A kenyai Dadaab tábor bezárásának elhalasztása nem jelent előrelépést

A kenyai belügyminisztérium kabinetfőnöke, Joseph Nkaissery ma bejelentette, hogy a világ legnagyobb menekülttáborának, a Dadaabnak a bezárását (amit eredetileg november 30-ára terveztek) 6 hónappal elhalasztják.

„Miközben örülünk a kabinetfőnök bejelentésének, hogy a
menekültek repatriációját humánus, az emberi méltóságot
tiszteletben tartva hajtják végre, valódi változás nem történt.
Több ezer menekültet fenyeget a kényszer repatriáció a háború
sújtotta Szomáliába, ahol a fegyveres konfliktus miatt
életveszélynek vannak kitéve.” – mondta Muthoni Wanyeki, az
Amnesty Internatinal kelet-afrikai, északkelet-afrikai és a
Nagy-tavak környékének programjáért felelős igazgatója.

„A kenyai kormánynak fel kell adnia azt a makacs elhatározását,
hogy a nemzetközi szabályokat megsértve az akaratuk ellenére küld
haza menekülteket, ahelyett, hogy támogatná őket, és egy
hosszútávon is fenntartható megoldáson – például a menekültek
helyi közösségekbe történő integrációján – dolgozna. A
nemzetközi közösségnek pedig osztoznia kell a
felelősségvállalásban Kenyával, és több áttelepítési helyet
kell felajánlania a kiszolgáltatott embereknek.”

A kenyai kormány egy nappal az Amnesty International jelentésének
megjelenése után jelentette be a tábor bezárásának
elhalasztását. A jelentés részletes bizonyítékokat mutat be
arról, hogy a kormányhivatalnokok hogyan kényszerítik a tábor
lakóit a távozásra.

Háttér

Kenya több mint 500 000 menekültet fogadott be. Legkevesebben
közülük, 330 000 ember szomáliai állampolgár, akik közül
nagyjából 260 000-en laknak a Dadaabban.

Szomáliát több mint két évtizede pusztítja a fegyveres
konfliktus. Az Afrikai Unió csapatai által támogatott kormány és
az al-Shabaab milíciák közötti harcokban a civilek emberi jogai
súlyosan sérülnek, a konfliktus pedig tönkretette az alapvető
szolgáltatásokat és az infrastruktúrát.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.