Az iráni tüntető halálbüntetését felül kell bírálni

(for English please scroll down)

Zamani csak egyike a több, mint 100 embernek, akik a teheráni forradalmi bíróság előtt állnak a június 12-ei Iráni elnökválasztás hivatalos eredménye elleni tiltakozás vádjával.

Ali Saedi (25), Walid Naisi (23), Majid Fardipour (Mahawi) (26), Doayr Mahawi (50) és fia Maher Mahawi (21), Ahmad Saedi, (28) és Yousuf Leftehpour (25) csak néhány név azok közül, akiket halálra ítélt a forradalmi bíróság Ahvazban, szeptember 30-án, egy olyan tárgyaláson, ahol az elítélteknek ügyvédhez sem volt joguk.
Az Amnesty International elítélte az ilyen “koncepciós pereket”, mint “az igazságszolgáltatás megcsúfolását” .

Egy iráni férfit még fenyeget a kivégzés veszélye Tehranban, emberölés vádja miatt, amit még 18 éves kora előtt követett el. Safar Angooti-t várhatóan 2009. október 21-én végzik ki.

Az afgán Abbas Hosseinit múlt hétvégén akarták kivégezni, a vád emberölés volt, amit 17 évesen követett el. Hosseinit 2004 júniuában ítélték halálra, amiért megölte azt az embert, aki megpróbálta megerőszakolni 2003 júliusában. A kivégzését később elhalasztották, azért, hogy meggyőzzék az áldozat családját, hogy fogadják el a diyeh szerinti pénzt kárpótlásul, azonban ők ezt visszautasították.

Behnoud Shojaeet 2006. október 2-án ítélték halálra, miután bűnösnek találták, amiért 17 évesen önvédelemből megölt egy Omid nevű fiút. Behnoud Shojaee-nek nem volt jogi képviselője a tárgyaláson. Shojaee azt mondta, hogy megpróbálta megállítani a verekedést és egy üvegdarabot használt egy törött szódásüvegből, hogy saját magát megvédje. Shojaee ügyvédje Mohammad Mostafaei bizonyította, hogy a halottkém számtalan sérülést talált különböző eszközöktől, ezáltal lehetetlen megállapítani, hogy ki a felelős a végső ütésért, ami a halálát okozta.

Annak ellenére, hogy a kivégzését háromszor elhalasztották, hogy megjelent az Európai Unió hivatalos nyilatkozata, melyben elítéli a kivégzését, hogy 24 emberi jogi szervezet tartott sajtó konferenciát és küldött egy közös levelet és hírességek is próbáltak segíteni, Behnood Shojaeet 2009. október 11-én kivégezték.

A nemzetközi jog tiltja a fiatalkorú elkövetők kivégzését, ez szerepel a Civil és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya 6. cikk, 5. bekezdésében, ENSZ Gyermekjogi Egyezményében is, amelynek Irán is részese, így vállalta, hogy nem végez ki senkit, olyan bűncselekményért, amelyet 18 év alatt követett el.

Amnesty International felhívja az iráni hatóságokat, hogy haladéktalanul állítsák le a tervezett kivégzéseket és változtassanak meg minden halálbüntetést.

További információ: http://www.amnesty.org/en/news-and-updates/news/iranian-protesters-death-sentence-must-be-reviewed-20091009

2009.10.13.

*************************

Zamani is one of more than 100 people currently standing trial before a Tehran Revolutionary Court for fomenting protests against the disputed official result of Iran’s 12 June presidential election.

Ali Saedi (25), Walid Naisi (23), Majid Fardipour (Mahawi) (26), Doayr Mahawi (50) and his son Maher Mahawi (21), Ahmad Saedi, (28) and  Yousuf Leftehpour (25)  were sentenced to death by a branch of the Revolutionary Court in Ahvaz on 30 September 2009, in a unfair trial in which they had no access to a lawyer.
Amnesty International has condemned such “show trials” as a “mockery of justice” .

One Iranian man is also at risk of imminent execution in Tehran for murders they committed while under the age of 18.  Safar Angooti is due to be executed on 21 October 2009.

Afghan national Abbas Hosseini was scheduled to be executed last Monday for a murder he was accused of committing when he was only 17. Hosseini was sentenced to death in June 2004 for the murder of a man who had tried to rape him in July 2003. His execution was postponed to later this month to allow more time for officials to try to persuade the victim’s family to pardon him in exchange for monetary compensation in the form of diyeh.
The victim’s family are refusing to pardon him in exchange for monetary compensation in the form of diyeh.

Behnoud Shojaee was sentenced to qesas (retribution) by Branch 74 of the Criminal Court in Tehran on 2 October 2006, after he was found guilty of killing a boy named Omid the previous year, when he was 17. Behnoud Shojaee had no legal representation at his trial.

Shojaee says that he tried to stop the fight and used a chard of glass from a broken soda bottle in self defence. Shojaee’s lawyer Mohammad Mostafaei argues that the coroner found several wounds by various objects making it unable to assess who was responsible for the fatal blow causing death.

Despite the fact that his execution was postponed three times, a formal statement from the European Union was released condemning his execution, a joint letter and press conference by 24 human rights groups was written, help from celebrities, and a reduction in blood money, Behnood Shojaee was executed on 11 October 2009.

The execution of juvenile offenders is prohibited under international law, as stated in Article 6 (5) of the ICCPR and the Convention on the Rights of the Child (CRC), of which Iran is a state party to and so has undertaken not to execute anyone for crimes committed when they were under 18.

Amnesty International is calling on the Iranian authorities to immediately halt all scheduled executions and to commute all death sentences.

More information

Téma