A világ vezetőinek azonnali lépéseket kell tenniük, hogy útját állják a folyamatosan változó konfliktusnak. Meg kell védeniük a civileket a különböző – állami és nem állami – fegyveres erők borzalmas kegyetlenségeitől” – sürget az Amnesty International az emberi jogok globális helyzetéről most kiadott éves értékelésében.“2014 több millió erőszaktól szenvedő ember számára volt katasztrofális év. A világ reakciója a fegyveres csoportok által elkövetett rémtettekre, a kialakult konfliktusokra szégyenteljes volt és semmilyen hatást nem gyakorolt a kialakult helyzetre. Míg az emberek milliói egyre fokozódó barbár támadásokkal és elnyomással kerültek szembe, addig a nemzetközi közösség tétlen maradt.” – jelentette ki Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára. “Az ENSZ hetven éve azért alakult meg, hogy soha többé senkinek ne kelljen átélnie olyan borzalmakat, mint a második világháborúban történtek. Ezzel szemben most a kegyetlenségek széles skáláját és egy ezekből következő hatalmas menekültügyi válságot látunk. A jelen égető problémáira tett megoldási kísérletek példátlan módon elbuktak.”

Töltsd le a jelentést!

Előrejelzés a 2015/16-os évre

Az Amnesty International éves jelentése átfogó betekintést nyújt az emberi jogok helyzetébe 2014-ben, a világ százhatvan országában. Ha a világ vezetői nem tesznek valamit azonnal a folyamatosan átalakulóban lévő konfliktus és más, a jelentésben kifejtett problémák megoldására, akkor az idei és a jövő évi emberi jogi helyzet meglehetősen sötét lesz:o még több civil közösség kényszerül kegyetlen fegyveres csoportok államszerű irányítása alatt élni, illetve válik támadások, üldözés és diszkrimináció áldozatává;o nő a szabad véleménynyilvánítás és más jogok fenyegetettsége, beleértve az új és rendkívül szigorú terrorellenes törvények és jogtalan tömeges megfigyelések következményeit;o amíg a kormányok lezárják országuk határait és a nemzetközi közösség képtelen megoldást vagy védelmet nyújtani a kialakult helyzetben, addig a humanitárius és menekültügyi válság tovább fog mélyülni, egyre több és több ember kényszerül otthona elhagyására;Különösen aggasztó a nem állami fegyveres csoportok, például a magát Iszlám Államnak nevező szervezet erejének növekedése.2014 folyamán fegyveres csoportok az Amnesty International által vizsgált országok több mint ötödében, legalább harmincöt országban követtek el valamilyen erőszakos cselekményt.“Ahogy a Boko Haram, al-Shabaab vagy az Iszlám Állam jellegű csoportok befolyása átlépi az országhatárokat, úgy kényszerül egyre több civil az államszerű irányításuk alatt élni, és válik egyúttal a kegyetlenségeik, az üldöztetés és a diszkrimináció áldozatává” – mondta Anna Neistat, az Amnesty International kutatási igazgatója. “A kormányok nem tettethetik tovább, hogy a civilek védelme meghaladja erejüket, és mindent el kell követniük annak érdekében, hogy a szenvedő milliók áradata ne duzzadjon még nagyobbra. Alapvető változtatásra van szükség a világban fennálló válságokra való reagálás terén.”

Vétójog az ENSZ Biztonsági Tanácsában

Téma