Az Amnesty International küldöttsége nemrég tért vissza az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetéről és Szicíliából, ahol a Földközi-tenger középső régiójában megmentett migránsok, menekültek és menedékkérők ügyében gyűjtöttek bizonyítékokat.
Az utóbbi két hétben több mint tízezer embert mentettek ki a tengerből, de így is több százan odavesztek. A túlélők nagy része megrázó esetekről számolt be. Az alábbi történet egy szomáliai fiútól származik, aki egy több mint 3 hónapos, borzalmas utazás során vesztette el a barátját. Az Amnesty International egy lampedusai befogadó állomáson beszélgetett vele kevesebb mint egy héttel azután, hogy április 17-én kimentették. Nevét a kérésére megváltoztattuk.
A
nevem Ali, és Szomáliából jöttem. 15 éves vagyok.
Kilenc
éves voltam, amikor elválasztottak a családomtól és a fővárosba,
Mogadishuba vittek, ahol barátoknál éltem a Yaqshid körzetben.
Ott tanultam meg angolul és abból éltem, hogy katonák cipőjét
pucoltam.
Három
hónappal ezelőtt elhagytam Szomáliát. Ott nagyon sok probléma
van – harcok, szárazság, éhezés. Norvégiába szeretnék menni,
hogy jobb életem legyen.
Egy
barátommal utaztam együtt. Az ő apja fizette az utunkat
Szomáliából Líbiába a sivatagon keresztül. Hosszú és nehéz
út volt, egy platós terepjárón utaztunk Etiópián, Szudánon,
Líbián keresztül. A barátomnak nem sikerült a menekülés.
Leesett a terepjáró platójáról, mert az embercsempészek nagyon
gyorsan hajtottak keresztül a Szaharán.
A
csempészek megállították az autót, mi pedig megvizsgáltuk, hogy
jól van-e, de sajnos nem volt. A sivatagban temettük el. 19 éves
volt akkor. Amikor később felhívtam az apját, hogy elmondjam neki
mi történt, nagyon nehéz volt beszélnem vele.
Nagyjából
három hónappal azután, hogy elhagytuk Szomáliát, megérkeztünk
Tripoliba. Körülbelül egy hétig voltunk ott egy nagy házban,
ahol sok más ember is volt. Az embercsempészek külön házakba
vitték a szomáliaiakat és az eritreaiakat. A fogvatartóink nagyon
rossz emberek voltak, megütötték a barátaimat. Fegyvereik
voltak, nagy puskáik és pisztolyaik is.
Az
az ember, akié a csónak volt, még több pénzt kért tőlem, hogy
eljuthassak Európába. 1900 dollárt akart, de nekem nem volt ennyi
pénzem, sem családom, aki fizetni tudott volna. Így a többiek
segítettek nekem összeszedni a szükséges pénzt az utazáshoz.
Kiderült, hogy hazudott nekünk. Azt mondta, hogy egy üvegszálas
csónakkal megyünk, de egy felfújható gumicsónak volt.
Mielőtt
elindultunk volna, baleset történt a szálláson Tripoliban.
Néhányan gázzal főztek, páran pedig dohányoztak a közelben. A
gázpalack kigyulladt és felrobbant. Tíz ember meghalt, őket
Tripoliban temettük el.22 Eritreából származó ember súlyosan
megsérült. Teljesen összeégtek a tűzben, de az embercsempészek
erőszakkal kényszerítették őket, hogy így is beszálljanak a
csónakba.
Április
16-án késő este indultunk és éjfél körül hagytuk el Tripolit.
Több mint hetvenen voltunk, köztük súlyosan sérült emberek.
Nagyjából 45 szomáliai, 24 eritreai, két bangladesi és két
ghánai volt köztünk.Reggel kilenc, fél tíz körül a levegő
kezdett ereszteni a csónakból. Az emberek a csónak elejébe
siettek, hogy betapasszák a lyukat. Műholdas telefont használtunk,
hogy segítséget hívjunk. Hat órát vártunk a mentőhajó
érkezésére.Az a hat óra volt életem legrosszabb élménye.
Azt gondoltam, nem fogom túlélni. Az emberek hangosan imádkoztak,
kérték Istent, hogy könyörüljön rajtuk.
© EPAA pénzügyőrök hajója megérkezik a kikötőbe
Délután
három körül megérkezett a mentőhajó, az olasz Guardia di
Finanza egy szürke csónakja.
Úgy
éreztem, mintha abban a pillanatban újjászülettem volna.
A
barátaim a csónakban mind jól voltak, de a sérültek nagyon rossz
állapotba kerültek az utazás során. Egy eritreai nő belehalt az
égési sérüléseibe. Egy másik nőtől elvették a kétéves
kisfiát, mert az asszonynak nagyon súlyosak voltak a sérülései.
Így ők elszakadtak egymástól, amikor Lampedusába érkeztünk.
© Amnesty InternationalFogadó központ, Lampedusa
Most
van hol laknunk, van élelmünk is, köszönjük Istennek, hogy
megmentett bennünket. És köszönjük Olaszországnak.
Sokan
halnak meg. A szomáliai emberek továbbra is megpróbálkoznak az
úttal, mert a hazámban nincs béke és nincs munka sem. Itt
Lampedusában láttam olyan jeleket, amiknek örülök. Sokan azt
mondják, a kormányoknak az emberi életeket kell védenie, nem a
határokat. Én is ezt szeretném üzenni nekik.
Az
Amnesty International megtudta a lampedusai befogadó központ
személyzetétől és a helyi kórház igazgatójától, hogy a
sérült eritreai nő és gyermeke később Szicíliában újra
egymásra talált.
© Amnesty InternationalA fogadó központtól Lampedusa központjába vezető úton
Hogyan
segíthetsz? Írd alá a petíciót, és oszd meg minél több
emberrel.
