A Bizottság migrációs csomagja egy rossz kezdet

Szerda délelőtt állt elő az Európai Bizottság a migráció uniós szintű közös kezelésére vonatkozó javaslataival.

„Az EU úgy tesz, mint ha a migrációs csomagja egy friss kezdet lenne, valójában a cél ugyanaz, mint korábban: még magasabb falak, még sűrűbb szögesdrót. Ahelyett, hogy a javaslat arról szólna, hogyan lehet a menekülő embereket biztonságba helyezni, nem történik más, mint a már eddig is működésképtelen és rettenetes következményekkel járó rendszert próbálják meg újracsomagolni.” – mondta Eve Geddie, az Amnesty International európai intézményekkel foglalkozó irodájának vezetője. 

„A javaslat érdemben nem enyhíti a görögországi menekülttáborokban élő ezrek szenvedését, és a líbiai táborokban kínzott emberekért sem tesz semmit, ahogyan nem jelent segítséget azoknak az országoknak sem, ahol az emberek először Európába lépnek.”

“Jó lépés, hogy monitorozni fogják a határokon elkövetett erőszakos intézkedéseket, de ez nem teszi semmissé, hogy a csomag főszabállyá teszi a menekülő emberek őrizetét és távoltartását Európától, és ebben nagyban épít az emberi jogokat rendszeresen megsértő kormányokra.”

„Itt a lehetőség a politikusok számára, hogy javítsanak a Bizottság ötletein, és az emberek védelmét és méltóságát helyezzék a középpontba. Egy reális, de ambiciózus tervre van szükség, amely növeli a biztonságos és legális migrációs útvonalak számát, és egy emberséges, hosszútávon is fenntartható uniós migrációs politikát honosít meg.”