Az Élet határok nélkül – adj esélyt a menekülőknek kampány újabb állomása
Az Amnesty International Magyarország 2016. március 5-én indította útjára Élet határok nélkülnevű kampányát, amelynek célja célja, hogy a magyar társadalom befogadóbb és szolidárisabb legyen a hazánkba érkező és köztünk élő menekültekkel és menedékkérőkkel szemben. A kampány másik fontos célja, hogy a feladat, közösség nélkül maradt önkénteseket összefogja, közös gondolkozásra és cselekvésre ösztönözze. Szeretnénk összehozni azt a közösséget Magyarországon, amely közösen dolgozna azon, hogy hazánk befogadóbb, nyitottabb és szabadabb ország legyen.
A kampány október közepéig tart, amelynek során rendszeres közösségi programok és interaktív események szervezésével biztosítjuk, hogy az uralkodó idegenellenes retorika mellett megjelenhessen azoknak is a hangja, akik esélyt akarnak adni a kiszolgáltatott embereknek. Célunk, hogy mindenki adjon egy esélyt a menekülőknek, ismerje meg őket és a történetüket, mielőtt véleményt formál róluk.
A kampány keretében most útnak indítunk egy nyilatkozatot Legyen az ember az első címmel, amelyhez olyan emberek csatlakozását várjuk, akik hisznek abban, hogy mindenki megérdemel egy esélyt, a bajban lévő embereken pedig segítenünk kell. Mindazok csatlakozását várjuk, akik nem fogadják el a menekülők ellen uszító kormányzati gyűlöletkampányt, amely szerint a menekülő emberek bűnözést és terrort hoznak az országunkba, és nem hagyják magukat tévhitek és féligazságok által félrevezetni.
A célunk, hogy legalább 20 ezer ember vállalja az aláírásával, hogy nem ért egyet a kormány megbélyegző és idegenellenes politikájával, ezért egészen októberig folytatjuk az aláírásgyűjtést. A kampány végén a nyilatkozatot és az összegyűlt aláírásokat elvisszük Orbán Viktornak és Áder Jánosnak, hogy számukra is egyértelmű legyen: sokan élünk olyanok Magyarországon, akik nem kérünk a védelemre szoruló emberek megbélyegzéséből, az idegenellenes kormányzati politikából és intézkedésekből.
„A Legyen az ember az első című nyilatkozathoz olyanok csatlakozását várjuk, akik bár sokfélék, mégis nyitottak, és nem értenek egyet azzal a szándékkal, hogy kiszolgáltatott emberekből ellenséget csináljunk” – mondta Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója. „Itt az idő, hogy megmutassuk: sokan vagyunk, akik nem értünk egyet a kormány gyűlöletpolitikájával.”
A kampány következő állomása április 15-én a Corvin Clubban lesz, ahol magyar slammerek mondanak a meneküléshez, be- és elfogadáshoz, valamint a kampány témájához kapcsolódó szövegeket.