Bulgária: Ideje felderíteni a rendőrség által a menekültek és migránsok ellen elkövetett visszaéléseket

Az Amnesty International felszólítja a bolgár kormányt, hogy késedelem nélkül és alaposan vizsgálja ki a bántalmazások, lövöldözések és zsarolások eseteit, amit rendőrök követhettek el menekültek és migránsok ellen.

A
rendőr egyszer csak azt kiáltotta bolgárul, hogy „Ide!”, majd
rám fogta a fegyverét és arcon ütött. Én a földre estem, ő
pedig továbbállt egy 52 éves afgán férfihez, akit alaposan
helyben hagyott. Úgy megütötte az arcán, hogy eleredt az orra
vére, majd lábon rúgta…a rendőrök mindenkit megvernek, aki
csak eléri a bolgár-szerb határt.”


Ahmad,
egy 21 éves afgán menekült mesélt az Amnesty Internationalnek a
bolgár rendőrséggel kapcsolatos élményeiről, a szerbiai
Dimitrovgradba való megérkezése után. Arról beszélt, hogy a rá
szegezett fegyver Afganisztánra emlékeztette és arra, hogy
bármikor lelőhetik.


Az
Amnesty International heteken keresztül folyamatosan értesült
olyan esetekről, amikor a bolgár rendőrség megfenyegetett,
megvert, pénzt és telefont kobozott el menekültektől és
migránsoktól, vagy más visszaélést követett el velük szemben.

Az
ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), önkéntesek és egy
Dimitrovgradban működő civil szervezet szerint a Bulgáriából
Szerbiába belépő menekültek és migránsok száma – napi
körülbelül 200 fő – hónapok óta szinte változatlan.
Sokak egészsége látványosan megromlott, néhányan meg is
sérültek a bulgáriai bánásmódnak köszönhetően.

Láttam
kezeletlen sebeket, horzsolásokat, zúzódásokat. Mindenki, akivel
csak beszéltem, arról számolt be, hogy a rendőrség
kényszerítette őket ujjlenyomatuk levételére. Sokan mondták,
hogy a rendőrök megkötözték, megverték őket, agresszív
kutyákkal fenyegették meg, valamint sokkolókat is használtak
ellenük. Egy férfi mesélte nekem, hogy elvesztette az eszméletét,
miután elektrosokk érte” – mesélte egy önkéntes az Amnesty
Internationalnek.


A
menekültek és migránsok által Bulgáriában átélt dolgok – az
Amnesty által szerzett vallomások és az önkéntesek elmondása
alapján – rendszerint a következő módon zajlanak: a rendőrök
elfogják őket, néha meg is verik, majd elveszik tőlük a pénzüket
és az értékeiket. Ezután bebörtönzik őket. A menekültek és
migránsok ezen kívül arról panaszkodtak, hogy nem jutnak se
élelemhez, se vízhez, de tisztálkodásra sem nyílik lehetőségük
ott, ahol fogva tartják őket.


Az
Amnesty International látott egy videót, amelyben egy pakisztáni
férfi elmagyarázza, hogyan fogta őt el a bolgár rendőrség.

[Először]
a barátomat fogták meg, [aztán] engem; rám kiáltottak, hogy
bújjak elő [a rejtekemből], így hát előbújtam, aztán nagyon
megvertek. [Egy rendőr] fegyvert fogott rám [úgy tesz, mintha
fegyvert fogna a bal oldalára] és rám szólt, hogy üljek le.”

[Bulgáriában]
kegyetlenül bánnak másokkal, azt képzelik, mi állatok vagyunk,
egyáltalán nem tisztelnek bennünket. Volt pénzünk, de így is
koldulásra kényszerültünk. Elvették minden
pénzünket…összetörték a telefonjainkat.”

Az
Amnesty International birtokába jutott több tucat írott jelentés
és videóra vett vallomás, amelyeken főként afgán és pakisztáni
menekültek és migránsok beszélnek arról, milyen visszaéléseket
követett el ellenük a bolgár rendőrség. Az egyik videón Ismail
(nem a valódi neve) vallomása hallható, amelyben arról beszél,
hogy október 15-én este tanúja volt egy incidensnek, melynek során
egy afgán férfit megöltek. Az eset után az Amnesty International
azonnal felszólította
a
bolgár hatóságokat az ügy kivizsgálására. Ismail elmesélte,
hogy a bolgár rendőrök hogyan fogták el azt a menekültekből és
migránsokból álló csapatot, melynek ő is tagja volt, miután
átlépték Bulgária Törökországgal közös határát. Ahogy az
egyikük megpróbált elszaladni, a rendőrök először a levegőbe
lőttek, de aztán egyenesen a menekülőre célozva lelőtték őt.

Azt
láttam, hogy valaki megsérült a nyakán, majd megszűnt [lélegezni
és]…meghalt.”Az eset után Ismailt először egy
büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, majd egy menekültek és
menedékkérők számára fenntartott befogadóközpontba, amit végül
otthagyva Szerbiába utazott.Novemberben az Oxfam és a bolgár
emberi jogi központ közzé tett egy több mint száz ember
vallomásán alapuló jelentést
a
menekültekkel és migránsokkal szembeni visszaélésekről. Az
állításokra reagálva a belügyminiszter elmondta, hogy a
visszaélések nem képezik a rendőrségi gyakorlat részét és
reméli, hogy az ezzel kapcsolatos állításokat meg tudják
cáfolni.


Az
Amnesty International felszólítja a bolgár hatóságokat, hogy
haladéktalanul folytassanak le alapos és független vizsgálatot a
menekültekkel és migránsokkal való rossz bánásmóddal,
zsarolással és rossz fogvatartási körülményekkel kapcsolatos
ügyekben, az eredményeket pedig hozzák nyilvánosságra. Az
Amnesty International által 2015 augusztusától megkérdezett
számos menekült és migráns számolt be kitoloncolásról és
visszaélések más formáiról a bolgár-török határon. Az afgán
Ahmad november 22-ei élményeit idézte fel.

Amikor
először megpróbáltunk átjutni Törökországból Bulgáriába,
rendőrautó fényeit láttuk és a határkerítés mögött ücsörgő
rendőröket. Felénk lőttek, mi pedig visszaszaladtunk
Törökországba. Épp esett, mi pedig vizes ruhákban az erdőben
voltunk kénytelenek tölteni az éjszakát.”Különböző
civil szervezetek és a média kitoloncolásokról szóló rendszeres
jelentései ellenére a bolgár belügyminiszter válasza nyomán még
nem folytattak le semmilyen hatékony nyomozást, amelynek
eredményeit nyilvánosságra lehetne hozni.

Az
Amnesty International arra a következtetésre jutott, hogy a
menekültek és migránsok kitoloncolása és a velük szembeni
visszaélések rendszeresek a bolgár rendőrség részéről. A
szervezet nem tud olyan nyomozásról az esetekkel kapcsolatban, ami
eredményre vezetett volna. Az esetek között szerepel egy afgán
férfi lelövése a bolgár rendőrség által október 15-én; két
jezidi kihűléses haláleset a török határon, miután
valószínűleg visszatoloncolták és súlyosan megverték az
áldozatokat a bolgár rendőrök, illetve számos
más hasonló ügy.