Az Amnesty International megdöbbent az Európai Bizottság a franciaországi romákkal szembeni bánásmódra adott válaszán/ Amnesty dismayed at Commission’s response to France’s Roma treatment

 

“Meg vagyunk döbbenve, mert úgy tűnik, a Bizottság elfogadta Franciaország biztosítékát arról, hogy intézkedései nem a romákat célozták meg.”-mondta Nicolas Beger, az Amnesty International európai irodájának elnöke.” Ez az állítás egyértelműen ellentmond a francia kormány augusztus 5-i belső feljegyzésének, amely a romákat, mint kiemelt célcsoportot nevezi meg.”A Bizottság ezzel azt sugallja, hogy az intézkedéseknek nem volt diszkriminatív hatása egy etnikai kisebbségre sem, ez minden olyan roma ember arculcsapásával ér fel, aki elvesztette otthonát, és el kellett, vagy el kell hagynia az országot.Ez a döntés veszélyes üzenetet küld az EU tagállamok kormányai számára, mégpedig azt, hogy ők is megúszhatják a kisebbségek elleni visszaélést hazájukban. A Bizottságnak foglalkoznia kellene az EU Alapjogi Chartájának, valamint a szabad mozgás irányelvének nyilvánvaló megsértésével. Továbbá be kell bizonyítania, hogy képes az emberi jogi jogsértések megfelelő kezelésére.

Ugyanakkor, az Amnesty International kijelentette, hogy volt néhány pozitív vonatkozása is a Bizottság bejelentésének. “Természetesen üdvözöljük a Bizottság azon elkötelezettségét, mely valamennyi uniós országban megvizsgálja a roma népesség helyzetét, és azon terv előterjesztését, mely a jövő év elején uniós keretet határoz meg a nemzeti roma integrációs stratégiákra.” mondta Beger.

Az Alapjogi Charta-t is beleértve minden Európai Uniós szerződés tiltja a hátrányos megkülönböztetést és a kollektív kitoloncolást, és biztosítja a mozgás szabadságát. Július végén a francia elnök, Nicolas Sarkozy, elrendelte a tiltott táborokban élő romák kilakoltatását és kiutasítását, miután összecsapások törtek ki azt követően, hogy egy roma férfit a rendőrök lelőttek. A francia kormány azt állította, hogy az intézkedések nem a romákat támadták, így ez nem tekinthető diszkriminációnak. Ugyanakkor a francia kormány később kiszivárgott feljegyzése azt mutatta, hogy a roma táborok valóban kiemelt célpontok voltak Franciaországban. Az EU igazságügyi biztosa, Viviane Reding erőteljesen reagált a franciaországi eseményekre, és bejelentette, hogy a Bizottság eljárást fog indítani az ügyben. Reding kiszivárgott jelentésekre tett nyilatkozata szeptember közepén politikai felháborodást keltett az európai csúcstalálkozón. A Bizottság jogsértési eljárást indított, mely arra kötelezi Franciaországot, hogy reagáljon a Bizottság követelményeire és hatékonyabban ültesse át az uniós jogszabályokat a francia jogba. Ha Franciaország nem tesz eleget a Bizottság követelményeinek, végső soron az Európai Bíróság elé fog kerülni.

További információk/háttér:

Amnesty International European Institutions Office (Brussels)

Tel: +32 (0)2 502 1499/+32 (0)2 548 2773

E-mail: amnestyintl@amnesty.eu

_________________________________________________

“We‘re dismayed that the Commission appears to have accepted assurances by France that its measures didn’t set out to target Roma people,” said Nicolas Beger, Director of Amnesty International’s European Institutions office. “This assertion is clearly contradicted by the French Government’s internal memo of 5 August which explicitly names the Roma as the priority target group. For the Commission then to imply that the measures had no discriminatory effect on a specific ethnic minority is a slap in the face to all the Roma people who have lost their homes and have had to leave the country and those who will shortly do so,” said Beger. “This sends a dangerous signal to EU governments that they can get away with abusing minorities on their own soil. The Commission should address clear breaches of the EU’s Charter of Fundamental Rights as well as the Free Movement Directive. The Commission has yet to show that it is able to address human rights violations properly. ”

However, Amnesty International said that there were some positive aspects to the Commission’s announcement. “We obviously welcome the Commission’s commitment to examining the situation of Roma people in all EU countries and its plan to present an EU framework for national Roma integration strategies early next year,” said Beger.

The EU treaties, including the Charter of Fundamental Rights, prohibit discrimination and collective expulsions and ensure freedom of movement. In late July, the French President, Nicolas Sarkozy, ordered the eviction and expulsion of Roma people living in illicit camps following a clash between Travellers and police after a male Traveller was shot dead by the police. The French Government claimed that the actions did not target the Roma as a group and thus were not discriminatory. However, a French Government memo which was later leaked showed that Roma camps were indeed a priority target. The EU Justice Commissioner Viviane Reding reacted strongly to the events in France, announcing that the Commission would hold a legal investigation. Her reaction to the leaked memo caused a political furore at the European Summit in mid-September. The infringement procedure initiated by the Commission obliges France to react to the Commission’s requirements for EU legislation to be more effectively transposed into French law. If France fails to satisfy the Commission’s requirements it may ultimately be taken to the European Court of Justice.

For further comment/background and interviews, contact:

Amnesty International European Institutions Office (Brussels)

Tel: +32 (0)2 502 1499/+32 (0)2 548 2773

E-mail: amnestyintl@amnesty.eu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Téma