Dánia: A parlament utasítsa el a menedékjogi törvény kegyetlen módosításait

A dán menedékjogi törvény tervezett módosításai katasztrofális hatással járnának a legkiszolgáltatottabb emberekre nézve. Nemcsak az értékeiket vennék el, hanem éveket kellene várniuk a családegyesítésre is – mondta ma az Amnesty International.

A dán
parlament a jövő keddi zárószavazás előtt csütörtökön
(január 21.) vitatja meg az idegenrendészeti törvényt módosító
előterjesztéseket, köztük arról, amely alapján a „háborús
menekülteknek” három évet kellene várniuk mielőtt a
családegyesítés lehetőségét igénybe vehetik. Maga az eljárás
is évekig eltarthat.

„Egyszerűen
kegyetlenség háborús zónákból menekülő embereket arra
kényszeríteni, hogy válasszanak: vagy magukkal hozzák gyerekeiket
és szeretteiket a veszélyes, néha halálos útra, vagy hátra
hagyják őket a háborús borzalmaknak kiszolgáltatva, tudván,
hogy hosszú ideig nem látják majd egymást.” – mondta Gauri
van Gulik
,
az Amnesty
International
európai
és közép-ázsiai igazgatóhelyettese
.

Miközben
óriási felháborodás kísérte a dán kormány ötletét, hogy
foglalják le a menekültek bizonyos értékeit, egy sor másik,
legalább ennyire hosszú távú és regresszív lépés szép
csendben eljutott a parlament elé. Köztük van az állandó
tartózkodási engedély körülményeinek további szigorítása, az
ideiglenes tartózkodás idejének csökkentése és a
családegyesítési eljárás díjának bevezetése (7000 dán
korona, nagyjából 283.000 Forint), plusz a családtagok útiköltsége
Dániába.

A kormány
annak ellenére sem hagyott fel a terveivel, hogy elismerték, az
Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikkének (a családi élet
tiszteletben tartásához való jog) megsértését kockáztatják.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is figyelmeztetett az
ennek és a gyermekek jogairól szóló egyezménynek is a
megsértésére. A tervezett módosítások – köztük az a 2015
novemberében már elfogadott rendelkezés, amely lehetővé teszi a
rendőröknek, hogy bírósági ellenőrzés nélkül őrizetbe
vegyenek menedékkérőket és migránsokat – mind azt a cél
szolgálják, hogy Dánia kevésbé vonzó úti cél legyen a
menedékkérőknek.

A
csütörtöki vitát követően törvényerőre a január 26-i
zárószavazás után emelkedhetnek a módosítások.

Az Amnesty
International felszólítja az államokat az ENSZ Dániát érintő
csütörtökön esedékes UPR (Universal Periodic Review, Egyetemes
Időszakos Felülvizsgálat) kapcsán gyakoroljanak nyomást az
országra, hogy az változtasson az aggasztó fejleményeken.

„A
nemzetközi közösségnek figyelmeztetnie kell Dániát, hogy nagyon
rossz útra tévedt. Dánia sokáig a menekültek jogait leginkább
tiszteletben tartó országok közé tartozott, de most a kormány
nagyon komoly akadályokat görget a menekült családok jólétének
és biztonságának útjába.” – mondta Gauri van Gulik.

Téma