Matteo de Bellis, az Amnesty International olaszországi kampányosa augusztus közepén egy hetet töltött az olasz tengerészet felkutatási és mentési műveleteiben részt vevő fregattjának, a Virginio Fasan-nak a fedélzetén. Beszámolója első részének szomorú aktualitást ad, hogy a hétvégén vízbe fulladt 18 Olaszországba tartó afrikai menekült Lampedusa partjainál. Egy másik menekülteket szállító hajó 170 utassal Líbia partjainál süllyedt el, amelyről eddig csak néhány embert sikerült kimenteni.
Virginio FasanAz olasz tengerészet felkutatási és mentési műveleteiben résztvevő fregattja
A
turistaszezon közepén Szicília szigete sokak számára napos partokat,
isteni tengeri ételeket és kellemes, szellős estéket ígér. Több ezren
azonban nem emiatt keresik a szigetet. Fegyveres konfliktus, üldözés és
nyomor elől menekülnek az életükért.
Férfiak,
nők, gyerekek – elsősorban Szíriából és a szubszaharai Afrikából –
túlzsúfolt és hajózásra alkalmatlan csónakokra szállnak, hogy Európában
keressenek menedéket és egy jobb életet. Hetente százak indulnak így
útnak, elsősorban Líbia partjaitól.
Egy
ilyen út könnyen az utolsó lehet számukra: csupán idén már legalább
ezer ember vesztette így az életét. A pontos szám ennél is sokkal
magasabb lehet.
A
mi utunk ellentétes irányú, a kelet-szicíliai Augusta kikötőjéből indul
vasárnap este. Az olasz tengerészet vadonatúj fregattjának, a Virginio
Fasan-nak a fedélzetén vagyok, tisztek és tengerészek kíséretében. A
küldetésük egyszerű: megmenteni minél több életet. Megengedték nekem,
hogy pár napig kísérjem őket, hogy megtekinthessem a Földközi-tenger
átkelése közben bajba jutott férfiak, nők és gyerekek megsegítésére
indított mentőakciókat.
Ahogy
elhalványodik a gyönyörű naplemente és átveszi a helyét a káprázatos
telihold, útnak indulunk, miközben tiszteletet parancsolóan tornyosul
fölénk a csendes Etna vulkán.
Szent
Lőrinc éjszakáját ünneplik ma Olaszországban. Az emberek ilyenkor
hullócsillagokat keresnek az égen, hogy teljesüljenek a kívánságaik.
Kint a tengeren mi kézzelfoghatóbb dolgokat keresünk a sötét vízben.
„A
telihold előnyös, – mondja az egyik olasz tengerésztiszt – „este sokkal
könnyebb észrevenni az embereket, ha segít a holdfény is.”
Több mint százezer embert mentettek meg
Ahogy
elhagyjuk az olasz vizeket, tudjuk, hogy valószínűleg már elindult
Líbiából egy csónaknyi kétségbeesett ember, aki északnak vette az
irányt, pont fordítva, mint mi. Tudjuk jól azt is, hogy valószínűleg nem
élnék túl az utazást az olasz tengerészet Mare Nostrum [„A mi
tengerünk”] hadművelete nélkül.
Szinte
mindennap bevándorlókat és menedékkérőket mentenek ki a tengerből, hogy
aztán különböző dél-olaszországi kikötőkbe vigyék őket. A hadművelet
2013. októberi indulása óta több mint százezer embert mentettek meg. A
kezdeményezés hátterében a közfelháborodást kiváltó hajótörések álltak,
amelyekben tavaly Lampedusa szigeténél több mint 500-an vesztették
életüket, köztük sok gyerek is.
Mielőtt
felszálltam volna a Virginio Fasan-ra, számos férfival, nővel és
gyerekkel beszéltem, aki hajóval érkezett Líbiából Szicíliába. Meséltek
arról, milyen erőszaknak voltak kitéve a Líbiába tartó, majd Líbiát
átszelő keserves útjuk során, meséltek a rettegésről, ami végigkísérte a
nehéz és gyakran tragikus kimenetelű hajóutakat, meséltek a barátokról
és családtagokról, akik odavesztek.
A
hazájukban, például Szíriában és Eritreában, de a Líbiához hasonló
célállomásokon is tapasztalt véget nem érő emberi jogi visszaélések
ezreket kényszerítenek arra, hogy Európába vegyék az irányt. A Mare
Nostrum hadműveletben részt vevők áldozatos munkájának és kimagasló
eredményeinek ellenére továbbra is sokan fulladnak a tengerbe.
A
legutóbbi példa két szír férfitól származik, akiket a kelet-szicíliai
Catania városában interjúvoltunk meg. Augusztus 2-án, 18 órával azután,
hogy elhagyták a líbiai Zuara városát, a több mint 600 embert szállító
hajójuk felborult.
Az
olasz tengerészet 268 embert kimentett, és a líbiai partoktól
körülbelül 40-50 mérföldre megtalálta egy nő és egy gyerek holttestét. A
tengerészet becslései szerint ugyan kevesebben voltak a hajón, de mint
sok hasonló esetben, a tragédia valódi mértékét nehéz megállapítani. Ami
biztos, az az, hogy több tucat család várja szerettei hívását, ami soha
nem fog megérkezni.
A legtöbb európai kormány mégis csukva tartja a szemét.
Csökkenthetnék
a Földközi-tengeren életveszélyes utakra vállalkozó emberek számát, ha
vízumot biztosítanának azoknak a konfliktusok elől menekülő embereknek,
akik Európában keresnek menedéket, illetve ha több menekültnek tennék
lehetővé a letelepedést és a családegyesítést a befogadó országban.
Mindaddig,
amíg ez meg nem történik, az európai kormányoknak együtt kell
működniük, és növelniük kell a felkutatási és mentési műveletek
támogatását. Olaszország nem tudja ezt egyedül megtenni.
Csak idő kérdése
Amikor
találkozom velük, a Virginio Fasan személyzete éppen 2010 férfit, nőt
és gyereket tett a partra, akiket két nappal korábban mentettek ki. Most
végre pihenhetnek egy kicsit, a fedélzeten oldott a légkör. Van zene,
van pizza, nyugodtan, rohanás nélkül lehet végre beszélgetni és több
mint 4-5 órát lehet aludni – ritka alkalom az ilyen a mentőakciókban.
Nagyon szükség volt már erre, hogy levessék a stresszt és
feltöltődjenek.
A
hétfő reggel hamar eljön. A hajónk megérkezik a Földközi-tenger
közepéhez, ahol járőrözni fog. A tenger nyugodt, de mindenki komolyra
veszi a szót, most nincs idő fecsegni. Halljuk, hogy a tengerészet egy
másik hajója most kötött ki a dél-olaszországi Reggio Calabriában, több
mint 1.700 menekülttel a fedélzetén.
Tudjuk, hogy előbb-utóbb újabb segélyhívást kapunk. Csak idő kérdése.
Matteo’s
beszámolójának második része hamarosan következik. Az Amnesty
International Magyarország petíciójának aláírásával bárki felszólíthatja
az EU-t, hogy mentse meg a menekültek és migránsok életét Európa
határainál: bit.ly/soseuropa
