséghez] miután
megtámadták, a rendőrök kigúnyolhatják a helyzetet. Szinte úgy
érzed, téged hibáztatnak a történtekért.” Ha pedig transznemű
emberek mennek rendelőintézetekbe, meséli Bontle, szintén nem
kapják meg azt a segítséget, amit megérdemelnek.
Egy
nap, visszatekintve majd, a gyűlölet elmúlását szeretném látni.
Addig azonban az EPOC folytatja az iskolák, rendelőintézetek
látogatását, és ismertetterjesztést folytat a helyi
közösségeknél. Sok KwaThema-i lakos ma már az ő oldalukon áll.
„Tudjuk, hogy rengeteg változásnak kell történnie – mondja. –
De én sehol máshol nem szeretnék élni.”
Fordította:
Vass Kata önkéntes fordító
Lektorálta:
Poncsák Réka önkéntes lektor
