A helyzetfelmérést követően magam mögött hagytam a Diavata tábort, reménykedve, hogy a beszámolóm és tapasztalataim alapján a Humanitarian Support Agency a táborba költözik, hogy segítse a helyi önkéntes csapat munkáját.
Most, hogy már viszonyítási alapom
is van, nyugodtan kijelenthetem, hogy a régi Moria regisztrációs
tábor volt a legjobban megszervezve, amíg át nem alakították
fogolytáborrá. Biztosítva volt a szállás szobában vagy vízálló
sátorban, a ruházat, 12 órás orvosi ellátás, fordítók, napi
háromszori étkezés, higiénikus tisztálkodási lehetőségek és
mellékhelyiségek, foglalkozások a gyerekeknek és elegendő
önkéntes munkaerő; az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának
állandó jelenléte pedig megkönnyítette a kommunikációt a
táborban dolgozó görög hatóságokkal és a Frontex embereivel.
Ezzel szemben a Tesszaloniki melletti
Diavata nevű hivatalos táborban napi egy étkezés biztosított,
egyetlen orvos jut közel 2000 emberre, a helyi önkéntes csapaton
kívül nincs segítség, a gyerekeknek csak néha tartanak
foglalkozásokat független önkéntesek, akik felbukkannak, majd a
következő nap tovább is állnak. A zuhanyzók és a
mellékhelyiségek nem higiénikusak. Az ENSZ emberei jelen vannak,
de csak az irodában érhetőek el, onnan pedig nehéz beazonosítani
a kiszolgáltatott családokat és a külön figyelemre szoruló
eseteket. Az iskolás korú gyerekek pedig a veszélyes terepen
keresnek játékszereket.
Napok óta Idomeniben vagyok, a
görög-macedón határnál. Ez mindenki földje. Nagyon sok orvos,
önkéntes, szervezet, rendőr és hivatalos személyzet van jelen,
de koordinálni nagyon nehéz, közel lehetetlen. Már hónapok óta
itt tartózkodnak a menekültek, mégsem sikerült hatékony
rendszert kiépíteni. Ennek egyik oka, hogy mindenki arra vár,
mikor evakuálják az embereket. Naponta ezer-kétezer embert
szállítanak el innen a 10 ezerből. A probléma azzal van, hogy
amint meglátják a hivatalos táborokat, ahová költöztetnék
őket, a legközelebbi taxival visszamennek Idomenibe.
Az ok egyszerű: Idomeni sáros, hideg,
de állandó orvosi ellátás és tanácsadás van menekültügyben.
A helyi árusok standokat állítottak fel a táborban, friss
zöldséget, ételt és hozzávalókat árusítanak. Naponta legalább
egy meleg étel jut mindenkinek, emellett állandó a tea és a tej
ellátás. Közel van Polykastro város, ahol mindent vásárolhatnak,
ami a kempingezéshez hasonló túléléshez szükséges. A
tusoláshoz néha meleg víz is a rendelkezésükre áll. A gyerekeket
angolul tanítják, a kisebbeknek pedig állandó foglalkozásokat
tartanak egy erre a célra fenntartott sátorban. A legfontosabb
pedig, hogy itt van a kapu Európa szívébe, a remény pedig még
mindig nem halt meg, hogy ez egyszer majd megnyílik, és ők lesznek
az elsők, akik átléphetnek rajta.
