Az egyiptomi alelnöknek meg kell fékeznie a békés tüntetőket érő erőszakos támadásokat / Egyptian Vice President must halt attacks on peaceful protesters

 

„Az egyiptomi hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a tüntetők, újságírók és a jogvédő aktivisták megfelelő védelemben részesüljenek. A helyszínen tartózkodó rendőri erők hiánya jelezheti az egyiptomi kormány bűnrészességét az erőszak eszkalálódásában, de legalábbis egyenértékű a jog és a rend fenntartásáról való teljes lemondással egy nemzeti válsághelyzet közepén” – mondta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára. 

„Bármilyen nézeteket fejezzenek is ki, a békés tüntetéseket engedélyezni kell, a békés tüntetők védelmét pedig biztosítani kell, attól függetlenül, hogy közben milyen politikai tárgyalások zajlanak éppen”.

Az Amnesty International Hishram Mubarak Jogi Központban tartózkodó munkatársai arról számoltak be, hogy az épületet megszállták a biztonsági erők.

A helyszínen tartózkodó tényfeltáró csoport tegnap pedig arról is beszámolt, hogy az erőszakos támadások mögött részben az egyiptomi hatóságok állnak, akik így próbálják elnyomni a politikai reformokért tüntető tömegeket.

A szervezet arra kér más államokat is, hogy gyakoroljanak nyomást az egyiptomi vezetésre, annak érdekében, hogy fogják vissza erőszakos támogatóikat.

„Omar Szulejmán alelnök arra kapott megbízást, hogy oldja meg a jelenlegi válságot. Ezért vezetőszerepet kell vállalnia az utcákon elszabaduló szervezett erőszak visszaszorításában.” – mondta Salil Shetty.

„Minél gyorsabban kell cselekednie, ha azt akarja, hogy a reformok iránti kötelezettségvállalásainak belföldön és külföldön is hitelt adjanak.”

„Közben az Egyiptommal szoros kapcsolatban álló államokra hárul az a feladat, hogy nyomást gyakoroljanak az egyiptomi hatóságokra, az erőszak megfékezése érdekében.”

„Világossá kell tenniük, hogy a békés tüntetések megfelelő védelmének hiánya, az önkényes letartóztatások sora, és más erőszakos cselekmények komolyan ronthatják az Egyiptomhoz fűződő kapcsolataikat.”

*****************************************

 Amnesty International has called on the Egyptian Vice President, Omar Suleiman, to stop the violence unleashed by pro-government supporters in Cairo and across the country amid fresh reports of a renewed crackdown on journalists and activists.

Journalists have reportedly been detained and activists harassed by security forces following violence yesterday that saw at least five killed and several hundred wounded in the fighting between pro- and anti-government supporters in Cairo’s Tahrir Square.

“The Egyptian authorities must ensure that protesters, journalists and human rights activists are protected. The lack of police on the ground responding to the violence is a blatant sign of the complicity of the Egyptian government in the violence, or at best the total abdication of responsibility for law and order at a moment of national crisis,” said Salil Shetty, Amnesty International’s Secretary General.

“Peaceful demonstrations must be allowed, whatever the views expressed, and peaceful demonstrators must be protected, and regardless of any political negotiations taking place.”

Amnesty International staff present at the Hisham Mubarak Law Centre, a key Egyptian human rights organisation, said it had been raided by the security forces.

The Amnesty International fact-finding team in Egypt also reported yesterday that the violence then appeared to be orchestrated in part by the authorities to suppress continuing mass protests calling for political reform.

The organisation also called on other states to use their influence to urge the Egyptian authorities to rein in their supporters.

“Vice President Omar Suleiman has been appointed to handle the current crisis. As such he must show true leadership now by responding to the organize violence that we are seeing on the streets,” said Salil Shetty.

“He must act if his stated commitment to reform is to have any credibility, at home and abroad.”

“At the same time it is incumbent on countries with close ties to Egypt to exert influence on the Egyptian authorities to stop the violence.

“They need to make clear that the failure to protect peaceful demonstrators from violence, arbitrary arrest and other violations will severely damage Egypt’s relationship with these countries”

Téma