A zene halála: célpontban az orosz utcazenészek

Egy, a gyülekezési jogot korlátozó szabály alapján szabálysértési eljárást indítanak utcazenészek ellen Oroszországban, aminek súlyos pénzbüntetést vagy akár elzárás lehet a vége. Két ismert szentpétervári zenész áll ma bíróság elé, mert zenélni mertek a Manyezsnaja téren.

Éppen
felhangzott egy orosz népdal
a Moszkva belvárosában található
Manyezsnaja téren,
amikor
hirtelen megjelent
egy rendőrautó.

A szentpétervári Muszorgszkij
Zeneakadémia díjnyertes tanulói, Lyubov Startseva és Violetta
Mikhaylova aggódva néztek össze a
hangszereik felett. Számtalanszor
zenéltek már Szentpétervár utcáin, korábban
soha nem
zavarta ez a hatóságokat. 

Két rendőr szállt ki az
autóból – ellenőrizték a személyi igazolványukat,
majd beparancsolták őket a járműbe. Ősi húros hangszereiket, a
domrát
és a guszlit
behajították a csomagtartóba.

“Mit tettünk?” –
kérdezték riadtan a fiatal lányok

“20.2.2
paragrafus” mondta a rendőr. „Megnézhetik az interneten… Nem
tudják, mi történik a moszkvai utcazenészekkel?” 

A
Kitay-Gorod rendőrőrsön Lyubov és Violetta maguk is
megtapasztalhatták, miről beszélt a rendőr. Három és fél órát
töltöttek őrizetben, végül
kiderült, hogy szabálysértés elkövetése miatt vitték be őket.
Tárgyalásukat
mára (augusztus
10.) tűzték ki.
A vád:
megsértették a „tömegrendezvények szervezésére, a személyek
egyidejű jelenlétével szervezett összejövetelére és az
állampolgárok nyilvános helyen történő mozgására” vonatkozó
szabályt.

Ha bűnösnek
találják őket, 20.000 rubelnyi (kb. 85.000 forintnyi) pénzbírságot
kell befizetniük vagy akár 15 napra is
bezárhatják őket. Az Amnesty
Internationalnek azt mondták, nem terveznek ügyvédet fogadni, mert
Putyin Oroszországában a vád szinte egyenlő a bűnösség
kimondásával.

A szabálysértést
2012 augusztusában vezették be válaszul a parlamenti választások
után kirobbant nagyszabású tömegtüntetésekre.

A
hatalmon lévő Egységes Oroszország Párt
célja elsősorban az volt, hogy ne
lehessen tiltakozásokat és a politikai
flashmobokat tartani.
Mivel a
„személyek egyidejű jelenlétével szervezett összejövetel”
egy igencsak tág fogalom, így ez megnyitotta az utat az előtt,
hogy a rögtönzött, ártalmatlan mindennapi összejövetelek
esetében is jogi útra tereljék az ügyet. Ezt követően az
utcazenészek és a művészek a moszkvai rendőrség kedvenc
célpontjává váltak.

Moszkva
utcáit az utcazenészektől való megtisztításának nem hivatalos
kampányát 2014 nyarán indították. Azóta
utcazenészek tucatjait tartóztatták le. A visszaesőknek 150.000
rubelnyi (kb. 650.000 forintnyi) pénzbüntetést kellett
befizetniük, hangszereiket pedig elkobozták.

„A
moszkvaiak
döbbenten nézték végig, ahogy kedvenc sétálóutcájuk, az Arbat
utca kihalttá válik” – írta a Moskovskyi
Komsomolets
újság tavaly
novemberben. 

A
moszkvai előadóművészek tiltakozással reagáltak a csapásra:
múlt év júniusában szájukat, hangszereiket és adománygyűjtő
dobozaikat ragasztószalaggal ragasztották le, valamint kezüket is
összekötözték, így tiltakozva
szimbolikusan művészi szabadságuk
korlátozása ellen.
Erőfeszítéseik hiábavalók voltak. A városvezetés 15 helyet
jelölt ki az utcai előadóművészek számára, valamint a
művészeknek egy engedélyezési eljáráson is át kell
esniük. 

Lyubov guszlin, egy orosz citeraszerű hangszeren
játszik, Violetta pedig a domra, egy háromhúros lant művésze.
Mindketten a húszas éveikben járnak, és számtalan díjat –
köztük nemzetközi elismeréseket is –
zsebeltek már be, számukra
az utcazenélés inkább hobbi, semmint megélhetési forma.

A
fiatal zenészek nem vállalnak szolidaritást azokkal, akiket a
múltban szintén hasonló okok miatt tartóztattak le. 

„Nem
is sejtettük, hogy ehhez hasonló kellemetlen élmény érhet minket
Moszkvában” – mondta Lyubov az Amnesty Internationalnek.
„Nem vagyunk bajkeverők, nem tiltakoztunk, nem csináltunk semmi
rosszat.”

“Ha
Szentpéterváron játszunk, az emberek megállnak és hallgatják a
zenénket. Sokan közülük sosem láttak még orosz népi
hangszereket, és megköszönik a játékunkat.”

Augusztus
10-én kiderül, az orosz igazságszolgáltatás hogyan köszöni meg
Lyubov és Violetta előadását. Hangszereik
addig is a rendőrségnél
maradnak.