Az EU-Törökország alkuban kódolva vannak a jogsértések – levelet írtunk Szijjártó Péternek

Az Amnesty International levélben fordult az EU tagállamok külügyminisztereihez – köztük Szijjártó Péterhez – a Külügyi Tanács április 18-i ülése előtt. Emlékeztettük, hogy nem hunyhatunk szemet az emberi jogok rendszeres és durva megsértése felett politikai célok érdekében.

LEVÉL SZIJJÁRTÓ PÉTERNEK

A Külügyi Tanács április 18-án tartja következő ülését, ahol napirendre kerülnek az EU és harmadik országok közötti migrációs tárgyú megállapodások és a március 18-i EU-Törökország alku végrehajtása is. A téma kapcsán felhívtuk Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter figyelmét az EU-Törökország megállapodás és az EU harmadik
országokkal kötött migrációs együttműködéseit övező
aggályainkra, amelyek közös jellemzője, hogy figyelmen kívül
hagyják a migránsok, menekültek és menedékkérők emberi jogait,
és egyre inkább lehetővé teszik a harmadik országok számára,
hogy – figyelmen kívül hagyva a nemzetközi elvárásokat – ne
javítsanak az emberi jogok helyzetén.

Az Amnesty International bebizonyította, hogy
a török hatóságok jogellenesen vesznek őrizetbe, tartanak fogva
és kényszerítenek vissza menekülteket és menedékkérőket a
háborús zónákba azóta, hogy az EU-Törökország Akciótervet
2015 októberében elfogadták. Azt is bemutattuk, hogy a török hatóságok 2016 januárja óta
majdnem napi szinten százasával küldenek vissza szíriai
férfiakat, nőket és gyerekeket Szíriába halálos veszélynek téve ki őket. De nemcsak a szír állampolgárokat fenyegeti veszély, más nemzetiségűek esetében is jogellenes bebörtönzéseket, a
menedékkérelem benyújtásának megtagadását és
visszaküldéseket dokumentáltunk.

Azonban az EU éppen úgy felelős az emberi jogok megsértésében mint Törökország: migránsokat, menedékkérőket és
menekülteket tartanak hosszú ideig fogva Görögországban
idegenrendészeti őrizetben, ahol nem kapnak jogi segítséget,
rendkívül korlátozott a hozzáférésük az egyes
szolgáltatásokhoz, és szinte semmilyen információt nem kapnak
arról, hogy mi fog velük történni. Még a különleges bánásmódot igénylők
(terhes nők, kisgyermekes anyák, betegek stb.) szükségleteire
sincsenek tekintettel. Az őrizet elrendelése a legtöbb esetben
automatikus, vagyis önkényes, így tehát jogellenes.

Levelünkben emlékeztettük a külügyminisztert, hogy a jogsértések megkérdőjelezik az EU harmadik országokkal kötött
migrációs tárgyú együttműködéseit, amelyek nem szólnak másról, mint a felelősség áthárításáról,
és megerősítik azokat az elnyomó rezsimeket, amelyek felelősek a
menekültválság kialakulásáért, ahelyett, hogy a migráció
valódi okait kezelnék.

Aggályaink mellett megfogalmaztuk azt is, hogy mit kellene az EU-nak ahhoz tennie, hogy a migránsok, menekültek és menedékkérők jogai érvényesüljenek:

  • Azonnali
    hatállyal biztosítsák, hogy az EU-Törökország alku megfeleljen
    a nemzetközi emberi jogi szabályoknak és előírásoknak.


  • Garantálják
    az EU-Törökország migrációs alku végrehajtásának független
    felügyeletét, és biztosítsák minden olyan intézmény független
    ellenőrzését, ahol migránsokat és menedékkérőket tartanak
    fogva.


  • Ne kössenek migrációs témájú
    megállapodásokat a nagyszámú menekültet kibocsátó országokkal
    – így Szudánnal, Szomáliával, Afganisztánnal vagy Eritreával
    – és ne támogassák az EU-ból ezekbe az országokba történő
    visszafogadásokat és visszaküldéseket.


  • Minden olyan harmadik ország esetében, amely
    részt vesz migrációs együttműködésben, értékeljék az
    emberi jogok helyzetét és kövessék azok folyamatosan
    figyelemmel.


  • Vállaljanak nagyobb morális és tevőleges
    felelősséget a globális menekültválságban kezelésében azzal,
    hogy azonnali és konkrét lépéseket tesznek az áttelepítési
    helyek növelése érdekében és alakítsanak ki más legális
    migrációs csatornákat az EU-ba tartó menekültek és
    menedékkérők részére.

Az Amnesty International – más vezető jogvédő szervezetekkel együtt – ellenzi az EU-Törökország alkut, amelyet a menekültek és menedékkérők jogainak kiárusításának és elárulásának tartunk. Ebben az írásunkban részletesen elmagyarázzuk, hogy miért tarjuk jogilag és morálisan is vállalhatatlannak az alkut.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország