A félelem árnyalatai Törökországban

Egy hónap telt el a Törökországot megrázó puccskísérlet óta. Andrew Gardner, az Amnesty International törökországi kutatója mesél arról, hogy milyen volt az elmúlt hónap, és vajon milyen hatással lesznek a Erdogan féle leszámolások az ott élőkre és az ország jövőjére.

A félelem
sokféleképpen jelentkezik. Egy hónapja, a véres puccskísérlet
éjszakáján Törökországban több millió isztambuli és
ankaraival együtt rettegtem a lakásomat megrázó robbanásoktól
és az ablakom alatt felhangzó lövések hangjától. Az alattam
lakó szomszéd a fürdőszobájában keresett menedéket, rettegett,
hogy neki és a szeretteinek baja esik. Az után tankok gördültek,
harci repülők és helikopterek köröztek, járókelőket lőttek
le a puccsisták.

Miután kiderült,
hogy a puccskísérlet nem sikerült, fellélegeztünk. Legalábbis
kezdetben. De mint egy kesernyés szag, a félelem a levegőben
maradt. Miközben hatalmas tömegek ünneplik a puccs leverését
ünnepi hangulatban éjszakánként, az utcákon a feszültség még
mindig tapintható. Összeszorított ajkakkal és összeráncolt
homlokokkal állnak a máskor mosolygó boltosok az üzleteik előtt.
Sokan otthon maradnak, idegesen várakoznak és figyelnek: nem
tudják, mi jön. Lesz-e újabb puccskísérlet? Megpróbálja-e
megint valaki erőszakkal megszerezni a hatalmat?

Törökországban ez
a félelem a korábbi brutális puccsok emléke is: az 1980-as
puccsot követő fogva tartásoké, kínzásoké és kivégzéseké.
Akik éltek már akkor, még emlékeznek a horrorra, mások a
szüleiktől hallották a rémtörténeteket. A mostani puccskísérlet
leverését követően a kormány megtorlásokba kezdett, kihirdették
a rendkívüli állapotot, a félelem pedig nem szűnt meg – csak
átalakult. Egy hónap alatt több mint 23 000 ember került börtönbe
és közel 82 000-et rúgtak ki vagy függesztettek fel az állásából.
Bárki célpont lehet, akiről azt gyanítják, hogy valamilyen
kapcsolatban áll az Egyesült Államokban élő, a puccs
szervezésével vádolt Fethullah Gülennel. Katonák, rendőrök,
bírók, ügyvédek, újságírók, tudósok, tanárok, doktorok és
futballbírók. Látszólag senki sem menekülhet.

Miközben a
kormánynak valóban feladata a közbiztonság fenntartása, az
állampolgárok védelme és az erőszakos támadás elkövetőinek
bíróság elé állítása, emberek ellen csak és kizárólag akkor
lenne szabad eljárást indítani, ha megalapozottan gyanúsíthatóak
bűncselekmények elkövetésével. Senki sem lehet önkényesen
letartóztatni, fogva tartani vagy megbüntetni. Erdogan elnök és a
kormánya itt hibázik óriásit.

Az emberekre és
családjukra gyakorolt hatás nagyon nagy. Akiket kirúgtak vagy
felfüggesztettek, nagyon nehezen fognak állást találni. Egy friss
apuka, akivel beszéltem ezt mondta:”Szerintem azért rúgtak ki,
mert tagja vagyok a szakszervezetnek… Ezen a héten visszamentem
ugyan dolgozni, de az ügyem még mindig függőben van. Nagyon
félek, ha elvesztem az állásomat és nem találok másikat, akkor
nem fogok tudni enni adni a családomnak.”

Az állam működése
is megsínyli, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi embert rúgtak ki
vagy függesztettek fel. A bírók ötödét függesztették fel,
rúgták ki vagy tartóztatták le. Olyan létfontosságú
területeket kényszerítettek térdre mint az oktatás, amelyet nem
fognak tudni egy nap alatt újra normális működésre bírni.
Nemcsak az állami alkalmazottak rettegnek. Az újságírók,
aktivisták és ügyvédek is félnek nyíltan kiállni az
igazságtalanságok ellen, mert könnyen ők is gyanúsítottakká
válhatnak.

Ironikus, hogy ezek
a mostani erdogani módszerek a katonaság hagyatékai. 1983-ban
fogadták el a kormánynak különleges jogosítványokat adó
rendkívüli állapotról szóló törvényt. Ez alapján lehet
tüntetéseket betiltani és cégeket, alapítványokat és
szervezeteket bezárni. A rendőrségnek a törvény alapján van
joga bírói felhatalmazás nélkül bárkit igazoltatni és
átkutatni. Sok beszámolót olvasni arról, hogy a rendőrség ezt
arra használja, hogy beleolvasson az emberek SMS-eibe és a
közösségi média csatornáin küldött üzeneteibe.

A törvény arra is
felhatalmazza a kormányt, hogy rendeletekkel – vagyis a parlament
megkerülésével – kormányozzon. Eddig két olyan rendeletet
adtak ki, amely felfüggeszti a habeas corpus alkalmazását 30
napra, szűkíti a fogvatartottak és ügyvédeik kommunikációs
lehetőségét, és amelyek értelmében az állami hatóságok
mentességet élveznek a szolgálataik teljesítése közben.

Eközben elképesztő
méreteket ölt a modern török történelemben példa nélküli
média elleni bosszúhadjárat. Egy hónap leforgása alatt 131
médiaszolgáltatót és hírügynökséget zártak be és legalább
89 újságíró ellen adtak ki letartóztatási parancsot.

A puccskísérlet
egy olyan időszakban történt, amikor a török vezetés már amúgy
is hadat üzent a szabad véleménynyilvánításnak illetve
gyülekezésnek és egyesülésnek. Kormányzati tisztviselőket
neveztek ki a kormány által Gülenhez kötött ellenzéki újságok
élére, 15 tévécsatornát pedig alig egy hónappal a puccskísérlet
előtt zárattak be. A békés gyülekezéshez való jogot
korlátozták, a rendőrök pedig rendszeresen alkalmaztak túlzott
erőt, hogy feloszlassanak demonstrációkat. Az ország délkeleti
felében, ahol a kurd PKK és a török biztonsági erők között
rendszeresen az összecsapások, a kormány támadást intézett a
kurdok lakta városok és környékek ellen, kijárási tilalmakat
vezetett be és elvágta őket az alapvető szolgáltatásoktól. A
katonaság lakóövezetekben folytatott akcióinak köszönhetően
több százezer ember vesztette el otthonát és esélye sincs oda
visszatérni.

A puccskísérletet
követő lázas hangulatban valószínű, hogy az ellenzékiek élete
még nehezebb lesz. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormány számára
nincs különbség a Gülen szimpatizánsok és a puccskísérletért
felelőssé tehetőek között. A hatóságok által előszeretettel
használt „áruló” bárkire ráhúzható, aki világiasan
gondolkodik, baloldali vagy kurd származású.

Az erőszakos
puccskísérlet és az azt követő tisztogatások hosszú éveken
keresztül be nem hegedő sebeket ejtettek Törökországon. Az
ország kezd ugyan visszatérni a normális kerékvágásba – de ez
egy újfajta kerékvágás. Az a fajta, ahol még kevesebb
lélegzethez jutnak a civil szervezeteknek, és ahol a félelem
állandó légköre uralkodik.

Az írás a Time honlapján jelent meg.

Téma