A brit állampolgár kivégzése Kínában igazságtalan és embertelen/ China: Execution of British citizen unjust and inhumane

Sam Zafiri, az Amnesty International Ázsiai Programigazgatója a következőt nyilatkozta: “Akhmail Shaikh kivégzése a halálbüntetés igazságtalanságának és embertelenségének állít példát, különösen ahogyan azt Kínában alkalmazzák.

A halálbüntetésre vonatkozó információk nagy részét államtitokként kezelik, ám Shaikh úr kivégzésének körülményei egyezni látszanak más, általunk ismert esetekével: rövid, szinte rutinszerű tárgyalás, melynek során nem minden bizonyítékot mutattak be és vizsgáltak ki, valamint a halálbüntetést nem erőszakos bűncselekmény elkövetéséért szabták ki.

A nemzetközi emberjogi törvények alapján – éppúgy, ahogyan a kínai törvények is előírják – a vádlott mentális egészségét számításba lehet és kell venni, de ebben az esetben úgy tűnik, a kínai hatóságok ezt nem tették meg.

Az nem elég, ha a kínai hatóságok kijelentik, hogy “Helyesen cselekedtünk, nekünk elhihetik”. Most már nem lehet a bizonyítékokat újraértékelni, és miután már elvették egy ember életét, nem lehet kegyelmet adni. Az Amnesty International továbbra is kampányolni fog a halálbüntetés ellen, és azért, hogy Kína vezesse be jogrendszerébe az átláthatóságot és az emberi jogok tiszteletben tartását

Az Egyesült Királyságnak, az Európai Uniónak valamint a világ többi részének továbbra is nyomást kell gyakorolnia a kínai kormányra, hogy a halálbüntetés körüli átláthatóságot erősítse, valamint javítson a tisztességes eljárás lehetőségén különösen azok számára, akiket halállal büntethető váddal illetnek.”

*********************

“Akmal Shaikh’s execution highlights the injustice and inhumanity of the death penalty, particularly as it is implemented in China,” said Amnesty International’s Asia Programme Director Sam Zarifi.

“Much information about the death penalty is considered a state secret, but Mr Shaikh’s treatment seems consistent with what we know from other cases: a short, almost perfunctory trial, where not all the evidence was presented and investigated, and the death penalty applied to a non-violent crime.

“Under international human rights law, as well Chinese law, a defendant’s mental health can and should be taken into account, and it doesn’t seem that in this case the Chinese authorities did so.

“It’s simply not enough for the Chinese authorities to say ‘we did the right thing, trust us’. Now, there can be no re-assessment of evidence, no reprieve after a man’s life has been taken. Amnesty International will continue to campaign for an end to the death penalty and for China to bring transparency and respect for human rights into its judicial system.

“The UK, the EU, and the rest of the world should continue to press the Chinese government to increase the transparency surrounding the death penalty in China and to improve the due process offered all defendants, particularly those facing charges punishable by death.”

ENDS

 

 

 

Téma