Az elmúlt három évben megduplázódott azoknak az afgánok a száma, akik bár elmenekültek otthonaikból az erőszak elől, mégis ott rekedtek saját országukban a túlélésért küzdve – mutat rá az Amnesty International ma megjelent új jelentése.
-
Napjainkra döbbenetes számban, 1,2 millióan kényszerültek elhagyni lakóhelyüket. Ez a 2013-ban mért 500 ezer főhöz képest drasztikus növekedést jelent. Az afgánok már most a világ egyik legnagyobb menekült csoportját alkotják: körülbelül 2,6 millió afgán állampolgár él az országhatáron kívül.
Az Amnesty International új jelentése: “A gyermekeim meg fognak halni ezen a télen”: Afganisztán megszegett ígérete (‘My Children Will Die This Winter’: Afghanistan’s Broken Promise to the Displaced) – újból rávilágít az ország elfeledett áldozataira, akik ugyan elmenekültek az otthonaikból, de menekültek maradtak az ország határain belül.
„Nagy a kockázata annak, hogy megfeledkezünk a konfliktus által hátrahagyottakról, mivel a világ figyelme úgy tűnik, elfordult Afganisztántól” – mondta Champa Patel, az Amnesty International dél-ázsiai igazgatója. „Miután elmenekültek az otthonaikból, hogy máshol biztonságos menedékre leljenek, egyre több afgán sínylődik megdöbbentő körülmények között a saját hazájában, és folytat végeláthatatlan harcot a túlélésért.”
Az Amnesty International kutatása szerint az egymást követő afgán kormányok által tett ígéretek ellenére a belső menekültek (Internally Dipslaced Person, IDP) Afganisztánban továbbra sem jutnak hozzá a megfelelő védelemhez, élelmiszerekhez, vízhez, egészségügyi ellátáshoz, és nincs lehetőségük arra, hogy folytassák tanulmányaikat vagy dolgozzanak.
„Még egy állat sem lakna ebben a kunyhóban, de nekünk muszáj” – mondta az ötven éves Mastan az Amnesty Internationalnek, aki egy táborban él Herátban. „Szívesebben lennék egy börtönben, mint ezen a helyen. Ott legalább nem kellene aggódnom az étel és a biztonság miatt.”
Az elmúlt évek során a helyzetük drámaian romlott, egyre kevesebb a támogatás, és csökkentették az olyan alapszükségleteket is, mint a rendelkezésre álló élelmiszer. 2014-ben bevezettek egy új, a belső menekültekről szóló állásfoglalást, amely mentőöv lehetne számukra, azonban ebből – az állítólagos korrupció, az afgán kormány erőforráshiánya és a nemzetközi érdeklődés hiánya miatt – a gyakorlatba szinte semmit nem ültettek át.
Kényszerkilakoltatás
Annak ellenére, hogy az afgán hatóságok ígéretet tettek arra, hogy javítani fognak a belső menekültek életkörülményein, az Amnesty International bizonyítékokat talált arra, hogy a kényszerkilakoltatás – mind a kormány, mind a nem állami szereplők részéről – mindennapos veszélyt jelent. 2015. június 18-án, a Ramadán első napján, egy csapat katonának tűnő felfegyverkezett férfi azzal fenyegetőzött, hogy buldózerekkel elbontják a Kabulban található Chaman-e-Babrak tábort. Egy idős férfi tiltakozott, és kérte a közelben lévő rendőröket, hogy állítsák le a kényszerkilakoltatást. A fegyveres férfiak megverték, ez pedig tüntetéshez vezetett. A helybeliek azt mesélték, hogy válaszul a rendőrség és a fegyveres férfiak tűzet nyitottak a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekre, megöltek két embert, és megsebesítettek tíz másikat. Az egyik sérült egy tizenkét éves fiú volt. Nem került sor semmilyen vizsgálatra, és senki sem vontak felelősségre.
Küzdelem a túlélésért
A legtöbb belső menekültekből álló közösség nem fér hozzá megfelelő egészségügyi ellátáshoz. A civil szervezetek vagy a kormány által működtetett mobil rendelők csak időnként elérhetőek, vagyis a belső menekültek gyakran rákényszerülnek, hogy magánegészségügyi ellátást vegyenek igénybe, amelyet azonban nem engedhetnek meg maguknak. „Ha betegek vagyunk, koldulnom kell, hogy pénzt szerezhessek a magánklinikára” – mondta egy 50 éves asszony az Amnesty Internationalnek Herátban. „Nincs más választásunk.”
Mivel az embereknek nincsen állandó bevétele, a belső menekültek hatalmas adósságokba kényszerülnek. Egy apa azt mesélte az Amnesty Internationalnek, hogy 20.000 afgán afgánit (292 amerikai dollár) kellett kölcsön kérnie, hogy ki tudja fizetni a fia műtétjét. „Számunkra ez egy hatalmas összeg” – mondta az apa.
Annak ellenére, hogy a 2014-es állásfoglalás és a nemzetközi jogi kötelezettségek alapján a belső menekülteknek joguk van élelmiszert, vizet és a megfelelő ruházatot kérni és kapni, az afgán kormány nem képes megfelelő hozzáférést biztosítani számukra az alapvető szükségletekhez. Az emberek arra kényszerülnek, hogy naponta hosszú sétákat tegyenek a vízért, és küzdenek, hogy aznapra valami ételt szerezzenek.
„Az étel luxusnak számít itt, senki sem engedheti meg magának” – mondta Raz Muhammad a kabuli Chaman-e-Barbak tábor közösségi vezetője. „Leginkább kenyéren és romlott zöldségen élünk. Legutóbb tavaly tél elején kaptunk élelmiszercsomagot, három zsák gabonát.
Mióta el kellett hagyniuk az otthonukat, a kiskorú belső menekültek oktatása nem megoldott, a felnőttek pedig krónikus munkanélküliséggel néznek szembe.
„A belső menekülteknek nem lenne szabad semmilyen kirekesztéssel szembesülniük” – jelentette ki Champa Patel. „Ugyanúgy hozzá kéne férniük az oktatáshoz és a foglalkoztatáshoz, mint más afgánok.”
A 2014-es állásfoglalás kimondja, hogy egyetlen belső menekült gyermektől sem tagadhatják meg az oktatást, még akkor sem, ha családja az olyan alapvető felszereléseket, mint a tankönyv vagy az egyenruha, nem engedheti meg magának. A gyakorlatban azonban a belső menekültek pénzügyi nehézségei miatt a gyermekeknek gyakran dolgozniuk kell, hogy támogassák a családjukat, így például autót mosnak, pénzért cipőt pucolnak vagy műanyag zacskókat gyűjtenek, hogy azokat újra eladják.
“A belső menekültek pénzügyi terhei összetettek” – mondta Champa Patel. “Elvesztették a hagyományos megélhetési forrásaikat, és csak kevés lehetőségük van a munkára. Mindez olyan körülményeket teremt, ahol a nők nem dolgozhatnak, a gyermekeket pedig kizsákmányolják, és nem részesülnek oktatásban.”
A belső menekültekről szóló állásfoglalás – egy megszegett ígéret
A 2014-es állásfoglalás rögzíti a belső menekültek jogait, és konkrét cselekvési tervet ad az afgán kormánynak annak végrehajtásához. Eddig azonban sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és kevés haszonnal szolgált. Sok oka van, hogy miért nem sikerül a gyakorlatba átültetni a rendelkezéseket: az egyik az, hogy nincsen szakértelme és erőforrása az afgán kormánynak, hogy a belső menekültekről gondoskodjon. Az alulfinanszírozott és évek óta korrupcióval vádolt menekültügyi minisztérium koordinálja az állásfoglalás végrehajtását. Ugyanakkor a nemzetközi közösség sem avatkozott be a képességeihez mérten eléggé azokon a területeken, ahol az afgán kormány tehetetlen volt. A világ újabb válságokra figyel, a pénzadományokat is inkább más helyekre csoportosítják, vagyis Afganisztán támogatása egyre csökken. Az ENSZ 393 millió dollár humanitárius támogatást kért Afganisztán számára 2016-ban – évek óta ez a legkisebb összeg, dacára a borzalmas humanitárius helyzetnek. Májusig az összeg kevesebb mint negyede érkezett meg.
Ajánlások
Az Amnesty International felszólítja az afgán hatóságokat és a nemzetközi közösséget, hogy haladéktalanul biztosítsák a belső menekültek legégetőbb szükségleteinek teljesülését. Az afgán kormány kötelessége, hogy a belső menekültekről szóló állásfoglalás végrehajtását prioritássá tegye, és biztosítsa az elegendő erőforrásokat arra, hogy az ígéretek valósággá váljanak.
A kulcsfontosságú nemzetközi szereplőknek Afganisztánban szintén többet kell tenniük azért, hogy az afgán belső menekültek emberi jogai ne sérüljenek, és több erőforrást és szaktudást kell biztosítaniuk az állásfoglalás végrehajtására.
“Minden szereplő, aki az elmúlt 15 évben Afganisztánban jelen volt, felelős abban, hogy ez az összefogás létrejöjjön, és meggyőződjön arról, hogy azok az emberek, akiket a nemzetközi közösség segíteni kíván, nem kerülnek egy még bizonytalanabb helyzetbe” – hangsúlyozta Champa Patel. “Afganisztánnak és a világnak most kell cselekednie, hogy véget vessenek az országban tartó menekültválságnak, mielőtt még túl késő lesz.”
