Számok
helyett történetek
Ehhez
a területhez kapcsolódnak az arra vonatkozó döntések – vagy ezen
döntéseknek a semmibevétele –, melyek a női testre irányuló
vagy az abban zajló folyamatokra vonatkoznak. Ide tartozik például
a szexuális aktus, a megfelelő egészségügyi ellátás- és
tájékoztatás, a terhesség, vagy az abortusz kérdésköre.
Amiatt
a felfogás miatt, amely a női testet gyakorta egy olyan szexuális
és reprodukciós eszköznek tekinti, melynek nincs hatalma a fenti
folyamatok felett, sok nő élettörténete egyenlővé válik a
teste történetével; olyan történetekkel, melyek a világ számos
pontján, nők milliói számára válnak rémálommá vagy az
elnyomás és jogfosztottság krónikájává. Pedig azokban az
esetekben, melyekben a lányok és nők teste vagy testi működése
lesz az alapvető emberi jogok eltiprásának színtere, a nemi alapú
megkülönböztetés hatása sokszor akár végzetes is lehet.
Szerencsére
számos civil szervezet és női jogokért küzdő mozgalom, valamint
a saját elnyomására ráébredő, és a tényleges szellemi, testi,
és társadalmi függetlenségéért küzdő nő erőfeszítései
folytán a világ egyre inkább odafigyel ezekre a történetekre.
Ezek azonban gyakran igen aggasztó állapotokról számolnak be.
Az
ENSZ kutatásai alapján naponta körülbelül 800 nő hal bele a
terhességbe vagy a szülésbe, és naponta további 20 nő szenved
élete végéig terhesség, szülés, vagy nem biztonságos abortusz
során szerzett sérülés, fertőzés, betegség, vagy rokkantság
miatt. Ezen kívül évente körülbelül 19 millió nem
biztonságosan elvégzett abortuszt hajtanak végre a fejlődő
országokban, melyekből 2,5 millió serdülő korú lányokat érint;
azt a korosztályt, amely a 70%-át teszi ki a nem biztonságos
abortusz miatt kórházi ellátást igénylőknek.
Ezek
a könnyen kiolvasható, ám mélységükben teljességgel fel nem
fogható számok mind a női testet érintő jogi mulasztások
eredményét képezik. Az ehhez hasonló statisztikákban a
megkárosított személyek csoportként szerepelnek, és borzalmaikat
számszerű adatokba sűrítve tárják a világ elé. Ám a
nyilvános jelentések tényszerű sorai között személyes sorsok
milliói bújnak meg. Az elkeserítően nagy számok egyenként
lebonthatóak olyan nők eseteire, akiknek nevük, jelenük, múltjuk,
s az előbbiek nyomát magán viselő, vagy azok miatt szertefoszlott
jövőjük van. Bár a hangjuk egyenként nehezen hallható ki a
nőkkel szemben elkövetett visszaélések tömegéből, életük
története a testükre van írva, és tanúskodik az átélt
megpróbáltatásokról.
Az
Amnesty International „Az én testem, az én jogaim” („My Body,
My Rights”) nevű kampányának részeként számtalan ilyen, a
statisztikák mögött megbújó élettörténetet gyűjtött össze,
hogy felhívja a figyelmet a nők szexuális- és reprodukciós
jogaival kapcsolatos visszaélésekre a világ minden országában.
Ezek az interjúk, beszélgetések belülről szemléltetik azokat az
egyéni sorsokat, amelyekről a világ legtöbbször csak számok
formájában értesül, és amelyek közül egytől egyig mind
egy-egy elnyomott, magára hagyott, kihasznált, vagy bántalmazott
női test történetét meséli el.
A
következőkben a szexuális- és reprodukciós jogok legproblémásabb
területeinek jelenségeit az Amnesty International által
megkérdezett lányok és nők egy-egy története illusztrálja.
„Az
én testem, az én történetem”
A
tájékoztatás és felvilágosítás hiánya
Az
egészségügyi ellátás hozzáférhetőségét és minőségét
több mint egy tucat országban megvizsgálva az Amnesty
International úgy találja, hogy a nők halálát okozó legfőbb ok
az elérhető egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó
információ hiánya. Sok megkérdezett nőnek nem voltak ismeretei
arról például, hogy jogában áll-e fogamzásgátló szerekhez
hozzájutnia és azokat használnia.
A
tény, hogy sok nő nincs tisztában a saját egészségére
vonatkozó tudnivalókkal, illetve a szexuális- és reprodukciós
jogaival, továbbá hogy férje vagy a családja beleegyezésére van
szüksége ahhoz, hogy hozzáférjen ezekhez az információkhoz, azt
jelenti, hogy kívül reked a saját testén, hiszen tájékoztatás
hiányában nem ismeri annak tulajdonságait és az arra leselkedő
veszélyeket, döntési lehetőség hiányában pedig az irányítást
sem tudja a kezébe venni fölötte.
Martával,
egy 30 éves jakartai háztartási alkalmazottal 2010-ben készített
interjút az Amnesty International. Elmondta, hogy a teherbe esését
megelőzően elment egy egészségügyi központba, ahol megtagadták
tőle a fogamzásgátlók kiadását. Azt mondták, csak az első
gyereke megszületése után használhat ilyen szereket, mert
különben könnyen meddővé válhat. Marta, akinek nem voltak
ismeretei az alternatív védekezési formákról, kisvártatva
terhes lett, és megszülte első gyermekét. Azóta jogosult a
fogamzásgátló szerek használatára. Egy helyi szülésznő így
nyilatkozott a szervezet megkérdezésére: „A tablettát és az
injekciókat csak azoknak említjük meg, akiknek már vannak
gyerekeik.”
Nem
biztonságos abortusz
A
megfelelő szexuális felvilágosítás hiánya az abortuszhoz való
hozzáférés korlátozásával vagy büntetésével párosítva azt
jelenti, hogy sok fiatal nőnek nincs más választása, mint hogy
kihordjon egy nem kívánt terhességet, vagy titokban végeztesse el
a terhességmegszakítást, általában sokkal kockázatosabb
körülmények közt. Az Amnesty International tapasztalatai alapján
a nem biztonságos vagy nem elérhető abortuszok számtalan nő
egészségének veszélyeztetéséért vagy haláláért felelősök.
A
kormányoknak meg kell adniuk az esélyt minden nőnek, hogy ő
döntsön a saját testével kapcsolatos folyamatokról, és nem
szabad megtagadniuk a lehetőséget tőle, hogy beszámoljon róla,
ha a teste visszaélések, erőszakos behatolások színterévé
vált. Ha pedig ezek bekövetkeznek, lehetővé kell tenniük
számára, hogy eldöntse, hogy meddig és milyen formában hordozza
magával a következményeket.
Az
Amnesty International 2010-es „Halld meg a hangjukat, és
cselekedj: szüntessük meg a nők és lányok ellen elkövetett nemi
erőszakot és szexuális zaklatást Nicaraguában” („Listen to
their voices and act: stop the rape and sexual abuse of women and
girls in Nicaragua”) című kiadványában a Nicaraguában
tapasztalt nők elleni diszkriminációt vizsgálta és összegezte.
Az ennek során megkérdezett 13 éves lány, Rosemery történetében
a női szexuális- és reprodukciós jogokkal való visszaélés két
fontos jelensége, a családon belüli erőszak és a nem biztonságos
abortusz összefonódnak. Az akkor 12 éves lányt saját nagybátyja
erőszakolta meg több héten keresztül több alkalommal is. A nem
kívánt aktusok során a lány teherbe esett. Rosemery és édesanyja
nem látott más megoldást, mint hogy titkos és illegális
abortuszhoz folyamodjanak. A család szerencsésnek tekinthető abban
a tekintetben, hogy sikerült szakértői segítséghez jutniuk, így
Rosemery abortusza higiénikus körülmények között zajlott, ám a
bűnvádi eljárás félelme továbbra is ott lebeg a család feje
fölött. Rosemery édesanyja, Adriana így nyilatkozott az esetről:
„[Azt szeretném kérni], hogy a kormány engedélyezze a
gyógyászati célú abortuszt, különösen a kislányok esetében,
akiknek a terhesség derékba töri az életükre vonatkozó terveit,
és nagy veszélyt jelent az egészségükre, ha egy másik
gyermeknek kell életet adniuk.”
HIV-vírus
A
terhességen és nem biztonságos abortuszon kívül más életreszóló
vagy akár végzetes következményei is lehetnek a tájékoztatás
hiányának; ilyenek például a szexuális úton terjedő
betegségek, köztük az egyik legveszélyesebb, a HIV-vírus.
2011-ben az UNAIDS jelentéseiből kiderült, hogy a fejlődő
országok fiataljainak mindössze 34%-a tudott helyesen megválaszolni
öt alapszintű kérdést a HIV-vírussal és annak megelőzésével
kapcsolatban. Ugyanez a demográfiai csoport adja az új
HIV-megbetegedések 41%-át.
Az
Amnesty International által összegyűjtött személyes
történetekből sokszor az derül ki, hogy a felvilágosítás
hiányát családon belüli erőszak vagy a nők orvosi kezelésének
hagyományos nemi szerepekből fakadó hátráltatása is tetézi.
„TH”,
egy 35 éves, négygyermekes dél-afrikai anya maga gondozta férje
HIV-pozitív második feleségét. Miután az asszony halála után
„TH” felvetette a védekezés kérdését, férje dühbe gurult,
és tudálékosnak nevezte őt. Mikor egy orvosi teszt kimutatta,
hogy „TH” maga is HIV-pozitív, férje felrótta neki, hogy az
engedélye nélkül vizsgáltatta meg magát, majd „Én járok a
gyógyszertárba, nem te” kijelentéssel elvette tőle a felírt
immunerősítőket, és azt mondta, hogy az asszonynak most már
együtt kell élnie a betegségével.
Párkapcsolati
erőszak
Annak
ellenére, hogy a nőkre is kiterjedő alapvető emberi jog, hogy
senki ne legyen kiszolgáltatva sem a saját testének, sem egy
másik, nála erősebb, nála társadalmilag értékesebbnek tartott
test önkényének, a családon belüli erőszak a világ minden
pontján jelenlévő probléma. Bár a párkapcsolaton belüli
bántalmazás jelensége nem vonatkoztatható csupán bizonyos
országokra, tény, hogy azokban a társadalmakban, amelyeknek
továbbra is férfiközpontú a berendezkedése, a nőknek még
nehezebb segítséget kérniük, hiszen a hatóságok sokszor a nemi
alapú megkülönböztetés előítéletei vagy normái alapján
járnak el.
Li
Yan, akit férje rendszeresen vert, valamint cigarettákat nyomott el
az arcán, és az egyik kezét megcsonkította, magárahagyott,
kallódó test volt hazája rendszerében. Habár számtalan
sérüléséről fotókat is készített a helyi rendőrség,
története üres fülekre talált a hatóságoknál. Személyes,
családi ügyként kezelték, melyért, úgy tűnik, nem tartozik
felelősséggel rajta és családján kívül senki más. A hatóságok
közömbössége és férje személyes rémuralma elkeseredett
tettekre sarkallta Li Yan-t, aki egy alkalommal védekezésképpen
halálra verte férjét annak pisztolyával. Az asszonyra 2011
augusztusában halálbüntetést szabtak ki. A büntetés
enyhítéséért jelenleg is számos civil és jogi szervezet küzd,
hiszen Li Yan segélykéréseit az igazságszolgáltatás nem
hallotta meg, amikor még megelőzhető lett volna a családi
tragédia.
Új
fejezet
Bár
a fent ismertetett történetek szereplői a statisztikákban
csoportként szerepelnek, a történetük megváltoztatásáért
küzdő szervezetek azon fáradoznak, hogy az Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozatában kinyilvánított jogok ezen csoportok minTimes New
Romanden tagjára érvényessé váljanak mind elméletben, mind
gyakorlatban.
Bár
a társadalmak és az emberi természet mélyén munkálkodó erőket,
melyek hatására a fenti történetek megíródtak, nehéz
gyökeresen megváltoztatni, a bekövetkezett jogsértések
kezelésén, és a másokat fenyegető sérelmek megelőzésén lehet
dolgozni. A világ vezetőinek el kell érniük, hogy egyetlen
emberre se legyen érvényes, hogy a biológiai neme
meghatározza, hogy milyen „sorskönyvek” várhatnak rá, és
milyenekben nem lehet része sohasem.
Bár
az itt ismertetett áldozatok történetei egyéniek, a felelősség,
hogy a női- és reprodukciós jogok megfelelő érvényesülésének
történetében a világ új fejezetet nyisson, kollektíven
vonatkozik mindenkire. Ez az a felelősség, amelynek felszólítására
a társadalom és az igazságszolgáltatás kinyújthatja a kezét az
egyes ember felé, és megváltoztathatja az ő, vagy ahogy azt a 13
éves Rosemery édesanyja, Adriana kérte, legalább gyermeke
történetét.
